Januárban lassult az olasz infláció

Olaszországban januárban 10 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután decemberben 11,6 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán. hirdetés hirdetés A havi szintű infláció 0,1 százalékra csökkent a decemberi 0,3 százalék után. Az Istat megjegyezte, hogy az infláció lassulását elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta. Az Istat adatai szerint…

Frankofón Filmnapok: 26 film nézhető meg

Huszonhat film, köztük több premier előtti bemutató szerepel március 1. és 12. között a 13. Frankofón Filmnapok programjában, amelyet az irodalmi, zenei, színházi és egyéb eseményeket is kínáló Frankofón Fesztivál keretében rendeznek meg. hirdetés hirdetés A Frankofón Filmnapok idén nyolc ország filmjeit hozza el Budapest és más magyar városok közönségének a Magyarországi Francia Intézet rendezésében…

Putler láthatatlan barátai: a kínaiak

Folyamatosan fejlődnek az Oroszország és Kína közötti kapcsolatok és új határokat érnek el – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán Moszkvában fogadta Vang Ji kínai államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság Külügyi Bizottságának irodavezetőjét. hirdetés hirdetés „Az orosz–kínai kapcsolatok úgy fejlődnek, ahogyan azt a korábbi években terveztük, minden…

A lengyel miniszterelnök fogadta Novák Katalint Varsóban

Megerősítette a lengyel–magyar barátság fontosságát Novák Katalin köztársasági elnök és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, akik szerdán a varsói Lazienki Palotában találkoztak a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő, Bukaresti Kilencek csoport (B9) csúcstalálkozója előtt. hirdetés hirdetés „A varsói csúcstalálkozó előtt egy régi baráttal, Mateusz Morawieckivel találkoztam. A lengyel–magyar barátság nemcsak egy történelmi szlogen, hanem jelen idejű…

Eurostat: egyre többet élnek az európaiak

Az előző év adataihoz képest 0,3 évvel emelkedett az európaiak átlagéletkora tavaly, az európai lakosság fele több mint 44,4 éves – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett jelentéséből. Az uniós hivatal közlése szerint az európai lakosság átlagéletkora tíz év alatt 2,5 évvel növekedett, 2012-ben még 41,9 év volt. hirdetés hirdetés…

Megállapodást kötött a Világbank és az EBRD

Kockázatmegosztó megállapodást kötött elsősorban az ukrajnai befektetésekre a Világbank garanciaszervezetével az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet és a Multilateral Investment Guarantee Agency (MIGA) nevű, a Világbank-csoport által politikai kockázatok elleni biztosítások és hitelgaranciák nyújtására létrehozott pénzügyi szolgáltató…

Morawiecki: fel kell készülni az évekig tartó védelemre

Fel kell készülni a hosszú évekig tartó védelemre az orosz fenyegetéssel szemben, ami gazdasági kihívásokkal is jár az európai országok számára – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán Varsóban, a Novák Katalin köztársasági elnökkel tartott találkozó elején. hirdetés hirdetés A megbeszélést megelőző rövid nyilatkozatban Morawiecki leszögezte: az orosz fenyegetéssel összefüggésben Európa sok gazdasági kihívással,…

Prigozsin erősen rázza az ablakkilincset

Putyin szakácsa névben ismertté vált nemzetközi bűnöző és Wagner-vezér újabban leküzdhetetlen vágyat érez magában a kilencedik emeltről történő ejtőernyő nélküli műugrás oroszt állami vezetők körében népszerű sportágban való részvételére. Ha így folytatja, el is indulhat a versenyen, amelynek egy díja van, pompás temetés, kevés szemtanúval, orvosi boncolás nélkül – a halál oka hirtelen szívleállás, zuhanás…

Putyin beszéde: meggyászolta önmagát

A háború évfordulójához közeledve Vlagyimir Vlagyimirovics Sztálin Putyin úgy gondolta, hogy szólnia kéne népéhez. Azaz: nem így gondolta, legszívesebben atombiztos bunkeréből kommunikált volna videócseten a szükséges minimumnyi emberével, de hát a trottyos, láthatatlan barátaival kezet fogó, bepisilős, pelenkás, demens (mit hagytam ki? Putyoinisták, szóljatok!) vénember, egy bizonyos Joe Biden amerikai elnök tegnap lazán fütyörészve sétálgatott…

Dászvidányá: Bukarest kidobta az országból az Orosz Kulturális Központot

A román hatóságok felfüggesztették a Romániai Orosz Kulturális és Tudományos Központ tevékenységét. A döntést kedden a külügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős államtitkára közölte Valery Kuzmin bukaresti orosz nagykövettel. hirdetés hirdetés A külügyminisztérium tájékoztatása szerint az orosz nagykövetet emlékeztették azokra az ismételt esetekre, amikor a Központ szándékosan torzítva mutatta be a román közvéleménynek a valóságot és a…