Bálint-napi geopolitika: Putyin szívének kedves Joe Biden

Oroszország kész együttműködni bármelyik amerikai elnökkel, de előnyösebb lenne számára, ha a hivatalban lévő államfő, Joe Biden lenne ezen poszton, mint Donald Trump korábbi elnök – mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő a Rosszija 1 televíziónak adott, a Telegramon szerda éjjel közzétett nyilatkozatában. „Biden” – mondta Putyin, amikor Pavel Zarubin újságíró megkérdezte tőle, hogy Oroszország melyik…

A Hezbollahot is felszámolná Izrael

hirdetés hirdetés   Izrael északi határánál is felkészül a harcra – hangsúlyozta Herci Halevi izraeli vezérkari főnök a libanoni határnál tartott katonai tanácskozáson szerda este. A vezérkari főnök a háborús készenlét fontosságára figyelmeztetett az északi határon állomásozó tartalékos tisztekkel és az északi parancsnokságot irányító Uri Gordinnal, valamint vezető tisztekkel tartott helyzetértékelő megbeszélésen. Kijelentette, hogy addig…

Már érződik az amerikai árulás hatása

Már érzékelhető annak a hatása, hogy az amerikai kongresszus nem fogadta még el az Ukrajnának nyújtandó, 61 milliárd dolláros katonai támogatást, de számítok rá, hogy képes lesz döntést hozni, mert ha hagyjuk, hogy az orosz elnök győzzön, az nem csak Ukrajna számára, hanem ránk nézve is veszélyes lesz – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön…

Januárban jelentősen visszaesett az éves infláció Csehországban

Januárban 2,3 százalékra csökkent az éves infláció Csehországban a decemberi 6,9 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Ez 2021 márciusa óta a legalacsonyabb szint, és megközelíti a cseh jegybank 2 százalékos éves inflációs célját – jegyezte meg Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón. Legutóbb 2018 végén volt 2 százalékos a csehországi…

Rekordszámú antiszemita incidens történt tavaly Nagy-Britanniában

Rekordszámú antiszemita incidens történt tavaly Nagy-Britanniában a csütörtökön ismertetett adatok szerint. A 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet, a Community Security Trust (CST) éves felmérésében közölte: 2023-ban 4103 antiszemita indíttatású atrocitás jutott a tudomására. A CST hangsúlyozta: még soha nem jegyzett fel ennyi antiszemita incidenst egyetlen naptári évben. hirdetés hirdetés A…

Tusk: az uniós megoldások ne sértsék a gazdák alapvető érdekeit

Az európai, köztük a lengyel gazdáknak meg kell bizonyosodniuk afelől, hogy az európai uniós megoldások nem fogják sérteni alapvető érdekeiket – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő csütörtökön Varsóban, miután Roberta Metsolával, az Európai Parlament (EP) elnökével tárgyalt. hirdetés hirdetés A több témakört felölelő megbeszélést ismertetve Tusk aláhúzta: Lengyelországban jelenleg nagyon lényeges az élelmezésbiztonság kérdése,…

Behatoltak az izraeli csapatok a gázai Nasszer kórházba

Behatoltak az izraeli hadsereg (IDF) egységei a Gázai övezet déli részén, Hán-Júniszban fekvő Nasszer kórházba – jelentette az IDF szóvivője csütörtökön. Az IDF titkosszolgálati információi szerint az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én Izraelből elhurcolt túszokat tartott fogva a Gázai övezet déli részének legnagyobb egészségügyi intézményében. hirdetés hirdetés A kórház egészségügyi személyzete szerint egy beteg meghalt,…

Megvásárolná Kolozsvár az egykori New York Szálló épületét

Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét, mely a belváros egyik legimpozánsabb, egyben legrosszabb állapotban lévő műemlék épülete – erősítette meg az MTI kérdésére Oláh Emese alpolgármester. A kolozsvári Főtéren álló impozáns ingatlan homlokzatát pár éve felújították ugyan, de belül leromlott az állapota, évek óta üresen áll. A Romániai Magyar Demokrata…

Felmérés: Zaluzsnij sokkal népszerűbb, mint utóda

A legfrissebb felmérésben részt vevő ukránok negyven százaléka fejezte ki bizalmát a fegyveres erők új főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij iránt, a múlt héten leváltott elődje, Valerij Zaluzsnij ugyanakkor továbbra is jóval nagyobb bizalmat élvez, 94 százaléknyit. hirdetés hirdetés A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) február 5–10. között végezte felmérését, amelynek eredményét csütörtökön hozta nyilvánosságra. A felmérés…

Tojással dobálták meg az Európai Bizottság irodáját a lengyel gazdák

Az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala ellen tüntető gazdák csütörtökön tojással dobálták meg az Európai Bizottság irodáját, majd a vajdasági hivatal székházát is a nyugat-lengyelországi Wroclawban – közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió. A wroclawi főpolgármesteri hivatal szerint a délelőtt kezdődött tüntetésen mintegy kétezren vettek részt, a tiltakozók a…