Nemzetközileg is keresik KáGéBélát

Európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a Kúria által kémkedés és más bűncselekmények miatt jogerősen 5 év fegyházra ítélt K. B. ellen a Budapest Környéki Törvényszék – tudatta a honlapján szerdán bíróság. Az elítélt Kovács Béla volt jobbikos politikus, korábbi európai parlamenti (EP–) képviselő. hirdetés hirdetés A törvényszék felidézte, hogy 2020. szeptember 24–én hirdettek elsőfokú…

Az Unió lakosságának 22 százaléka volt kitett a szegénység kockázatának

Az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka, mintegy 95,3 millió ember volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának 2022–ben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. A jelentés szerint az érintett lakosság olyan háztartásban élt, amely a szegénység és a társadalmi kirekesztés, a súlyos anyagi és társadalmi nélkülözés, vagy a…

Az RMDSZ nem szavazza meg az új kormányt

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem fogja támogatni az új kormány beiktatását a csütörtöki parlamenti szavazáson – jelentette be szerdán Cseke Attila. A leköszönő fejlesztési miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, „érdekes” helyzet lenne, ha az RMDSZ támogatná a kormányt, miután „kitették” a koalícióból. Hozzátette ugyanakkor, hogy az RMDSZ által helyesnek tartott, az ország és a helyi közösségek…