Szőnyi István római éveiről nyílt kiállítás az olasz fővárosban
2024. 12. 03. 09:00:47
Szőnyi István utolsó római tartózkodását és az általa szeretett itáliai tájakat mutatja be a Római Magyar Akadémia új kiállítása, amely a római festőiskola tagjainak dedikált tárlatsorozat nyitóeseménye is egyben.
Az Olaszországban is jól ismert magyar festőművész születésének 130. évfordulójára emlékező tárlaton több mint negyven kép kíséri végig az 1959–ben Rómában töltött időszakot. Hiába járt már korábban is többször az olasz fővárosban Szőnyi István, 1960–ban bekövetkezett halála előtt egy évvel ragadott először ecsetet, hogy megörökítse a Róma környéki hegyekre épült városok „tájba komponált harmóniáját” – ahogyan maga a festő jegyezte fel. Kedvenc alkotói helye volt a Róma közeli tengerpart is.
Dankó Dalma kurátor az MTI–nek elmondta, hogy a csütörtök este megnyílt tárlatra a Kossuth–díjas Szőnyi utolsó római útján készült akvarelljeiből válogattak. Szőnyi István először 1929–ben járt Rómában ösztöndíjasként, de akkor csak négy hónapig maradt, és „nem is nagyon szállta meg az ihlet”. Utána legközelebb 1957–ben tudott elutazni az olasz fővárosba, ahol nyolc évvel korábban disszidált lánya, Zsuzsa élt férjével, a szintén festő Triznya Mátyással. 1959–ben feleségével tért vissza Rómába, úgy, hogy nem tudta, élete utolsó időszakáról van szó. „Akkor volt az a pillanat, amikor elkapta a hév, az alkotói kedv. Egy kis Fiattal végigkirándulta a Róma környéki kisvárosokat, Anagnit, Corit, Braccianót. Lenyűgözte őt a hegyekre épített városok szépsége, a táj, az ember és a táj egymásra hatása. Azt állította, hogy nagyobb műalkotásoknak tartja ezeket a kisvárosokat, akár egy ciprussort a hegygerincen, mint egy római Farnese–palotát. Másik nagyon nagy kedvence a tenger volt” – emelte ki Dankó Dalma, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum igazgatója.
Dankó Dalma hangsúlyozta, hogy Szőnyi a Duna–kanyarban Zebegényben élte le életét, ott a vízzel, a fényekkel rengetetett kísérletezett, igazából mindent tudott, de a tenger mégis újdonság volt számára. A február végéig látható kiállítást több családi fotó kíséri, amelyen Szőnyi mellett felesége, lánya és ismerőseik láthatók a festmények helyszínein. Több felvételen a festő egy kis széken ülve festi a tengert. Az egyik fotó a római festőiskola tagjainak tengerparti kirándulását örökítette meg.
Lantos Krisztina, a Római Magyar Akadémia igazgatója az MTI–nek elmondta, hogy a Szőnyi Istvánnak szentelt kiállítással nyitották meg azt a tárlatsorozatot, amellyel a római festőiskola alkotóit kívánják bemutatni az olasz főváros magyar kulturális intézetében.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)