Iohannis szerint Románia példát mutat Kelet- és Közép-Európának

Közép- és Kelet-Európa-szerte Románia számos területen példát mutat, a NATO keleti szárnyának védelmétől kezdve a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság megerősítéséig – mondta Klaus Iohannis államfő szerda este Washingtonban, miután átvette a Distinguished International Leadership kitüntetést. Az államfő hangsúlyozta, hogy a kitüntetést „Románia mint méltó NATO-tagállam, az USA partnere és barátja utóbbi 20…

Uniós zászlót vetítenek a Parlament homlokzatára

Az Európa-nap alkalmából az Európai Unió zászlóját vetítik csütörtök este 21 órától a román Parlament épületének homlokzatára. Az intézmény ezzel csatlakozik Európa több mint 60 városának más ismert intézményeihez és építészeti nevezetességeihez, amelyek ily módon irányítják a figyelmet az Európa-napra, ugyanakkor pedig a június 9-i európai parlamenti választásokig tartó visszaszámlálásra. Ezzel egyidőben a bukaresti Diadalívet…

Visszavonta az AstraZeneca a COVID–19 elleni vakcináját

Az AstraZeneca bejelentette, hogy kezdeményezte COVID–19 oltóanyagának világszerte történő visszavonását, mivel a „frissített vakcinákból készlet-többlet áll rendelkezésre” – olvasható a G4Media portálon. A vállalat azt is közölte, hogy visszavonja a Vaxzevria vakcina európai forgalomba hozatali engedélyét. „Mivel a COVID–19 vakcinának időközben több változata is kifejlesztésre került, több frissített vakcina áll rendelkezésre” – fogalmazott közlemnényében a…

PIM 70: Írók gyűjteményeiből nyílt kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Szerdától látható a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei című kiállítása, amely a 19. és 20. századi magyar írók gyűjtőszenvedélyét mutatja be. A tárlat a PIM alapításának 70. évfordulóját ünneplő kiállítássorozat második állomása – olvasható a múzeum szerdán MTI–hez eljuttatott közleményében. hirdetés hirdetés A tájékoztató szerint a kiállítás a PIM által…

Pánik Amszterdamban: mit kezdjenek a propalesztin egyetemistákkal

Az amszterdami önkormányzat péntek délután sürgős tanácskozást tart az Amszterdami Egyetemen (UvA) a hét eleje óta zajló palesztinpárti tüntetésekről – írta az NlTimes hírportál. Hétfőn az UvA campusát palesztinpárti diákok foglalták el, felszólítva az egyetem vezetőségét, hogy szakítsa meg kapcsolatait az izraeli felsőoktatási intézményekkel a Gázai övezetben zajló háború miatt. A tiltakozók tábort vertek az…

Andrej Plenkovic újraválasztását támogatják a horvátországi magyarok

Andrej Plenkovic kormányfővel az utóbbi 7 és fél évben, miniszterelnöki megbízatása alatt partneri kapcsolatot alakult ki, a horvát kormány támogatta a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) a horvátországi magyarság szükségleteire szabott prioritásai megvalósítását, ezért a magyar szervezetnek az eddigi kormány további támogatásáról szóló döntése logikus volt – mondta Jankovics Róbert a HMDK elnöke, újraválasztott parlamenti…

Institutul Bálványos: În rândul maghiarilor din Transilvania, numărul celor cu sentimente anti–occident este mai mare decât media românească

Maghiarii din Transilvania sunt mai anti–imigraţie şi mai anti–occident decât media din România, totodată a scăzut şi încrederea lor în instituţii, a relatat portalul maghiar de ştiri din Cluj–Napoca, Maszol.ro, marţi, prezentând rezultatele unui sondaj realizat recent de către Institutul Bálványos. Conferinţa de presă despre cercetarea care a examinat şi a comparat punctul de vedere…

Közös jövőt épít Kína és Szerbia

Az átfogó stratégiai partnerség elmélyítéséről és megerősítéséről, valamint Szerbia és Kína közös jövőjének építéséről írt alá közös nyilatkozatot szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb és Hszi Csin–ping kínai elnök. A szerb és a kínai küldöttség tagjai további 28 együttműködési és egyetértési megállapodást írtak alá, amelyek az infrastruktúra, a kereskedelem, a tudomány, a környezetvédelem, a kultúra és…

Convorbire Viktor Orbán–Volodimir Zelenski: Ungaria sprijină toate iniţiativele de pace

Premierul ungar Viktor Orbán şi preşedintele ucrainean Volodimir Zelenski au avut miercuri o conversaţie prin telefon, a relatat Bertalan Havasi, şeful biroului de presă al prim–ministrului Ungariei, pentru agenţia de presă MTI. hirdetés hirdetés Potrivit comunicării, în cadrul discuţiei au fost trecute în revistă toate elementele importante ale relaţiilor dintre Ungaria şi Ucraina. Subiectul principal…

Telefonon tárgyalt egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – tájékoztatta az MTI–t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. hirdetés hirdetés A közlemény szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar–ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt. Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan…