Magyarok rongálták meg Mihály vajda szentgyörgyi szobrát – néhány tanulság

Na, feleim, a ki rongálta meg a másikét versenyt ezen a héten mi, erdélyi magyarok nyertünk meg, ezzel jelenleg döntetlenre állunk: kiderült ugyanis, hogy a sepsiszentgyörgyi szoborrongálás elkövetői magyarok, pontosabban négy 16 és 17 év közötti helyi fiatalember, azaz, négy székely srác. Mit tanulunk ebből?

Azt, hogy magyarok az elkövetők a Krónika írta meg tegnap, a Főtér szintén említi, a Maszol is beszámol róla, a Realitatea nevű uszító hangvételű tévécsatorna pedig kéjesen számol be az esetről, amelyet Funar lát el kommentárokkal – a minibalhé kész is van, a recept viszont, bármennyire is tökéletesnek tűnik a kivitelezés, nem akar működni.

Valakiknek erősen az az érdeke, hogy Romániát és benne Erdélyt a kisebbségi kérdés mentén, etnikai színezetű problémák felhevítésével destabilizálják – ezt tették az úzvölgyi temetőattak esetében, ahol a román nackóvezérek mögötti orosz titkosszolgálati jelenlétet ki is mutattuk egyik cikkünkben. (Az írás nem a Nethuszáron, hanem a Székelyhon napilap Kilátó című mellékletében jelent meg pár évvel ezelőtt, tessék kikeresni, s nekem is elküldeni, köszönöm!) Klaus LyónapotKívánok I. Iohannis király is felült már e tüzes trónra, kicsit meg is égett, alig egy évvel később az Erdélyt kiárusító RMDSZ-szel kellett kormányoznia, de, ahol vastag a bőr, ott az égési sérülések is könnyebben múlnak.

Trianon “ünnep” Erdélyben: ki keveri a kártyákat?

És akkor itt van most ez az eset

Szinte látom magam előtt, ahogy elitünk és írástudóink elverik a port a szerencsétlen négy gyereken, akik egyébként pont azt tették, amit mi is tettünk volna 17 évesen, mert az emberfia azért 17 éves, hogy zavarja őt az igazságtalanság, hogy úgy érezze senki nem tesz semmit, de majd ő és ők kezükbe veszik a dolgokat. Mindannyian ilyenek voltunk 17 évesen, aki pedig nem, annak valami baja volt és nem is vittük magunkkal csajozni, de ez a dolgok menetrendje, aztán benő a fejünk lágya és másfele nézünk, arrafelé is másképp.

Elvégre és mégiscsak Háromszékről beszélünk, minimum Gábor Áron óta a székely ellenállás ősi fészkéről, és kérdezném tisztelettel: mégis, mit vártunk? Hogy senki nem tesz majd semmit az ellen, hogy az úzvölgyi temetőt mostmár jogilag is igazolva illegálisan elfoglaló Calea Neamului masíroz Sepsiszentgyörgyön, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a magyarokat alázza, hergelje. A szándék bizonyítására egyéb sem kell, elég maga a Mihai Viteazu szobor. Ide vonultak Calea Neamulujék, ide festették fel a magyar zászlót a székely fiatalok, mintegy válaszként a provokációra.

Az egész történeten

maga Mihály vajda csodálkozik a legjobban, ő mg úgy emlékszik, hogy a székelyekkel közösen harcol a magyar nemesek ellen, majd ezen székelyek még egy-két törökellenes csatában is megmentik a román uralkodó seggét, nem is volt velük baja a vajdának, de azt hiszem a túlvilágon lemaradtak történelemoktatásban, nem úgy mint nálunk, ahol 200 év identitáskereső politikája, majd ötven év nacionálkommunizmusa teljesen átírta Mihai Viteazul, azaz Mihály vajda sztoriját, és ez nem Hollywood, hogy legyen benne happy end. Szóval, a szobor maga jelzi, hogy azt használjuk fel egymás ellen, ami összekötne, magyarázd el egy madridi polgárnak, hogy mit és hogyan kell itt érteni, és mit jelent az, hogy igazad van.

