Az ukrán parlament nemzetközi törvényszék felállítását sürgeti az orosz háborús bűnök kivizsgálására

Az ukrán parlament határozatot fogadott el pénteken, amelyben a törvényhozás az ENSZ-hez, az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz fordul a következő felhívással: hozzanak létre egy nemzetközi bíróságot, amelynek a feladata Oroszország Ukrajnában elkövetett háborús bűntetteinek kivizsgálása lenne – jelentette be Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő. A határozatot a 450 fős törvényhozás 283 képviselője hagyta jóvá.…

Átadták a Greenergy-csoport paksi naperőművét

Átadták pénteken a Greenergy-csoport tíz megawatt teljesítményű naperőművét, amely tízmillió eurós beruházással épült Paks mellett. Dajbukát László Levente, az energiaipari cég vezérigazgatója az átadáson elmondta, a 20 hektáros területen megvalósult létesítményben 21 ezer fotovoltaikus modult és 44 invertert helyeztek el, az erőmű az első évben 17 gigawattóra áramot termel majd. hirdetés hirdetés Az 5500 háztartás…

Megszavazta a Szejm a kedvezményes lakossági energiaárakról szóló törvényt

Elutasítva a témába vágó szenátusi módosításokat, véglegesen is megszavazta pénteken a lengyel alsóház (szejm) a kedvezményes lakossági energiaárakról szóló törvényt, amelynek értelmében jövőre 2000 kilowattóra éves fogyasztásig kedvezményes, az idei szintnek megfelelő lakossági energiaárakat vezetnek be. hirdetés hirdetés A jogszabály még az államfő aláírására vár. A törvényt a szejm múlt héten már jóváhagyta, de az…

Zelenszkij: Moszkva nem áll készen az atomcsapásra

Oroszország nem áll készen arra, hogy nukleáris fegyvert vessen be az ukrajnai háborúban, de az erről szóló kommunikáció is nagyon veszélyes – mondta pénteken a BBC-nek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. hirdetés hirdetés Zelenszkij a brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziójának adott interjúban cáfolta, hogy egy minapi nyilatkozatában Oroszország elleni csapásmérésre biztatta volna a Nyugatot; szavai szerint félreértették…

Megnyílt a Liszt Ünnep Budapesten

Plácido Domingo világhírű operaénekes jelenlétében megnyílt a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. A fővárosban október 22-ig számos koncert és kulturális esemény lesz; a péntek esti nyitóeseményen a Modern Art Orchestra sztárvendégekkel lép fel a Szent István-bazilikában. hirdetés hirdetés „Kultúra, identitás, innováció – ezeket tekintve Liszt Ferenc ma is példaképünk lehet. Egész életében magyarnak vallotta magát,…

Orbán: húsba vágó kérdésekről tárgyaltak Prágában

Két „húsba vágó” kérdésről, az orosz-ukrán háborúról és az energiáról tárgyaltak az európai uniós miniszterelnökök prágai csúcstalálkozójukon, amely pénteken ért véget – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán. hirdetés hirdetés A kormányfő Facebook-bejegyzésében azt írta: az ukrán-orosz háború ügyében azt a magyar álláspontot képviselte, hogy a legfontosabb a béke, és hogy megakadályozzák az eszkalációt.…

Biden megkegyelmezett a füvezőknek

Az amerikai elnök teljes kegyelmet adott a marihuána birtoklása és fogyasztása miatt elítélt állampolgároknak és tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek. hirdetés hirdetés A Fehér Ház honlapján még csütörtökön megjelent elnöki döntés szerint a kegyelemmel egy időben a marihuána fogyasztás és birtoklás miatt kiszabott ítéletek minden jogkövetkezménye is megszűnik. A dokumentum ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kegyelem csak a…

Negatívra rontotta Ausztria osztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria „AA plusz” szintű államadós-osztályzatának kilátását az Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette az osztrák besorolást. hirdetés hirdetés A Fitch elsősorban azzal a véleményével indokolta a szombat hajnalban Londonban bejelentett lépést, hogy Ausztria makrogazdasági kilátásait és közfinanszírozási rendszerét az energiaellátásból és az árakból eredő,…

Hodorkovszkij: Putyint a környezete késztetheti távozásra

Mihail Hodorkovszkij, száműzetésben élő orosz üzletember szerint az ukrán sikerek a hadszíntéren arra kényszeríthetik az orosz elnök környezetét, hogy saját életük védelmében távozásra késztessék Vlagyimir Putyint, akinek félelemre épített hatalma meggyengülhet az őt körülvevő emberek körében. hirdetés hirdetés A korábban börtönre ítélt, most Londonban élő orosz milliárdos a Fox News-nak adott interjút az orosz elnök…

Külföldieknek szóló podcastot indít Kovács Zoltán

Új podcastot indít a Magyarország iránt érdeklődő külföldi közönségnek The Bold Truth About Hungary címmel Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton Facebook oldalán és a Twitteren azt írta, hogy meghívott vendégeivel a hagyományos kormányzati kommunikáció nyújtotta kereteket némileg átlépve mutatják majd be a magyar álláspontot. hirdetés hirdetés Kovács Zoltán az MTI-nek…