Ezt is megértük: kokainlabort működtető kolumbiaiak Bihar megyében

Először azonosítottak és számoltak fel kokainlaboratóriumot a román hatóságok, amelyben látszólag legálisan importált, de kokainnal átitatott termékekből – jelen esetben kávéból – vegyi úton vonták ki a kábítószert egy bűnszövetkezet tagjai. A Bihar megyében két napja végrehajtott rajtaütésről kedden számolt be a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), amikor a bukaresti törvényszék elrendelte az…

Brit kormányfő-casting: nyolcan maradtak versenyben

Nyolc jelölt indulhat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért – közölte kedd este az alsóházi konzervatív frakció illetékes szakpolitikai bizottságának elnöke. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette, hogy távozik a párt éléről. Ez kormányfői tisztségének…

Napi szokásos: civileket gyilkol a ruszki hadsereg

Az orosz erők kedden ismét támadták Ukrajna második legnépesebb városát, a keleti országrészben lévő Harkivot, délen pedig Mikolajivot, ahol civilek is áldozatul estek – közölték az érintett megyék kormányzói. Vitalij Kim, Mikolajiv megye kormányzója közölte, hogy a régió központját ért orosz támadás következtében legalább tizenketten sérültek meg. Szavai szerint a lövedékek két egészégügyi intézményt és…

Nem lesz háborús bűnöket vizsgáló különbíróság

Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására az Európai Unió a már működő bíróságokat kívánja igénybe venni, Oroszország Ukrajna elleni inváziójával foglalkozó különbíróság felállítása a többi nagyhatalom belegyezése nélkül nem valósítható meg – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Prágában az EU-tagországok igazságügyi miniszterei informális találkozóját követő sajtótájékoztatón. hirdetés hirdetés A speciális…

Nyugati fegyverek hatása: újabb orosz lőszerraktár repült a levegőbe

Az ukrán erők újabb orosz lőszerraktárra mértek csapást kedden a java részben orosz megszállás alatt lévő dél-ukrajnai Herszon megyében – közölte kedden az ukrán fegyveres erők déli parancsnoksága a Facebookon. A közlemény szerint a Nova Kahovka településen lévő orosz bázis elleni támadás után nem sokkal a Csarivne településen lévő orosz lőszerraktár ellen hajtott végre az…

Életrajzi film készül Amy Winehouse-ról

Életrajzi film készül Amy Winehouse fiatalon elhunyt angol énekesnőről, rendezője Sam Taylor-Johnson lesz, aki A szürke ötven árnyalatát is jegyzi. A film, amelynek várhatóan Back to Black lesz a címe, az énekesnő – Taylor-Johnson közeli barátja – híressé válását és tragikus halálát dolgozza fel – értesült a The Guardian. hirdetés hirdetés Úgy tudni, a forgatókönyv…

[VIDEÓ] Méregtelenítés, lúgosítás élőben – ti már csináltátok?

Az utóbbi két és fél év megmutatta nekünk, hogy a világunk tele van szélhámosokkal, naiv emberekkel, összeesküvés-elmélet hívőkkel, közéleti szélhámosokkal és kb. napestig sorolhatnám. A lúgosítás és méregtelenítés nagy divat volt pár évvel ezelőtt.  hirdetés hirdetés Szerencsére napjainkban már csak elvétve méregtelenítenek az emberek, lúgosításnak meg már csak a nagyon idióták fognak neki. De miből…

[FILM]18 éves a Taxi: itt megnézheted a teljes filmet

A Taxi vígjáték mérföldkőnek számított ebben a kategóriában. Kevés film van manapság, ami lázban tartja éveken keresztül a fiatalokat. A Taxi pont egy ilyen volt. Pörög, humoros, dinamikus és nem hiányzik belőle az autós üldözés sem, mellesleg a történet sem csapnivaló. Igazi ékkő leporolva, nektek. hirdetés hirdetés Ha netalán kedvetek támad újra nézni, vagy esetleg…

[VIDEÓ] A Maszkellenes Liga: újratöltve

Az alábbi videót már megosztottuk oldalunkon, amikor a Covid19 kapcsán szárnyra kaptak az összeesküvés-elméletek. 5G, az oltás ezt meg azt okoz, mérgeznek minket, chipet ültetnek belénk, minek kell maszkot hordani és napestig sorolhatnánk a válogatott ökörségeket.  hirdetés hirdetés Ahogy újra nőnek az esetszámok, valószínűleg újabb korlátozásokra számíthatunk Európa-szerte. Menetrendszerűen, az összeesküvés elmélet hívők és a…

Szijjártó Bukarestben: áttörés a román-magyar viszonyban

Bukarestbe látogatott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, ahol román kollégájával, Bogdan Aurescuval folyatott megbeszéléseket. A találkozó után közös sajtótájékoztatót is tartott a két politikus, ezen kiderült, hogy haverok vagyunk, és főleg leszünk, meg különben is, helyzet van, nincs helye az oktondi balhéknak – vagy valami ilyesmi, részletek alább. hirdetés hirdetés Szijjártó Péter immár másodjára…