Sajnálatos módon, immár évek óta úgy teszünk, mintha a Calea Neamului és társai jelensége csak múló nátha lenne (lásd még: vírustagadás), így történt, hogy a csávók aztán lazán átszálltak vírustagadóba, és ezzel tíz százalékot szereztek maguknak a parlamenti választásokon, immár az ország legmagasabb politikai pontjairól mérgezik a jónépet. Azt a jónépet, amelyik amúgy is vevő erre, lásd a felmérést, amely szerint a románok többsége szerint Magyarország el akarja szakítani Erdélyt, bár arra senki sem tud válaszolni, hogy Szilágy megyével vagy anélkül, mert van az a twilight zone, amit mindkét állam csodálkozva néz, hogy há’ dikk má’, ez is létezik?

A románok helyében

én bizony erősen támogatnám Magyarországot ebben az Erdély-visszaszerzési kísérletben, az így létrejövő új országban lenne kb. 11 millió magyar és vagy 8 millió román, utóbbiak egyetlen pártba tömörülve, Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége (MRDSZ – csak egy betűt kell felcserélni), simán verik a kétosztatú magyar politikai mezőnyt, de van az a Gyurcsány, aki koalícióra is lép velük, ha épp ez kell, úgyhogy az első választások után megalakult kormány vezetője valami Ionescu lesz és Budapesten megvalósul a kétnyelvűség, a győzelmet ünneplő románok ellepik a Kossuth teret a „Zambetul lui Iliescu”márkájú Dácsiáikkal és vad grötározásba kezdenek az úri középosztály legnagyobb csodálkozására. Vicces lenne, bár nem mi lennénk azok, akik röhögnénk ezen…

És akkor a srácokról, a srácoknak

Próbáljuk meg összeszedni magunkat, és az egészet tartsuk meg a diákcsíny kategóriájában, ússzák meg valami pénzbüntetéssel, számlázzák ki nekik a szobortakarítás költségeit, de lehetőleg ne álljunk bele abba, hogy tönkretesszük négy fiatal székely életét. Ne hagyjuk őket meghurcolni, ne is igazán írjuk le a nevüket.

Tudom, a srácok hősnek érzik magukat, nem is biztos, hogy minden ok nélkül, mert ők legalább csináltak valamit. Valamit, ami tök helytelen, nem következik belőle semmi hasznos nemzetünk számára, hacsak az nem, hogy immár milliomodik alkalommal rávilágítottak arra, hogy elitünk töketlen – tisztelet a kivételnek -, elitünk ölbe tett kézzel nézi, ahogy a Calea Neamului masírozik Szexiszentgyörgyön, valamint Úzvölgye, a Békás-szoros stb. után is csak annyit tudnak tanácsolni sajátjaiknak, hogy „ne üljünk fel a provokációknak”?!

Úzvölgye, Békás-szoros, Marosvásárhely – csak térdelünk, és nyeljük a majonézt!?

Tényleg azt hitték,

hogy ennyi elég, hogy senkinél sem fog soha elszakadni a cérna? Nem hiszem, hogy a négy srácnak a románok vonulgatása lett volna a legnagyobb problémája, inkább az, hogy azzal szembesültek: senki nem tesz semmit ez ellen, miközben minden felnőtt a helytállás fontosságáról papol nekik, különösen a választási kampányokban. Tudomásul kell venni, hogy a fiatalok nem szeretik a begubózást, nem szeretik az elefántcsonttornyokat, és szeretnek cselekedni. Ezért tizenévesek, mi pedig azért léptük át a negyedik X-ünket, hogy némi megértéssel is éljünk feléjük, de leginkább elejét vegyük azoknak a helyzeteknek, amikor négy fiatal ilyesmire kényszerül.

Félő, hogy amennyiben az elitünk nem ébred fel, és nem veszi kézbe azt, ami amúgy a feladata lenne, akkor egyre több ilyen székely srác kerül majd be a hírekbe, az pedig már folyamat, amit megállítani, vagy épp visszafordítani nagyon nehéz, ha nem épp lehetetlen.

Legyetek észnél, gyerekek!

Ui: Háromszék nemcsak a székely ellenállás, hanem a székely tudományosság fészke is egyben – innen indult útjára Kőrösi Csoma Sándor is – szóval a jó példa adott!

(Nethuszár)

Nethuszár