A nagy árulás: amikor Joe Biden hátbaszúrta Izraelt

Itt, a Nethuszár blogon már több alkalommal is írtam arról, [ITT vagy ITT]hogy az ukránoknak nyújtott amerikai támogatás akadozása (majd hat hónapos szünet, ami pont elég volt az oroszoknak ahhoz, hogy megtörjék az ukrán morált – és sok helyen magát a frontot) nem a véletlen műve – Biden egész egyszerűen elárulta őket. Bár ezt sokan kételkedve fogadták, lássuk Izrael, és a zsidó államnak nyújtott amerikai támogatást, pontosabban: nemtámogatást példáját.

Izrael háborúban áll, egy olyan háborúban, amelyet nem ő kezdett el, és amelyet nem konvencionális hadsereg ellen vív. Ez utóbbi tétel ismerete fontos ahhoz, hogy megértsük, miért olyan nehéz áttörni az antiszemita hazugságoktól hemzsegő, kommunista diktatúrák kiépítésétől mentális orgazmust élvező woke-warriorok által leuralt média falait.

Izrael háborúja nem egyszerű: nincs hova menekülniük! Aki ránéz a térképre, annak egyértelművé válik, hogy katasztrófa esetén az államot csakis légi úton lehet biztonságosan – már amennyire biztonságosnak nevezhető ez is – elhagyni. Valamivel csekélyebb mértékben, de talán még a tengeri út is biztonságos lehet, ha Egyiptom épp nem vérszomjas napra ébred. Mindezek már önmagában jelzik, hogy Izrael háborúja nem valamiféle ideologikus „nácitlanító” specoperácijá, hanem a túlélésük elkerülhetetlen eleme.

Lassan négy fronton kénytelen háborút vívni a zsidó állam[támadják északról, a libanoni Hezbollah, támadja őt Irán, támadják őt drónokkal, rakétákkal az Irán által támogatott jemeni húszik, támadja őt az Irán által támogatott Hamász terrorszervezet, amelyik tulajdonképp a háborút is kirobbantotta], ilyen körülmények között pedig felértékelődnek a szövetségesek, ahogy az árulások is – minden, de minden nagyobb súllyal esik latba, mintha békeidőben történne. Izrael esetében Amerika lenne ez a szövetséges, a szuperhatalom, amelyet egy szenilis Joe Biden vezet, aki úgy szúrta hátba a zsidó államot, hogy arra a legközelebbi történelmi példát Brutus és Cézár drámájában találhatjuk meg.

Tűzszünet, vagy amit akartok

Már a legutóbbi tűzszünetről szóló tárgyalások alatt is eléggé furán viselkedett Amerika. Tudjuk: a Hamász és Izrael – közvetítőkön keresztül – megegyeztek valamiben, legalábbis nagyon közel álltak ahhoz, hogy valamiben megegyezzenek. Azt ma sem tudjuk, hogy mi ez a „valami”, azt viszont igen, hogy az egész világ, és főként az elrabolt túszok rokonai reménykedve várták a nagy bejelentést, ami végül nemcsak elmaradt, hanem Jeruzsálem nagyjából pont a tűzszünet elmaradása miatt indította meg a Rafah elleni hadműveletet.

Pedig a május 4-5-re eső hétvégén még erősen tartották magukat azokat a híresztelések, miszerint sikerült egyezségre jutni a túszokat illetően. Sőt, május 4-én, szombaton Netanjahú több alkalommal is nyilatkozott, szavaiból pedig egyértelműen kitűnt, hogy Izrael készen áll egy olyan megállapodásra, amely véget vethet a háborúnak – még egyszer mondom: szombaton nyilatkozott az izraeli miniszterelnök, ami eléggé szokatlan a zsidó belpolitikában.

Aztán történt valami:

ezen a hétvégén Bill Burns, a CIA igazgatója repülőgépre ült és körbeutazta Kairót és Dohát – Egyiptom és Katar fővárosait, a Hamász irányába közvetítő két főszereplőt, majd Jeruzsálembe is beugrott. Ugyancsak ezen a vasárnapon négy izraeli katona meghalt, további tíz pedig megsérült egy a Hamász által Kerem-Shalom izraeli-gázai határátkelő ellen indított rakétacsapásban. Hétfőn pedig a Hamász válaszolt a korábban csak pletykákból ismert egyezségre, az izraelieket pedig alaposan meglepte, hogy az általuk kézhez kapott egyezség feltételeiről szóló szöveg jó néhány új részt is tartalmazott ahhoz képest, amiben előzőleg a közvetítő Doha és Kairó útján megállapodtak.

