Brüsszelben panaszkodnának a lengyel jogállamisták

Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, valamint az Európai Parlament képviselőihez fordulnak a lengyel ügyészség (Prokuratura Krajowa) vezetői a kormányváltás óta történt lengyelországi jogsértések miatt – olvasható a varsói intézmény honlapján hétfőn közzétett közleményben. hirdetés hirdetés A dokumentumban aláhúzzák: az EB korábban többször is foglalkozott a lengyelországi jogállamiság helyzetével, most viszont, amikor…

Kedden temetik Csíky András erdélyi magyar színművészt

Kedden vesznek végső búcsút Csíky András Kossuth– és Jászai Mari–díjas, UNITER–életműdíjas színművésztől Kolozsváron – közölte hétfőn az MTI–vel a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Mint írták, Csíky András pályatársai és tisztelői kedden helyi idő szerint 11 órától a magyar színház előcsarnokában egy szál virággal róhatják le kegyeletüket a színház örökös tagjává választott színművész hamvai előtt. hirdetés…

Moszkva és Teherán nagyszabású szerződés megkötésére készül

Moszkva és Teherán nagyszabású államközi szerződés megkötésére készül – közölte az orosz védelmi minisztérium, Szergej Sojgu, a tárca vezetője és iráni hivatali partnere, Mohammad Astiani hétfői telefonbeszélgetését követően. hirdetés hirdetés „A felek hangsúlyozták az orosz–iráni kapcsolatok alapelvei melletti elkötelezettségüket, beleértve egymás szuverenitásának és területi integritásának feltétel nélküli tiszteletben tartását, amelyet az Oroszországi Föderáció és az…

A 80 éves Jimmy Page–et ünnepli a Led Zeppelin

A 80 éves Jimmy Page–et, a legendás Led Zeppelin gitárosát ünnepli január 19–én a magyar tribute zenekar, a Led Zeppelin az újbudai A38 hajón. A 2004–ben Jimmy Page 60. születésnapja alkalmából alakult baráti társaságot a brit Led Zeppelin muzsikájának szeretete hozta össze. Az első koncert annyira jól sikerült, hogy elhatározták, folytatják a Zeppelin zenéjének interpretálását…

Putyin hamarosan megnézi diktátor-kollégáját, Kim Dzsong-Unt

Belátható időn belül sor kerülhet Vlagyimir Putyin orosz elnök észak–koreai látogatására, a feltételeket diplomáciai csatornákon egyeztetik – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságírókkal. hirdetés hirdetés A téma azzal kapcsolatban merült fel, hogy hétfőn Moszkvába érkezett Cso Szon Hui észak–koreai külügyminiszter orosz hivatali partnerének, Szergej Lavrovnak a meghívására. A két tárcavezető várhatóan kedden ül majd…

Hamászt éltető iszlamista csoportot tiltott be a brit kormány

Terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott a brit kormány hétfőn egy iszlamista csoportot, amely éltette a gázai övezetet uraló Hamász izraeli terrortámadását. James Cleverly belügyminiszter, aki a londoni alsóház elé terjesztette jóváhagyásra a kormányhatározatot, a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte: az 1953–ban alapított Hizb ut–Tahrir nevű, libanoni székhelyű szerveződés 32 országban van jelen, köztük Nagy–Britanniában, és hosszú távú…

RPG-vel mászkáló gázai civileken segít az IDF

Gázában mászkált pár fiatal, hónuk alatt RPG-vel. Valószínűleg csajozni indultak, hívta őket a 72 szűz. Az IDF ilyenkor is szívesen segít, a srácok már a Paradicsomban vannak. hirdetés hirdetés Gáza: RPG-vel mászkáló Hamász-fiúk szüzet akarnak maguknak. Az IDF segít. Ghaza: some Hamas-boys with an RPG want to meet virgins. The IDF helping them. pic.twitter.com/fHQ2A5L3qs —…

Tanulj idegen nyelveket magyar appal

Szórakozva tanít a KRÉTA idegen nyelvi modulja – Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik. Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a KRÉTA fiókkal rendelkező magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is…

Tőkés László: az erdélyi magyarság veszélyeztetett népcsoport

Az erdélyi magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé került, további fogyatkozását pedig csak közösségi jogainak kivívásával kerülheti el – hangoztatta „újesztendei közleményében” Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban az EMNT elnöke megállapította: az erdélyi magyarság száz év alatt a felére apadt, fogyatkozása az utóbbi három évtizedben felgyorsult, ezért…

Uniós kérdésekre fókuszál az új francia külügyér

Az új francia külügyminiszter számára az Európai Unió jelenti a prioritást, ennek jeleként első útja a következő napokban Németországba és Lengyelországba vezeti az ukrajnai helyzet megvitatására. „Európa fellendítése lesz a prioritásom” – jelentette ki Stéphane Séjourné, amikor ünnepélyes keretek között pénteken átvette hivatalát elődjétől, Catherine Colonnától a francia külügyminisztériumban. „Franciaország újrafegyverkezése Európa újrafegyverkezésétől függ. A…