Trump döntése és a nehezen vállalható európai kockázat

Hölgyeim és uraim! Az orosz–ukrán háború drámai fordulatot vett: az Egyesült Államok leállította az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket. A döntés ideiglenes, az amerikai elnök szerint addig tart, amíg Volodmir Zelenszkij ukrán elnök és úgy általában az ukrán vezetés nem mutat hajlandóságot a békére – jelentsen ezt bármit is.

A döntés gyakorlatilag sokkszerű hatást váltott ki az európai vezetőkből, a mainstream sajtóorgánumok felületein eluralkodott a pánik, Európa civilizált lakossága pedig döbbenten nézi, ahogy az eddigi szélsőbaloldal és a Kreml által terjesztett orosz propaganda valósággá válik: az USA magára hagyja, mi több, hátbadöfi a hősiesen védekező Ukrajnát, gyakorlatilag ez a summázata a döntést kommentelő főbb cikkeknek.

A döntés MAGA:

A katonai segítség felfüggesztésének hatályba lépése azonnali, és minden olyan felszerelésre vonatkozik, amely még nem érkezett meg Ukrajnába – igen, azokra is, amelyeket még Biden elnök hagyott jóvá és egy lengyelországi tranzitzónába várakoztak eddig. Ettől pillanattól kezdve egy amerikai töltény sem juthat be Ukránjába az Egyesült Államok támogatásával, maximum csempészet útján. Nem világos egyelőre, hogy a döntés vonatkozik-e a hírszerzési támogatásra – ez utóbbinak hiánya szinte azonnal megfektetné az ukrán hadsereget. Szakértők egybehangzó véleménye szerint az eddigi készleteikkel, illetve az európai segítséggel Ukrajna még nagyjából hat hónapig képes talpon maradni, de ez csak akkor áll fenn, ha tudják, hogy mikor és hova kell kilőni azt a fránya rakétát a támadás sikerének érdekében – ebben játszik kulcscserepet az amerikai hírszerzési segítség, ennek elmaradása viszont „vakká” tenné az ukrán hadsereget.

Még egyszer: nem világos egyelőre, hogy Trump döntése érinti-e, s ha igen, akkor mennyiben a hírszerzési támogatást, de Kijev akkor sem lehet nyugodt, ha ez a hírszerzési támogatás EGYELŐRE megmarad. Elon Musk ugyanis már korábban megpendítette, hogy a Starlink szolgáltatást kikapcsolná Ukrajna számára, ekkor a lengyelek még gyorsan jelezték, hogy azt a számlát ők fizetik, de mindez még nem jelenti azt, hogy a senki által meg nem választott, Amerikát a NATO-ból kiléptetni óhajtó, a magyarellenes Georgescut támogató milliárdos techguru elállt volna a tervétől.

Hogy miért döntött így Trump?

Ugorjunk túl a kötelező közhelyeken, a sehova sem vezető „orosz ügynök”, „bohóc” és a többi hasonló gumicsonton. Tetszik vagy sem, az időzítésben van némi logika, ami a miértekre is magyarázatot adhat. Az Ovális Irodában lezajlott Zelenszkij-Vance-Trump szájkaraté után ugyanis az európai vezetők szolidaritást tanúsítottak az ukrán elnök mellett, illetve Londonban gyűltek össze megbeszélni a hogyan továbbot – ez utóbbi a lényeges. Ugyanis a találkozón megszületett az eléggé vicces, kissé szirupízű névvel illetett „hajlandóak koalíciója”, de mégiscsak európai szövetség, amely az első olyan összeurópai szövetkezés, amely kifejezetten katonai/védelempolitikai természetű. Amennyiben ez sikeresnek bizonyulna, úgy az USA kapna egy komoly versenytársat, mert, követelje bármennyire is Trump az európai államok védelmi költségvetéseinek emelését, az még mindig amerikai bevételt jelentene: tervezzen bármely európai állam bármekkora hadsereget, a fegyvereket az Egyesült Államoktól kell megvennie. Kivéve, ha…

Kivéve, ha Európa berobbantja (kedves kis leíró fogalom ehhez a témához, ugye?) saját fegyvergyártását. Túl a légvédelmi és tüzérségi rakéták előállításán, Európának olyan komoly fejlesztésekre is szüksége van, mint katonai műholdak, komplex rakétavédelmi rendszerek fejlesztése, elektronikus zavarásra, illetve azok kivédésre alkalmas eszközök, drónok stb. Ki ne tudná jobban, mint Amerika, hogy egy felívelő védelmi ipar mennyire húzza a gazdaság többi ágazatát? Laikus olvasóink kedvéért: Ön most az internet segítségével olvassa e sorokat – annak az internetnek a segítségével, amelynek alapját az amerikai hadsereg által kifejlesztett kommunikációs technológia képezi.

