Belgium vizsgálja az Északi-tengeren tartózkodó orosz „kémhajót”
2023. 02. 22. 20:57:44
Belgium is vizsgálatot indít az Északi-tenger belga partjainál feltűnt állítólagos orosz kémhajó ügyében, miután hétfőn a holland titkosszolgálat bejelentette, hogy feltevésük szerint Oroszország az elmúlt hónapokban megpróbálta feltérképezni az energiaellátáshoz szükséges tengeri infrastruktúrát – közölte szerdán a belga sajtó.
Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi, illetve az Északi-tengert érintő ügyekért felelős miniszter keddi sajtóközleményében felhívta a figyelmet, hogy „a korábban holland vizeken feltűnt orosz kémhajóval azonosnak tűnő vízijármű jelenlétét november közepén észlelték belga felségvizeken”.
A Le Soir napilap közlése szerint a szóban forgó hajó automatikus azonosítórendszer (AIS) nélkül közlekedett. A belga tengerészeti információs központ vizsgálatot indított a kétes indítékú navigáció miatt. Bár az orosz hajók jelenléte az Északi-tengeren nem tiltott, az igazságügy-miniszter közölte, hogy az esetet az ukrajnai háborúval összefüggésben vizsgálják ki.
„Nem tudjuk pontosan, mit keresett az orosz hajó, de ne legyünk naívak, különösen tekintettel arra, hogy gyanús viselkedést mutatott szélerőműveink, a tenger alatti gáz- és adatkábelek és más kritikus infrastruktúrák közelében” – hangsúlyozta Van Quickenborne sajtóközleményében.
Az év elején Belgiumban új tengerészeti biztonsági törvény lépett hatályba, amely többek között lehetővé teszi a tengeren történő megfigyelést, drónokra vagy hajókra szerelt mobil kamerákkal. Az igazságügyi miniszter közölte, hogy ennek a törvénynek a keretében megteszi a szükséges intézkedéseket az energiainfrastruktúrák megvédésére.
A holland katonai hírszerzés hétfőn bejelentette, hogy néhány hónappal ezelőtt egy orosz hajó jelent meg az Északi-tenger holland részén, és információkat próbált szerezni a tengeri szélerőműparkról. A hajót időben felismerték és elirányították a parti őrség hajói, mielőtt bármilyen szabotázskísérletet tudott volna végrehajtani. A hírszerzés szerint Oroszország a szélerőművek mellett az internetkábelek és a gázvezetékek infrastruktúráját is megpróbálta titokban feltérképezni.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)