Újabb ukrán foglyok térhettek haza

Ukrajna újabb 12 állampolgára térhetett haza orosz fogságból, köztük öt súlyosan sérült – közölte a hadifoglyokkal való bánásmódot koordináló parancsnokság hétfőn. A közlemény szerint tíz katona és két civil került vissza ukrán területre. A civilek közül egy Harkiv megyéből, egy pedig a Donyeck megyei Mariupolból származik. A parancsnokság arra nem tért ki, hogy cserébe az…

Stoltenberg: igazítani kell a NATO nukleáris védelmi berendezkedésén

Mivel semmi jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, valamint a nukleáris fegyverek lehetséges bevetéséről szóló moszkvai kijelentések miatt megváltozott a biztonsági helyzet, és ehhez szükséges igazítani a NATO nukleáris védelmi berendezkedését – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn, a tagállamok külügyminisztereinek másnap kezdődő tanácskozását megelőző sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy erről is…

Magyar Levente külügyi államtitkár Ukrajnába látogatott

Magyarország az első pillanattól kezdve igyekszik minden tőle telhető segítséget megadni Ukrajnának az ország újjáépítésében – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a magyar kormánytámogatással, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásával kivitelezett ukrajnai, zahalci óvoda átadó ünnepségén. hirdetés hirdetés Magyar Levente a Kijevhez közeli Zahalci községben adott át konténerekből felépített, korszerűen felszerelt óvodát.…

Sikeres ruszki offenzíva: 9 hónap után elfoglalták a bahmuti városházát

A Wagner orosz katonai magánvállalat elfoglalta az ostromlott kelet-ukrajnai bahmuti városházát, és kitűzte az orosz nemzeti zászlót az épületre – közölte Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója hétfőn cége sajtószolgálatának Telegram-csatornáján. hirdetés hirdetés „2023. április másodika, 23.00 óra. Vladlen Tatarszkij jó emlékének feliratú orosz zászlót és a Wagner katonai magánvállalat zászlaját tűztük ki Artyomovszk…

Milo Djukanovic elismerte vereségét

Milo Djukanovic hivatalban lévő montenegrói köztársasági elnök elismerte vereségét az elnökválasztás második fordulójában, és már a voksolás éjszakáján, vasárnap gratulált a győztesnek, Jakov Milatovicnak – tudatta a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) a hétfő reggeli híradójában. hirdetés hirdetés A 61 éves Milo Djukanovic, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) vezetője sok sikert kívánt a győztesnek, és reményét…

Lengyelország átadta az első MiG–29-eseket Ukrajnának

Lengyelország a napokban átadta a MiG–29-es vadászgépszállítmány első tételét Ukrajnának – erősítette meg hétfőn Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel államfői hivatal külügyi irodájának főnöke. Przydacz az RMF FM lengyel kereskedelmi rádióban bejelentette: szerdán Varsóba hivatalos látogatásra érkezik Volodimir Zelenszkij. Ez lesz az ukrán elnök első bejelentett lengyelországi útja az ukrajnai háború kitörése óta. hirdetés hirdetés…

Vádemeléssel szaporodnak Trump republikánus kihívói

Újabb politikus jelezte hivatalos indulási szándékát az amerikai republikánusok elnökjelölti pozíciójára a korábbi Arkansas-i kormányzó személyében. Asa Hutchinson az ABC televízión vasárnap sugárzott interjúban jelentette be szándékát, és azt mondta: meg van győződve arról, hogy az amerikai emberek olyan vezetőre várnak, aki Amerika jobbik oldalát hozza elő, és nem pusztán „az emberek legrosszabb ösztöneire apellál”.…

Petőfi-kiállítás nyílik a Román Nemzeti Irodalmi Múzeumban, Bukarestben

A házigazda román partnerintézmény meghívására nyílik Petőfi-kiállítás szerdán a román fővárosban, a Román Nemzeti Irodalmi Múzeumban – közölte az MTI-vel Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója. hirdetés hirdetés A kiállítás bevezető tablóin a kétszáz éve született költő életrajza versidézetekből áll össze. A tárlat külön fejezetet szentel a nemzeti költő, a kortásai által…

Ciucă tisztelet azoknak, akik életüket adták a NATO-tagságunkért

Nicolae Ciucă miniszterelnök szerint Románia belépése a NATO-ba és az Európai Unióba, az ország modernizációja, a külföldi befektetések vonzása a különböző hadszíntereken jelenlévő román katonák „nagylelkű áldozatvállalásaira” épült, mert Románia „nem tudott egyebet nyújtani” a rendszerváltás utáni átmenet éveiben. A miniszterelnök vasárnap a hadszíntereken elesett katonai hősök bukaresti emlékművénél mondott beszédet. hirdetés hirdetés „Senki nem…

Geoană marad a NATO főtitkárhelyettese

Egy évvel meghosszabbította Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Mircea Geoană főtitkárhelyettes mandátumát – közölte Twitteren a katonai szövetség szóvivője, Oana Lungescu. hirdetés hirdetés „Mircea Geoană kiváló NATO-főtitkárhelyettes volt, és nekem személyesen is sokat segített ebben az euroatlanti biztonság szempontjából kritikus időszakban” – tolmácsolta Stoltenberg üzenetét a szóvivő. A NATO főtitkára szerint Geoană politikai hozzáértése, szakértelme…