Lavrov: Moszkva elkötelezett a konfliktus diplomáciai rendezése mellett

Oroszország elkötelezett az ukrajnai konfliktus politikai és diplomáciai rendezése mellett, de az ukrán fél és nyugati támogatói komoly akadályokat gördítettek a béketárgyalások újraindítása elé – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor pénteken Moszkvában fogadta Li Huit, a kínai kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottját. hirdetés hirdetés A tárgyalásról az orosz külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint…

Vucic: Szerbiának egységre és összefogásra van szüksége

Szerbiának egységre és összefogásra van a leginkább szüksége most sokkal inkább, mint bármikor korábban – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök pénteken Belgrádban azon a nagygyűlésen, amelyet azért hívott össze, hogy összetartásra szólítsa fel Szerbia népét. hirdetés hirdetés A Remény Szerbiája nevű rendezvényen a szakadó eső ellenére a becslések szerint mintegy kétszázezren vettek részt. Nemcsak…

Brit pénzügyminiszter: akár recesszió árán is le kell szorítani az inflációt

A brit pénzügyminiszter szerint akár recesszió árán is le kell szorítani az inflációt, mert a magas drágulási ütem destabilizálhatja a gazdaságot. Jeremy Hunt a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió pénteki politikai magazinműsorában kijelentette: teljes mértékben támogatja a Bank of England monetáris szigorítási programját, még abban az esetben is, ha a brit jegybank 5,50 százalékig –…

Tajvan a NATO-ra számít egy fontos ügyben

Az Egyesült Államok segít Tajvannak megszerezni a NATO Link–22 nevű biztonságos adatkapcsolati rendszerét – közölte Tajpejben a nemzetvédelmi minisztérium illetékese. hirdetés hirdetés Li Si–csiang, a védelmi tárca stratégiai tervezési osztályának vezetője a tajvani média jelentése szerint a törvényhozásban elhangzott interpellációra adott válaszában arra is kitért, hogy a tajvani hadsereg által jelenleg használt taktikai adatkapcsolati rendszerekkel…

Csak migrációval oldható meg a cseh munkaerőhiány

A csehországi munkaerőhiány egyetlen tartós megoldása a külföldi munkaerő alkalmazása – állította a CSOB bank által készített országos felmérésben résztvevő csehországi cégek kétharmada. A felmérést a CSOB bank a Právo című független országos napilap kérésére készítette. hirdetés hirdetés A Právo internetes hírportálján közzétett összegzés és kiértékelés szerint a bank által megkérdezett cégek több mint fele…

Olaf Scholz fegyverei a „trumpizmus” ellen

Az egymás iránti tisztelet, az összetartás és a nyugodt derű jó recept a rosszkedvet terjesztő jobboldali populista pártokkal szemben és a „trumpizmus” elkerüléséhez – mondta Olaf Scholz német kancellár egy pénteki lapinterjúban. hirdetés hirdetés A szociáldemokrata politikus a Kölner Stadt–Anzeiger című lapban közölt interjúban a történelmi távlatban tekintve magas, bár mérséklődő – a januári 8,7…

Varsó ellenzi az EU új migránselosztási tervét

Varsó határozottan ellenzi az Európai Unión belüli kötelező migránselosztási mechanizmusra vonatkozó új tervet – hangsúlyozta Piotr Müller lengyel kormányszóvivő pénteken. A szóvivő sajtóértekezleten válaszolt az Európai Bizottság tervét illető újságírói kérdésre. hirdetés hirdetés „Kormányunk álláspontja ez ügyben változatlan. Szerintünk a kényszerű áttelepítés semmilyen mechanizmusára nem kerülhet sor, ez ügyben határozottan tiltakozni fogunk” – fogalmazott Müller.…

Agyimplantátumok emberi tesztelését kezdi meg Elon Musk

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége – helyi idő szerint – csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását – írta a The Guardian online kiadása pénteken. hirdetés hirdetés Musk 2019 óta legalább négy alkalommal beszélt arról, hogy az orvosi technológiai cége által fejlesztett agyimplantátumokat hamarosan már embereken is…

Statuia unui scriitor maghiar din Secuime, inaugurată la Budapesta

Tamási Áron a fost un scriitor realist excepţional al literaturii maghiare secuieşti, a spus László Kövér, preşedintele Parlamentului Ungariei, vineri, la Budapesta, la inaugurarea statuii autorului distins şi cu Premiul Kossuth. Este corect şi potrivit că o statuie a lui Tamási Áron este inaugurată la Budapesta cu ocazia comemorării morţii sale din 1966, a subliniat…