Soha nem volt ilyen jó a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, mint most

A Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok sohasem voltak olyan jók, mint most, mert a két ország úgy kapcsolódik össze az Európai Unión belül, hogy egymást erősíti a fizikai, a gazdasági és az energiabiztonság tekintetében is, ezért megkezdik egy újabb kétoldalú együttműködési csomag előkészítését – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Robert Fico…

Kuleba az új finanszírozási megállapodás elfogadására kérte az amerikai kongresszust

Fogy az idő arra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa elfogadja az új finanszírozási megállapodást az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek növelésére – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az ABC News amerikai hírtévének adott keddi interjújában, hozzátéve, hogy ha elfogynak a fegyverek, az ukránok „lapátokkal harcolnak tovább”. Ezért arra kérte az amerikai törvényhozást, hogy hagyja jóvá…

Töketlen EU: kicsit megszankcionálgatták a Hamász vezetőjét

Az EU Tanácsa úgy határozott, hogy Jahja esz–Szinvárt, a Hamász iszlamista palesztin szervezet gázai övezeti vezetőjét felveszi a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló szankciós jegyzékbe – közölte a brüsszeli testület kedden + KONTEXTUS Ez a döntés az Európai Unió válaszlépése a Hamász által jelentett fenyegetésre és az Izraelben 2023. október 7–én elkövetett brutális és válogatás nélküli…

Rekordot döntött tavaly a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasforgalma

Rekordot döntött tavaly a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér utasforgalma, a legjelentősebb erdélyi repülőtéren 3 240 750–en fordultak meg – közölte kedden a repülőtér. A légikikötő vezetősége Facebook–oldalán tudatta: a tavalyi utasforgalom 22,53 százalékkal meghaladja a 2022–ben regisztráltat. Ezzel az utasszámmal a kolozsvári továbbra is Románia első számú regionális repülőtere. A statisztika szerint 2,33 millió…

Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak korlátozását az EU–ban

Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel. hirdetés hirdetés A szlovák miniszterelnök a magyar kormányfővel közösen…

Slovacia nu susţine limitarea drepturilor Ungariei în UE

Slovacia nu susţine nicio limitare a drepturilor Ungariei în Uniunea Europeană şi nu va fi niciodată de acord ca o ţară să fie pedepsită pentru că luptă pentru suveranitatea sa şi independenţa sa naţională – a declarat premierul slovac Robert Fico după discuţiile purtate cu prim–ministrul ungar Viktor Orbán marţi, la Budapesta. hirdetés hirdetés În…

Megegyeztek a gazdák a minisztériummal, lehet hazamenni

Több mint három órás tárgyalást követően megállapodás született hétfőn Florin Barbu mezőgazdasági miniszter és a tüntető mezőgazdasági termelők képviselői között utóbbiak 13 követeléséről. Ezek közé tartozik az APIA-támogatások sürgősségi eljárással – február 29-ig – történő kifizetése és az ukrán gabonaimport miatt veszteségeket szenvedett gazdák kompenzációja. hirdetés hirdetés Emellett a tárcavezető és a Szövetség a Mezőgazdaságért…