Navracsics optimista: „bízunk a jövő emberiségében”

Bízunk a jövő emberiségében – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a KDNP Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű faültetési akciójának veszprémi állomásán szombaton. Navracsics Tibor emlékeztetett: bő egy hónappal ezelőtt a KDNP úgy döntött, hogy minden vármegyében faültetési akcióval hívja fel a figyelmet a jövőről való gondoskodás fontosságára. hirdetés hirdetés Aki fát ültet, az optimista,…

Guterres szerint ez a „maximális önmérséklet” ideje

Szombat éjjel Irán beváltotta korábbi fenyegetését, és példa nélküli támadást intézett Izrael ellen. Több mint 300 drón, cirkálórakéták és ballisztikus rakéták kerültek bevetésre, amelyek az izraeli légierő és a térségben jelen levő amerikai haderő majdnem kivétel nélkül mind leszedett – zömük el sem érte Izrael légterét. Teherán önvédelemre hivatkozott, mert Izrael sorozatosan katonai agressziót alkalmaz…

Az EU jogszabályt fogadott el a szankciók tagállami megsértésének büntethetőségére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jogszabályt fogadott el, amely az uniós korlátozó intézkedések tagállamok általi megsértésének vagy kijátszásának büntethetőségét teszi lehetővé. Az új jogszabály szerint bizonyos cselekmények valamennyi tagállamban bűncselekménynek fognak minősülni, ilyen például az utazási tilalom kijátszásában való segédkezés, a szankcionált árukkal folytatott kereskedelem vagy tiltott pénzügyi tevékenységek végzése – derül ki az EU–tagországok…

Nagy összegű pótlékot kaphatnak a fronton harcoló ukrán katonák

Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amelynek értelmében 70 ezer hrivnya (654 ezer forint) pótlékot kapnak azok a katonák, akik legalább 30 napig részt vettek harci műveletben a háborús fronton, illetve ellenséges vagy ideiglenesen megszállt területen – jelentette be pénteken Denisz Smihal miniszterelnök. A kabinet módosította a katonáknak és rendőröknek, valamint családtagjaiknak hadiállapot idején nyújtott…

Mínuszban indítottak az amerikai tőzsdék

Gyengüléssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken. A 30 vezető iparvállalat DJIA–indexe 0,53 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,63 százalék mínuszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,91 százalék gyengülést jelzett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest. Ugyanekkor a londoni FTSE100 index 1,10 százalék, a frankfurti DAX index 0,11 százalék pluszban…

Viktor Orbán la reuniunea consiliului director al Internaţionalei Centrist–Democrate

Prim–ministrul ungar Viktor Orbán, preşedintele Fidesz, a evaluat situaţia politică din Europa în discursul său de vineri, rostit la reuniunea consiliului director al Internaţionalei Centrist–Democrate (IDC–CDI) de la Marrakech (Maroc), în care a abordat problema „tranziţiei verzi” europene şi a creşterii economice, migraţia şi războiul din Ucraina – a comunicat agenţiei ungare de presă MTI…

24,69 százalékkal nőtt az első kéthavi fizetésimérleg–hiány

Romániában 24,69 százalékkal nőtt az első kéthavi folyó fizetésimérleg–hiány éves összevetésben – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR). Január 1. és február 29. között Románia folyó fizetésimérleg–hiánya 2,707 milliárd euró volt, míg az elmúlt év azonos időszakában 2,171 milliárd euró. hirdetés hirdetés Az áruforgalmi deficit 39 millió euróval mérséklődött, a szolgáltatási többlet 456 millió…