Tömeggyilkosságok beismerésére buzdít egy orosz tudósító

Ha valaki nem értené, hogy a Russia Today nevű szennycsatornát miért lőtte ki az Unió térségünkből már a háború elején, az most igazán elképesztő jelenetekről szóló tudósítást olvashat. Jelenetek, amelyek a Russia Today műsorában hangzottak el, senki nem kért miattuk bocsánatot, a jelenlevők közül senki sem mondta, hogy azért ez egy kicsit sok lenne. Igaz,…

A fejben lévő sötétség: árnyékkormány alakult Magyarországon

A magyarországi belpolitika torzszülöttje, egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű egyén által grundolt és vezetett, már nevében is hazug Demokratikus Koalíció nevű párt (hogy lehet párt egy koalíció, és hogy lehet demokratikus, ami Gyurcsány Ferencé?) ma árnyékkormányt mutatott be. hirdetés hirdetés Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelölte, mellesleg Gyurcsány Ferenc felesége, nem mellesleg a rendszerváltáskori kommunista hatalomátmentést…

Légvédelem nélkül hagyták a ruszkik Szentpétervárt

Fura lépésre szánta el magát az orosz hadsereg, annyi szent. Fura, de egyben komikus is. Vagy inkább kétségbeesett? A szentpétervári légvédelmi rakétákat ugyanis szépen elszállították szolgáltatási helyükről, így Finnország, Észtország, vagy ketten együtt akár fél óra alatt is megszállhatnák a második legnagyobb orosz várost. hirdetés hirdetés Az YLE áltál közzétett műholdfelvételeken az látszik, hogy a…

Uniós támogatással épül föl a Deszki Tánc Háza

Uniós támogatással építik fel a Csongrád-Csanád megyei Deszk több száz táncosának próbalehetőséget biztosító Deszki Tánc Házát – közölte Király László (független) polgármester hétfőn. Az 505 millió forintos költségvetésű projektet bemutató sajtótájékoztatón a politikus elmondta, a községben 26 civil szervezet és művészeti egyesület működik, köztük a legnagyobb létszámú, a csaknem 350 táncossal büszkélkedő Tiszavirág Néptáncegyesület, mely megalakulása…

Mamutnyomok Magyarországon: egyméteres agyarra bukkantak

Szokatlan leletet, egy csaknem egyméteres mamutagyarat találtak a régészek egy váci mélygarázs építése előtt végzett megelőző feltárás során. A Salisbury Régészeti Kft. munkatársai a Ferenczy Múzeumi Centrum megbízásából végeztek ásatásokat a területen. A csaknem ezer négyzetméteres és mintegy kétméter mélységű terület átvizsgálásakor a neolitikumra jellemző tárgyakat találtak, majd néhány bronzkori kerámia töredéke is felszínre került.…

Art Market Budapest: nemzetközi hallgatói alkotásokat mutat be az MKE

Négy képzőművészeti egyetem – a római, a drezdai, a rigai és a budapesti – hallgatóinak az EU4Art projekt keretében készült munkáit mutatja be a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron október 6. és 9. között a Bálna Budapest épületében. hirdetés hirdetés Az Art Market Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi…

Egységes piaci válságkezelési keretet tervez az Unió

Az Európai Bizottság új egységes piaci válságkezelési keretet mutatott be, hogy jövőbeli vész- és válsághelyzetek esetén megőrizze az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgását, valamint a kulcsfontosságú áruk és szolgáltatások folyamatos elérhetőségét – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn. hirdetés hirdetés Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos a válságkezelési keret…

Így spórol Vallónia: lekapcsolják a sztrádák világítását

Hétfőtől lekapcsolják Vallóniában, Belgiumi déli, francia nyelvű régiójának legtöbb autópályája éjszakai kivilágítását az energiamegtakarítás és a megnövekedett energiaszámlák csökkentése érdekében – jelentette a La Libre Belgique című belga napilap. hirdetés hirdetés A közúti és autópálya-világítás csökkentéséről szóló, a regionális kormány szeptember 1-jén meghozott határozatának életbelépéséról Philippe Henry vallon energiaügyi és infrastrukturális miniszter tájékoztatott, aki közölte:…

Szijjártó: itt az ideje, hogy az országok összefogjanak a békéért!

A háború nagy bajt hozott az egész világra, ezért itt az ideje, hogy az országok összefogjanak a békéért – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebookon. Szijjártó Péter azt írta a bejegyzésben, hogy szeptember harmadik hetében mindig New Yorkra fókuszál a nemzetközi politika, hiszen minden évben ekkor rendezik az ENSZ Közgyűlését. hirdetés hirdetés “Idén…

Napi topkomment: Jakab Péter és az árnyékkormány

Újra itt vagyunk napi topkomment rovatunkkal, hogy a legfrappánsabb, legjobb, legrosszabb hozzászólásokat elétek tárjuk. A nap híre röviden: Dobrev Klára vezetésével árnyékkormány alakult. Na, ez kapott hideget, meleget, még Tibi atya ingerküszöbét is elérte. hirdetés hirdetés Mivel az említett árnyékkormány tagjai nevesítve vannak, ezért hamar élcelődés tárgyává is váltak. Tibi atya kiírta a hírfolyamba, hogy:…