Európai Bizottság: előre a maoista úton!

Ahogy arról blogunk is beszámolt, Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság úgy döntött, hogy a fakasok eddigi szigorúan védett státuszát visszafaragja pusztán védett állatra, a magyarázat pedig nem is lehetne abszurdabb: elszaporodtak eme négylábúak. hirdetés hirdetés Fogalmam sincs, hogy honnan veszi a szaporodással szembeni megvetését Ursula asszonyság, valamint az Európai Bizottság nagyokosai, de…

Megunta a farkasok szigorú védelmét az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a farkasok nemzetközi státuszát szigorúan védettről védettre módosítaná a megnövekedett populációkra vonatkozó új adatok alapján – közölte szerdán a brüsszeli testület. A WWW Magyarország elutasítja a javaslatot, a természetvédelmi szervezet szerint ugyanis tudományosan nem megalapozott. A bizottsági sajtóközlemény szerint a vadon élő állatok, növények és élőhelyek védelméről szóló európai egyezményt 1979-ben fogadták…

Ferenc pápa: karácsony a mértéktartás, és nem a fogyasztás ünnepe!

Jézus születése az emberek életében az igazán fontos értékekre emlékeztetett, a karácsony pedig a mértéktartás és az öröm ünnepe, nem pedig a lázas ajándékvásárlásé – mondta Ferenc pápa az ünnepek előtti beszédében a Vatikánban a szerdai audiencián. hirdetés hirdetés Ferenc pápa a betlehemépítés hagyományáról beszélt, melyet Assisi Szent Ferenc terjesztett el. A szent 1223 karácsonyán…

Román eurokraták: Ausztriának nem lehet kifogása a schengeni csatlakozás ellen

Ausztriának most már nem lehet kifogása Románia és Bulgária schengeni tagsága ellen, miután szerdán az uniós intézmények megállapodásra jutottak a menekültügyi és migrációs eljárások rendszerének átfogó reformjáról – hangsúlyozta szerdán több román európai parlamenti képviselő. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Vlad Gheorghe a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben leszögezte, az uniós megállapodással „megszűnt az ürügy”,…

Maradnak a szankciók Roman Abramovics ellen

Az Európai Unió Bírósága szerdai ítéletében fenntartotta a Roman Abramovics orosz milliárdos ellen Ukrajna orosz megtámadását követően bevezetett uniós szankciókat – közölte a luxembourgi székhelyű testület. A háború kezdetét követően az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács befagyasztotta több orosz üzletember – köztük Abramovics – pénzeszközeit, akikről úgy vélte, hogy az orosz kormány számára komoly bevételi…

Ukrán miniszter: Ukrajna jövőre több mint egymillió drónt gyárt

Ukrajnában jövőre egymillió felderítő, több mint 10 ezer közepes hatótávolságú támadó és több mint ezer darab ezer kilométeres hatótávolságú drón gyártását tervezik – közölte Olekszandr Kamisin stratégiai iparágakért felelős ukrán miniszter szerdán a Telegramon. hirdetés hirdetés A tárcavezető visszautalt arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi évzáró sajtóértekezletén egymillió drón gyártásáról beszélt. Ezt pontosítva, kijelentette,…

Európa Tanács: februárban jön a rendkívüli csúcstalálkozó

Az Európai Unió tagországainak vezetői február elsején rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a hosszútávú uniós költségvetés félidős felülvizsgálatáról az Ukrajnának ígért pénzügyi támogatás biztosítása érdekében – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn. hirdetés hirdetés Az uniós költségvetés felülvizsgálatára vonatkozó javaslat egyebek mellett Ukrajna számára 50 milliárd eurós segélycsomagot tartalmaz. A tagállami vezetők a pénteken…

Fehér Ház: az év végén elfogy az ukrajnai hadseregre szánt pénz

Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője. John Kirby hétfői online sajtóértekezletén elmondta, hogy a források megszűnése érinti az amerikai katonai készletek visszatöltését is, ugyanis az ukrajnai támogatások túlnyomó részét a…

Magyarország ellenzi az új migrációs paktumot

A Brüsszelben elfogadott migrációs csomag elemeiben és teljes egészében is ellentétes azzal, amit a magyar kormány képvisel – reagált szerdán a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arra a híre, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodásra jutottak az uniós migrációs és menekültügyi paktumról. hirdetés hirdetés Dömötör Csaba a Facebook-oldalán közzétett videóban úgy…

Tusk jött, a lengyel közmédia vezetése ment

Felmentette szerdán Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter a közszolgálati televízió és rádió, valamint a PAP állami hírügynökség vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki a közmédiában – közölte szerdán a lengyel kulturális tárca (MkiDN). hirdetés hirdetés A közlemény szerint a felmentés „szükségességét” a szejmben kedd éjjel megszavazott határozat indokolja. Az októberi parlamenti választások nyomán…