Most akkor hány embert is soroz be Ruszijá?

Amint arról mi is beszámoltunk, Putyin háborús bűnös orosz elnök elrendelte a részleges mozgósítást. A nemzetközi sajtó és a katonai szakértők azóta is találgatják, hogy ez pontosan hány új katonát jelenthet, míg az orosz jog és az orosz terep ismerői, valamint Sojgu orosz inváziós miniszter szerint ez 300.000 főt jelent. Csakhogy ez nem biztos, hogy…

Novák Katalin beszéde az ENSZ Közgyűlésének 77. ülèsszakán

A napokban zajlott az ENSZ 77. plenáris ülése, amelyen különböző államok vezetői szólaltak fel. Az eseményt alaposan beárnyékolta az ukrajnai háború, különösen aza  tény, hogy nagyjából az ENSZ-találkozóval egyidőben jelentette be Putyin a részleges mozgósítást és fenyegette meg ismét a világot, ha az nem úgy viselkedik, ahogy cárevics elvtársnak tetszik. hirdetés hirdetés Az ENSZ plenáris…

Hímsovén ajatollah-hívőt pofoznak szét Iránban

Iránban sok miden megváltozott az utóbbi napokban. A teokratikus rezsim rendőrei halálra vertek egy hölgyet, amiért az nem megfelelően viselte a hidzsábot. Az eset nyomán országszerte tüntetések robbantak ki, a harcokban az iráni nők vannak az első sorokban, halálos áldozatokról is érkeztek jelentések. hirdetés hirdetés Az iráni helyzetről később jelentkezünk egy átfogó beszámolóval, addig is,…