Az El-Nino miatt lehet több zivatar térségünkben
2024. 12. 02. 08:30:45
A csendes–óceáni El Nino – Déli Oszcilláció (ENSO) erős meleg fázisai után jelentősen megnőhet a villámtevékenység a Föld északi féltekéjén, ami több zivatart okozhat Magyarországon – mutatták ki vizsgálatuk során a soproni HUN–REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársai.
A HUN–REN Magyar Kutatási Hálózat csütörtökön számolt be a kutatók eredményeiről. Közleményük szerint Magyarországon már a nyolcvanas évek óta kísérleteznek villámok által keltett nagyon alacsony frekvenciás természetes rádiózaj észlelésével. 1993 óta egy gömbantennával detektálják az elektromos térben kialakuló úgynevezett Schumann–rezonanciákat. „A mérés még ma is üzemel a Nagycenkhez közeli Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriumban, amely a világ egyik leghosszabb ilyen adatsorával rendelkező intézet lehet” – magyarázza a közleményben Sátori Gabriella, a HUN–REN FI professzor emeritusa, a cikk első szerzője.
A kutatók publikációjukban a villámtevékenység eloszlásának változását vizsgálták ezzel az adatsorral. Bemutatták, hogy a Schumann–rezonanciák (SR) frekvenciáinak napi és éves időskálákon bekövetkező változásai hogyan tükrözik a globális villámtevékenység átrendeződéseit. A kutatásból az is kiderült, bizonyos esetekben a SR frekvenciák távoli földrészeken (például Dél–Amerikában) kialakuló több száz kilométer kiterjedésű zivatarláncok mozgására is érzékenyen reagálnak. Mint írták, a földfelszín és a Földet körülölelő sűrű plazmaréteg (az ionoszféra) egy globális méretű üreget alkot, amelyben a villámok által kisugárzott elektromágneses hullámok bizonyos frekvenciákon kierősödnek. Ezt a jelenséget hívják első leírójáról Schumann–rezonanciának.
„Lassan 10 éve foglalkozom ezzel a területtel, de még ma is napról napra lenyűgöz, hogy egy magyarországi méréssel képesek vagyunk akár több ezer kilométerre található zivatarokban vizsgálni a villámtevékenységet” – idézi a közlemény Bozóki Tamást, a cikk második szerzőjét. „Nagyon sok dolgot tudunk már a Föld villámtevékenységéről, de még ma is számtalan nyitott kérdés vár megválaszolásra, hiszen a villámtevékenység folyamatosan változik a klímaváltozással összefüggésben. Nem véletlen, hogy a Meteorológiai Világszervezet (WMO) nemrég alapvető klímajellemzőnek minősítette a villámokat, melyek fontos információt szolgáltathatnak a légkör folyamatosan változó állapotáról” – teszi hozzá a kutató.
„A cikk talán legérdekesebb eredménye, hogy egy, a Csendes–óceán trópusi régiójában végbemenő zonális jelenség, az El Nino – Déli Oszcilláció (ENSO) világszerte befolyásolja a villámtevékenységet”
– emelte ki Sátori Gabriella.
Bár már a kilencvenes évek végén kimutatták, hogy a globális zivatartevékenység észak–déli irányban is mozog az ENSO időskálán, akkor még nem értették ennek a megfigyelésnek a meteorológiai hátterét. Mára azonban sikerült megfejteniük.
„Az ENSO meleg fázisában a trópusokon felgyülemlő hő az azt követő időszakban szétterjed, kissé megnövelve a felszíni hőmérsékletet közepes szélességeken is, elsősorban a Föld északi féltekéjén. Miután a villámtevékenység érzékenyen reagál a felszíni hőmérséklet változásaira, ez a kis növekedés a felszíni hőmérsékletben igen jelentős növekedést eredményezett a villámok számában a vizsgált esetekben”
– tette hozzá a HUN–REN FI kutatója.
A szakemberek következő lépésként azt tervezik, hogy részletesebben vizsgálják meg hazánk elmúlt 30 évének villámtevékenységét, hogy feltárhassák a csendes–óceáni jelenség lehetséges hatását. Az eredmények ismeretében jobban fel lehet készülni a jelentős gazdasági károkat okozó zivatarokra (például szupercellákra) – írták a közleményben. A vizsgálat eredményeiről az Atmospheres című folyóiratában számoltak be a kutatók.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)