Elviszik Székelyföldet a románok, mi pedig csak nézzük

Több alkalommal is írtunk már blogunkon a Románia előtt álló területi-adminisztratív, más néven közigazgatási reformról. A téma sajnos azóta sem uralja az erdélyi magyar közbeszédet, holott ennél fontosabb, sorsunkra döntő, – hogy azt ne mondjam: mindent eldöntő! – hatással kevés olyan folyamat, terv, politikai elképzelés létezik ma Romániában. hirdetés hirdetés Előjelek már voltak, írtunk ezekről…

Feloszlott a vajdasági tartományi parlament

Feloszlatta magát a vajdasági parlament csütörtökön, és ezzel lehetővé vált, hogy december 17–én az előrehozott köztársasági parlamenti választás mellett tartományi választást is tartsanak Szerbiában. A parlament feloszlatását azzal indokolták, hogy célszerűbb és költséghatékonyabb egy időben tartani a köztársasági és a tartományi választást, mint ha kétszer kellene megrendezni a voksolást, a tartományi képviselők mandátuma ugyanis 2024…

Kijevbe látogatott David Cameron brit külügyminiszter

Kijevbe látogatott csütörtökön David Cameron brit külügyminiszter, akinek tárgyalásain a londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint Ukrajna NATO–tagsági törekvései is szóba kerültek. Cameront – aki 2010 és 2016 között Nagy–Britannia konzervatív párti miniszterelnöke volt és Rishi Sunak jelenlegi kormányfő az e héten végrehajtott jelentős kormányátalakítás során nevezte ki külügyminiszterré – találkozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és…

Szlovák szállítmányozók lezárják az ukrán határt

Egyórás határlezárást tart csütörtökön délután a Felsőnémetinél (Vysné Nemecké) lévő szlovák–ukrán határátkelőnél a Szlovák Szállítmányozók Uniója (UNAS), annak az előírásnak a visszaállítását követelve, hogy az ukrán szállítmányozók egyéni engedélyek alapján léphessenek az Európai Unió (EU) területére – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az UNAS bejelentésére hivatkozva. A szállítmányozó szervezet által „a keleti határ jelképes…

Az MI segítségével forgatnak filmet Edit Piafról

Több mint hatvan évvel a halála után a mesterséges intelligencia segítségével forgatnak új életrajzi filmet a legendás francia sanzonénekesnőről, Edith Piafról – számolt be róla a Variety.com online kiadása. A Warner Music Group és Piaf hagyatékkezelőjének közös vállalkozásában készülő Edith című filmet 90 percesre tervezik. A Párizsban és New Yorkban játszódó produkció az énekesnő életét…

Kína nem akar háborút

Kína nem akar saját érdekszférát kialakítani magának a világban, senkivel nem akar háborúzni, de hidegháborút sem szeretne – jelentette ki Hszi Csin–ping kínai elnök szerdán az Egyesült Államokban a Hszinhua hírügynökség által Kína–barátnak nevezett szervezetek által számára adott szerdai díszvacsorán. A kínai vezető kölcsönös tiszteletről, a két ország közötti kapcsolatokról és az emberek ezekben betöltött…

Hamász-vezető házát bombázta le Izrael

Izraeli vadászgépek légicsapást mértek a Hamász iszlamista terrorszervezet Katarban élő politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének egyik házára a Gázai övezetben, és az romba dőlt – közölte csütörtökön egy katonai szóvivő. Haníje háza a Gázai övezet északi részén lévő Sati menekülttáborban üresen állt már, a Hamász előtte terroristabázisként és magas rangú vezetőinek találkozóhelyeként használta. A menekülttábort átfésülő…

Energia21: cél a zöld energiára való átállás

Huszonegy közéleti és szakmai személyiség részvételével elindult az Energia21 kezdeményezés, amelynek célja, hogy támogassa és felgyorsítsa Magyarország zöld energiára való átállását. Az Energia21 csütörtöki közleménye szerint a zöld energia a magyar gazdaság jövője. A Palkovics László által vezetett kezdeményezés november 15–én tartotta alakuló ülését. Az első kiemelt téma: a zöld energia tárolása. A Palkovics László…

Izrael: nincs tűzszünet, amíg nem engedik el a túszokat

Nincs helye hosszú tűzszünetnek, amíg nem engedik el az izraeli túszokat – szögezte le az izraeli külügyminisztérium közleményében, melyben az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára válaszoltak szerda éjjel. Izrael elutasítja az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai rendkívüli ülésén elfogadott, tűzszünetre felszólító határozatát mindaddig, amíg nem teljesítik a határozat másik követelését, a Gázai övezetbe hurcolt mintegy 240 izraeli…