Terroristákat ölt meg az izraeli hadsereg a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg kedden bejelentette, hogy éjszaka megölte egy kisebb palesztin terroristacsoport tagjait, akik robbanószerkezetet akartak elhelyezni egy izraeli harckocsi közelében a palesztin lakosságú Gázai övezet északi részén, Dzsabália menekülttáborban. A hadsereg közlése szerint az izraeli erők időben észrevették az iszlamista fegyvereseket, és egy repülőgépről csapást intéztek ellenük. A hadsereg azt is jelezte, hogy a…

Árhullám a Dunán: készültség 1200 km-en

Csaknem 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon, a Duna Budapestnél csütörtökön tetőzik – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője kedden az MTI-t. Siklós Gabriella ismertette: a csapadékos időjárás miatt a Dunán és mellékfolyóin árhullámok vonulnak le. A Duna Nagybajcsnál hétfőn 18 óra körül tetőzött 612 centiméteres vízállással, Gönyűnél pedig 19-22 óra körül 558 centiméterrel.…

„A félreértett és félreismert Isten közénk jön”

„Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr lelke nyugszik rajta…” (Ézs 11,1–2) Jézus születését adja hírül a prófécia. A világ hatalmasai és irányítói számára két hely van, ahol elhagyja őket a bátorságuk, amelytől a lelkük mélyén tartanak, ahol nincsenek biztonságban, és amit nem szégyellnek kikerülni. Ez a jászol és Jézus keresztje. Mindkettő…

„Azért jött Jézus, hogy örömöt okozzon”

Baptista olvasóink számára Papp János egyházelnök gondolatait ajánljuk, amelyet szép vallási énekek kísérnek. (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés

„Lehet világosságban járni és élni”

„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12) Egyre több helyen, egyre nagyobb mennyiségben világítanak esténként azok a mesterséges fények, izzófüzérek, amelyeknek – emberi elgondolás szerint – az lenne a küldetésük, hogy az adventet, majd a karácsonyt szebbé, hangulatosabbá tegyék. Hogy ez mennyire sikerül?… –…

„Akiben a remény isteni erénye él, az sohasem fog csalódni”

Egyházmegyénk új lelkipásztori évében, a remény éve kezdetén nagy örömről adnak hírt a karácsonyi angyalok. Bár a világ jelenlegi állapotát szemlélve nincs sok okunk az örömre, és még kevesebb az optimizmusra. De van okunk a reményre. Csakhogy az igazi reményt, amit az elkövetkezendő két évben megosztani és tanulmányozni szeretnénk, nagyon sokan elvesztették, s helyette illúziókat…

Kató Béla: Isten azért küldött el egy királyt, hogy

Kató Béla püspök: Isten azért küldött el egy királyt, hogy mindnyájan őelőtte hódoljunk, uralmát elismerjük és őt szolgáljuk. (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés

„Velünk az Isten!” – unitárius karácsonyi pásztorlevél

„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23) Évről évre figyelem, ahogyan karácsony története életünkben valósággá válik. Persze nem úgy, mint az első karácsony alkalmával, de látom magam előtt a Máriákat és Józsefeket, akik elfáradtak az elmúlt napok hosszú utazásában, és kimerülten…