Orosz mesék: a HIMARS-ok után most NASAMS-okat lő le a ruszki sereg

Az orosz erők a Donyeck környékén folytatott offenzíva során kedvezőbb állásokat foglaltak el, és először semmisítettek meg norvég NASAMS légvédelmi rendszert – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, a védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők vesztesége Kupjanszk irányában mintegy negyven katona, egy páncélozott harcjármű, egy AN/TPQ-50-es ellentűzradar és…

Kreml: már csak egy kicsit kell népirtani, és minden jó lesz

A Donyec-medence még nem teljesen védett a fenyegetésektől, a Krím félsziget védelme azonban már megbízható – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak. Peszkov azt a hírt kommentálta így, amely szerint az ukrán belügyminisztérium új rohamdandárokat kezdett toborozni a Donyec-medence és a Krím elleni offenzívához. „A Donyec-medence védettsége még nem teljes, ezért a…

Lavrov: a Nyugat fékezi blabla + KONTEXTUS

A Nyugat fékezi a nemzetközi kapcsolatok demokratizálódását, hogy fenntartsa globális dominanciáját – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter az Egységes Oroszország párt főtanácsa nemzetközi együttműködéssel és a külföldön élő oroszok támogatásával foglalkozó bizottságának pénteki moszkvai ülésén. hirdetés hirdetés Lavrov azt hangoztatta: a gyarmatosítók bűnei nem évülnek el, és ösztönei nem halványulnak, ami örökre kizárja a nyugati…

Hivatali visszaélés miatt elítélték Csíkfalva RMDSZ-es polgármesterét

Hivatali visszaélés miatt egy év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélték az erdélyi Csíkfalva magyar polgármesterét, az ítélet végrehajtását felfüggesztették – számolt be pénteken a Maszol. Az erdélyi magyar hírportál szerint a Maros megyei községnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elöljárója 23 év polgármesterség után kénytelen megválni tisztségétől. hirdetés hirdetés Balogh István polgármester…

Meloni Berlinben: támogatom Ukrajnát és a legális bevándorlási kvótát

Az olasz kormány egyetért a német kormánnyal abban, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelemben együtt kell működni a származási országokkal, és legális bevándorlási kvótákat kell felajánlani az illegális migrációval szembeni fellépésért cserébe – jelentette ki Georgia Meloni olasz miniszterelnök pénteken Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után. hirdetés hirdetés A jobboldali Olasz Testvérek politikusa…

Részletekben is fizetheted a villanyszámlád, ha…

Romániában a késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az energetikai szabályozó hatóság (ANRE), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellékeljenek a számlán szereplő tételekhez. A pénteken közzétett új szabályzat kidolgozásától és bevezetésétől a fogyasztók védelmének erősítését reméli a hatóság. hirdetés hirdetés A rendelkezés szerint a fogyasztók ezentúl a leszámlázott…

Putyin most a Krímben szovjetizál: államosított ukrán vagyonok

A „barátságtalan államokhoz” kötődő külföldi tulajdon, köztük ukrán üzletemberek vagyontárgyainak államosításáról fogadott el pénteken határozatot az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím államtanácsa, a listán mintegy félezer objektum szerepel. hirdetés hirdetés Az érintettek között szerepel Szerhij Taruta, Ihor Kolomojszkij, Rinat Ahmetov és Arszenyij Jacenyuk üzletember, 12 ukrán bank és a Dinamo Kijev labdarúgóklub is. Az…

Jön az EU-s árplafon az orosz dízelre: 100 dollár/hordó

Az Európai Unió tagállamai nagyköveti szinten megállapodásra jutottak az orosz finomított kőolajtermékek árplafonjáról pénteken – közölte az EU svéd elnöksége a Twitteren, hozzátéve, hogy a megállapodást még jóvá kell hagynia az Európai Unió Tanácsának is. Az árplafon már vasárnap (február 5-én) életbe lép – közölte saját Twitter-üzenetében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.…

Szabadegyetem a török–magyar kapcsolatokról

A magyar–török kapcsolatok történetéről, a két ország napjainkban betöltött kapcsolatrendszeréről, illetve Törökország jelenkori történéseiről szól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Szabadegyetemének tavaszi szemesztere. hirdetés hirdetés Az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a Török Köztársaság kikiáltásának és a magyar–török diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója alkalmából szervezik meg tudományos-ismeretterjesztő előadássorozatukat. A terítékre kerülő témák között…