Joe Biden szerint a republikánusok meg kéne gondolják magukat

Joe Biden amerikai elnök a hirosimai G–7–csúcson nyilatkozva felszólította a republikánusokat, hogy változtassanak álláspontjukon az ország fizetésképtelenségével fenyegető költségvetési vitában, a republikánusok szerint viszont a Fehér Ház nem a megegyezés irányába, hanem éppen visszafelé halad a tárgyalásokon. hirdetés hirdetés Joe Biden vasárnap a G7–csoport csúcstalálkozójának zárónapján tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a képviselőházi republikánusoknak el…

A Templom–hegyre látogatott Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági miniszter

Ellátogatott a jeruzsálem–óvárosi Templom–hegyre vasárnap reggel Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági miniszter, az ultranacionalista Zsidó Erő párt elnöke, ami ismét kiváltotta arab országok és a Palesztin Hatóság tiltakozását – jelentette a helyi média. hirdetés hirdetés „Mi vagyunk a ház urai itt” – jelentette ki a miniszter azon a helyen, amely szent mind a muszlimok, mind a…

Több mint 60 százalékkal kevesebb földgázt importáltunk eddig

Az idei év első három hónapjában Románia 240.200 tonna kőolaj–egyenértékű (toe) földgázt importált, 66,3 százalékkal (473.100 toe–val) kevesebbet, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból. A hazai földgázkitermelés 7,2 százalékkal 1,92 millió toe–ra nőtt a vizsgált időszakban 2022 első negyedévéhez mérten.  hirdetés hirdetés Az Országos…

Hétfőn kezdődik a sztrájk, nincs suli

Miután mind Ciolacu leendő, mind Ciucă jelenlegi kormányfő tanügyi szakszervezetekkel folyatott egyeztetése kudarcba fulladt, így holnaptól elkezdődik a sztrájk az oktatási intézményekben, így holnaptól már nincs suli. hirdetés hirdetés Frissítés, május 22., 08.30: A kormány képviselői a szakszervezeti vezetőkkel tartott vasárnapi egyeztetésen ösztönző bérpótlékokat ajánlottak a kezdő tanároknak és a hátrányos helyzetű térségekben működő iskolákban…