Izrael azt állítja, hogy Bill Burns és a Biden-adminisztráció néhány tagja tudott, mi több, részei voltak az új egyezség kialkudásának, de erről nem szóltak Izraelnek. A zsidó állam politikusai azt is eléggé határozottan állítják, hogy a korábbi, általuk is ismert egyezségen még hétfő reggel is hajtottak végre különböző módosításokat – ezért is állítják azt az izraeliek, hogy amikor kézhez kapták a Hamász javaslatát, akkor az egy teljesen új javaslat volt a korábbiakhoz képest. Ahhoz a korábbihoz képest, amiben ugye majdnem meggyeztek…

Független lenne mindez Burns úr közel-keleti útjától? Aligha. És akkor ez szüli a másik kérdést is: cserben hagyta az USA Izraelt, vagy inkább arról beszélhetünk, hogy Washington Izrael ellen fordult? Amennyiben Burns kalandozásai akadályozták meg az Izrael-Hamász egyezség létrejöttét, akkor Burns ezzel a túszok kiszabadulását is megakadályozta! Tegyük hozzá: a túszok között amerikai állampolgárok is vannak.

És még nincs vége:

Joe Biden a minap leállított egy Izraelnek szánt fegyverszállítmányt. Az ok: az IDF végül csak megostromolja Rafah városát, a Gázai övezet utolsó Hamász-erődítményét. A hadművelet vélhetően újabb civil áldozatokkal jár, amely sajnálatos, ez vitán felüli, de a Hamász felett aratott győzelemhez viszont elengedhetetlen. Az USA, az állam, amelyik nem átallott hazugságokra alapozott háborút indítani Irak ellen, rengeteg civilt ölve meg akkoriban [érdességképp: a globális civil-kombatáns halálozási arány kilenc az egyhez, míg ugyanez az izraeli haderőnél alacsonyabb – ha még el is fogaduk a Hamász 25.000 halálos áldozatról szóló beszámolóit, akkor sem éri el az egy a kettőhöz arányt. És még egy: a Jeninben lezajlott katonai hadműveletben az IDF 0,6 arányt ért el a civil-kombatáns arányban – lásd Joshua Hoffman blogját] most a szavazatvesztéstől való félelmében leállítja egyik legrégebbi és leghűségesebb szövetségesének nyújtott katonai támogatást.

Minden megtörtént

Írtam már arról, hogy mindezek a szörnyű események, amelyek ma megrengetni látszanak a nyugati világunkat már korábban is megtörténtek. 1982-ben, amikor Izrael Libanonnal vívott háborújában látszott elsüllyedni, Menachem Begin akkori izraeli miniszterelnökhöz egy ifjú amerikai szenátor érkezett Tel-Avivba, hogy tárgyalásokat folytasson szövetségesével. Az ifjú szenátor pedig nem habozott és bedobta a már akkor is aduásznak számító amerikai zsarolási kártyát: amennyiben Tel-Aviv nem úgy táncol, ahogy Washington fütyül, akkor Amerika leállítja az Izraelbe irányuló támogatásokat. Begin viszont egyszerű, de mégis határozott választ adott ennek a forrófejű szenátornak:

„Ne fenyegessen minket azzal, hogy leállítják a támogatást. Ez nem fog működni. Én nem egy remegő térdű zsidó vagyok! 3700 éves történelemmel rendelkező büszke zsidó vagyok. Senki sem jött a segítségünkre, amikor a gázkamrákban és a kemencékben haldokoltunk. Senki sem jött a segítségünkre, amikor országunk megalapítására törekedtünk. Megfizettünk érte. Küzdöttünk érte. Meghaltunk érte. Kitartunk az elveink mellett, és megvédjük őket. És ha kell, újra meghalunk értük, akár a támogatásoddal, akár anélkül.”

A Delaware állam akkor még ifjú szenátorának neve: Joe Biden. Igen, az a Joe Biden, aki ma az USA elnöke.

És akkor tegyük fel a kérdést:

véletlen volt az hat hónapig tartó fegyverszállítás Ukrajnának? És főként: miből gondoljuk azt, ha Biden megteszi ezt Izraellel, akkor nem fogja cserben hagyni (ellene fordulni?) Ukrajnát, vagy épp az egész öreg kontinenst?

Felcser V. Örs

(Nethuszár)