Magyarország üdvözölte az Ukrajnának szánt 18 milliárd euró összegű EU-támogatást

Magyarország is kifejezte szolidaritását Ukrajnával a Párizsban kedden tartott nemzetközi konferencián, valamint üdvözölte az Ukrajnának szánt 18 milliárd euró összegű EU-támogatást – mondta a találkozót követően az MTI-nek a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára. Sztáray Péter sikeresnek nevezte a párizsi donorkonferenciát, amelyen 46 ország ajánlott fel pénzbeli és természetbeni hozzájárulást. Cathérine Colonna francia külügyminiszter…

FSZB-s téli mesék: több száz ukrán „nacionalistát” és háborús bűnöst fogtak el idén a határon

Több mint négyszáz ukrán „nacionalistát” és háborús bűnöst vettek őrizetbe a határon 2022-ben az orosz biztonsági szolgálatok – jelentette be Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorellenes Bizottság és a Szövetségi Operatív Törzs keddi moszkvai együttes ülésén. Elmondta, hogy az év folyamán 1026, terrorista tevékenységben részt vevő személy oroszországi beutazását…

Ukrán vezérkar: drónok segítségével is megadhatják magukat az orosz katonák

Az ukrán vezérkar bejelentette kedden, hogy ezentúl az orosz hadsereg katonái ukrán drónok segítségével is megadhatják magukat, és videós instrukciót tett közzé ennek módjáról a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A videót orosz nyelven rögzítették, hogy az orosz katonák számára érthető legyen – fűzte hozzá beszámolójában az Ukrajinszka Pravda hírportál. A vezérkar közölte: azért döntöttek kavdrodrónoknak erre…

Kreml: szó sem lehet a békéről!

Szó sem lehet arról, hogy az orosz csapatokat az év vége előtt kivonják Ukrajnából, ez ellentmond a „realitásoknak” – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak. Peszkov azzal kapcsolatban kapott kérdést erről a sajtótól, hogy Volodimor Zelenszkij ukrán elnök felvetette: Oroszország azzal bizonyíthatná képességét az agresszióról való lemondásról, hogy a karácsonyi időszakban megkezdi…

Zelenszkij az energiaválság leküzdéséhez kér segítséget

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte az európai országokat kedden, hogy segítsenek Ukrajnának leküzdeni az orosz támadások okozta energiaválságot, és megnevezte országa elsődleges szükségleteit. Az államfő erről a „Szolidaritás az ukrán néppel” elnevezésű konferencián beszélt, szavait a Telegram csatornája közvetítette. Kifejtette, hogy a segítség nemcsak arra szolgál, hogy Ukrajna „túlélje a telet, hanem hogy egyértelműen…

Meloni: a szankciók fájdalmasak, de hatékonyak

Az Európai Uniónak határozottabb szerepet kell játszania az ukrajnai háború megoldása érdekében Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint, aki a kijevi kormány támogatását hangsúlyozta a római képviselőházban az Európai Unió csúcstalálkozóját megelőző felszólalásában kedden. Meloni úgy vélte, jelenleg nagyon korlátozott a lehetősége a tűzszünetnek, ennek ellenére Olaszország minden erőfeszítést megtesz a béke érdekében. „Az ukrajnai konfliktus mindannyiunkat érint…

Az EU jóváhagyta: megy a 18 milliárd euró Ukrajnának

Az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutott arról a jogalkotási csomagról, amely lehetővé fogja tenni az EU számára, hogy 2023-ban 18 milliárd euró összegű pénzügyi segítséget nyújtson Ukrajna számára hitelfelvétel segítségével – tájékoztatott az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét beöltő Csehország unió mellé rendelt állandó képviselete Twitter-oldalán kedd hajnalban. A tanácsi tájékoztatás szerint a támogatási csomag…

Zelenszkij: Oroszország karácsonykor kezdje el kivonni erőit Ukrajnából

Oroszország karácsonykor megkezdheti csapatainak kivonását Ukrajna területéről, és ezzel megmutathatja, hogy képes lemondani az agresszióról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 országcsoport vezetőihez videokapcsolaton keresztül intézett beszédében. „Azt javasoljuk, hogy Oroszország tegyen egy konkrét, érdemi lépést a diplomáciai rendezés felé, amelyről Moszkvában oly gyakran beszélnek. Olyan…

Borrell: még nincs megállapodás a kilencedik szankciós csomagról

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa eldöntötte, hogy további személyeket vesz fel az Oroszországgal szembeni megszorító intézkedések listájára, azonban még nincs megállapodás a teljes szankciócsomagról – közölte Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn. Borrell a tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követően sajtótájékoztatón közölte: a szakminiszterek elvben megegyeztek abban, hogy további mintegy kétszáz orosz személyt, csoportot…

Az Egyesült Királyság és Magyarország közös érdeke a Nyugat-Balkán biztonsága

Az Egyesült Királyság és Magyarország közös stratégiai érdeke a Nyugat-Balkán biztonsága – mondta a közmédiának nyilatkozva hétfői londoni tárgyalásai után Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A honvédelmi tárca vezetője, aki a nap folyamán találkozott Ben Wallace brit védelmi miniszterrel, hétfő esti nyilatkozatában elmondta: a „szövetségesekhez méltó hangulatban” lezajlott kétoldalú megbeszélésen áttekintették a Nyugat-Balkánon és a Magyarország…