Karinthy Frigyes: Barabbás

A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Kétoldalt feketén füstölögtek a romok. Lent, a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé. Megállt előtte, és csendesen így szólt: – Itt vagyok. Az pedig…

A klímavédelemre hivatkozva szigorítást jelentett be az új teherjárművekre az amerikai környezetvédelmi hatóság

Szigorú új szabályokat jelentett be az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (Environment Protection Agency) pénteken az Egyesült Államokban gyártott nehézjárművekre. A szövetségi környezetvédelmi szervezet véglegesített szabályai előírják a gyártóknak, hogy 2026–tól új modelljeiknek növekvő arányban kell teljes mértékben nulla károsanyag–kibocsátásúnak lenniük. A hatóság vezetője szerint az új szabályok nyomán nagy mértékben mérséklődik majd a nagy teljesítményű járművek…

Szerzetesek, fogyatékkal élők és migránsok vitték a keresztet a Colosseumnál

Az első stáción klauzúrában élő nővérek és egy remete szerzetes vette kézbe a keresztet, amelyet fogyatékkal élők és migránsok is vittek a római keresztúton, amelyet a Colosseumnál tartottak nagypéntek este. Ferenc pápa az utolsó pillanatban lemondta részvételét. Ahogyan tavaly is tette, vatikáni lakhelyéről, a Szent Márta–házból követte a keresztutat. Az egyházfő a nagypéntek délutáni liturgián részt…

Belgium 100 millió eurós támogatást küld Ukrajnának

A belga kormány jóváhagyta az Ukrajnának szánt 25. katonai segélyezési tervet, amely 100 millió eurós segélyt tartalmaz az ukrajnai F–16–os vadászrepülőgépflotta karbantartására – jelentette be pénteken Ludivine Dedonder szövetségi védelmi miniszter. Belgium az úgynevezett „F–16–os koalíció” része, amely 13 országot tömörít Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok vezetésével, azzal a céllal, hogy elősegítse Ukrajnának létrehozni…

Kreml: Kijev megtiltotta magának a tárgyalásokat

Kijev ugyan most megpendítette a kommunikáció lehetőségét Moszkvával, korábban ezt megtiltotta magának – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak. Peszkov Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszternek arra a kijelentésére reagált, amely szerint az ukrajnai válság rendezéséről megtartandó első és a második genfi csúcstalálkozó között kerülhet sor Oroszországnak az Ukrajnával fennálló fegyveres konfliktus lezárásáról szóló…

Moszkva kiutasítja a moldovai nagykövetség egyik alkalmazottját

Oroszország kiutasítja a moldovai nagykövetség egyik alkalmazottját, válaszul Chisinau hasonló intézkedésére – közölte az orosz külügyminisztérium pénteken a honlapján. hirdetés hirdetés A tárcához a nap folyamán bekérették Moldova moszkvai nagykövetét, és tájékoztatták a döntésről. A minisztérium tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy korábban nemkívánatos személynek nyilvánították a chisinaui orosz diplomáciai képviselet egyik alkalmazottját. A chisinaui orosz…

Török–román konzorcium építi a Magyarnádas–Nádasszentmihály közötti autópályát

Egy törökországi és romániai cégekből álló társulás nyerte az észak–erdélyi autópálya Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszának elterelésére kiírt versenytárgyalást – jelentette be pénteken a Facebook–oldalán a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója. Cristian Pistol bejegyzése szerint a konzorciumban az Ozaltin Insaat Ticaret ve Sanayi, az Ilgaz Insaat Ticaret és a Visio Construction Works vesz…

Akkor is át kell venni a flakonokat, ha az automata nem működik

Egy törökországi és romániai cégekből álló társulás nyerte az észak–erdélyi autópálya Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszának elterelésére kiírt versenytárgyalást – jelentette be pénteken a Facebook–oldalán a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója. Cristian Pistol bejegyzése szerint a konzorciumban az Ozaltin Insaat Ticaret ve Sanayi, az Ilgaz Insaat Ticaret és a Visio Construction Works vesz…

Románia ratifikálta a munkahelyi erőszak és zaklatás megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt

Kihirdette csütörtökön az államfő a munkahelyi erőszak és zaklatás megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt ratifikáló törvényt – számolt be csütörtökön a jogszabályt kezdeményező munkaügyi minisztérium. A közleményben a tárca emlékeztetett arra, hogy a törvénytervezetet március 4–én fogadta el döntő házként a szenátus. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Nemzetközi Munkaügyi Konferenciájának 2019. június 21–én Genfben tartott 108.…

Hamarosan kiírják a versenytárgyalást a Nyárádszereda és Sóvárad közötti autópálya-szakaszra

A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) csütörtökön továbbította jóváhagyásra az Országos Közbeszerzési Ügynökségnek a Nyárádszereda–Sóvárad autópálya-szakasz megépítésre kiírandó versenytárgyalás ajánlattételi dokumentációját – számolt be csütörtökön a Facebook–oldalán Sorin Grindeanu. hirdetés hirdetés A szállításügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a 23,4 kilométeres sztrádaszakasz része az A8–as jelzésű Marosvásárhely–Iaşi–Ungheni autópályának. A Nyárádszereda és Sóvárad közötti szakaszon két,…