Vissza a fő gondolatomhoz:

Trump azért lépett most, hogy ne veszítse el azt a pillanatot, amikor még felmutathatja saját megkerülhetetlenségének tényét – mindez persze csak elmélet, de gondoljuk át alaposabban: Washington nem arra készül, hogy megnyerje ezt a háborút, hiszen az már – saját szempontjaik szerint legalábbis – már megtörtént. A Trump-adminisztráció célja, hogy a békét nyerje meg magának, beleértve azt is, hogy Európából továbbra se lehessen önálló globális aktor! A Fehér Ház, legyen szó akár Trumpról, akár Bidenről, akármelyik amerikai elnökről mindig is hosszútávú stratégiákban gondolkozott, ez most sem történik másként. Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások leállításával újabb súly nehezedik Európára, amelyik a jóléti fejlesztések és a védelmi iparba történő befektetések közötti választás elé kerül, az európai vezetők léhaságát, gyávaságát pedig még nekünk sem kell bemutatni, nemhogy Trumpnak. Ha úgy számol az amerikai adminisztráció, hogy a megrettent Európa előbb-utóbb, de inkább előbb az amerikai adminisztrációhoz fordul a támogatás, katonai védernyő további fenntartásáért, akkor nem is olyan biztos, hogy rosszul kalkulál – és persze ennek az árát máris lehet egyre magasabbra srófolni, láthattuk ezt az Ukrajnát érintő ásványkincsekkel kapcsolatos amerikai ajánlatban is.

Igen, olvasom én is Ursula von der Leyen nagy bejelentését, miszerint a következő években 800 milliárd eurót költenek majd a közös európai védelmére. Mint minden uniós bejelentéssel, ezzel is csak az a baj, hogy első látásra ugyan szépen csillog, de a lelkesítő szöveg mögött nem húzódik egyéb, mint a tátongó üresség. Például: egyelőre nem világos, hogy ez a 800 milliárd hány évre szól, ahogy az sem, hogy mit fogunk finanszírozni belőle, még az sem egyértelmű, hogy az EU vezetése tisztában van-e azokkal a katonai prioritásokkal, amelyekkel esetleg minden uniós tagállam védelmi minisztere egyetérthet, így nem esik szét atomjaira a közös uniós tagállam védelmi politikája. Ilyen nagyszabású, és mindenki által könnyen támogatható projekt lenne a közös európai légvédelmi rendszer kiépítése, amelynek költségei alsó hangon 500 milliárd euróba kerülnek, és ennek elsődlegessége vitathatatlan. Máris látható, hogy a 800 milliárdos leyeni bejelentés a laikus olvasótábor szemében talán lelkesítő, szakpolitikai körökben inkább már a röhejes kategóriába tartozik – vélhetően úgy a Kremlben, mint a Fehér Házban legyintéssel kísért mosollyal fogadták a brüsszeli bejelentést.

Van ennél nagyobb baj is!

Európa államainak jelentős része tovább folytatná Ukrajna támogatását – erről döntöttek ugye a londoni nagy randin. Oké! De hogyan támogatjuk Ukrajnát, és mi a cél? Meddig tesszük ezt? Mit nevezünk győzelemnek, milyen stratégiai célokat kell elérnünk? Alapkérdések, amelyek egy sikeres háború megvívásához elengedhetetlenek, Putyin például szintén átugrotta ezeket a válaszokat az invázió megindításkor, láthattuk mi lett belőle: minden, csak győzelem nem. A kérdés kapcsán végigzongorázva az európai államfők és miniszterelnökök nyilatkozatait, igazság szerint a meglehetősen rejtélyes „Ukrajna jobb tárgyalási pozíciója” a leggyakrabban elhangzó „cél”. Már rég nem beszélnek arról, hogy kiűzni a ruszkikat Ukrajna területéről, a Krím visszafoglalása szintén lekerült napirendről. Mit jelent „Ukrajna jobb tárgyalási pozíciója?” Erre semmiféle választ nem kap az az európai lakosság, amely háborúba való belefáradását egyre inkább a szélsőséges pártokra leadott szavazatával mutatja ki.

Az európai elit mintha maga sem tudná, hogy mit akar, időnként pedig az sem világos, hogy legalább azzal tisztában van-e, hogy mit nem akar. Így pedig szinte leheleten tömegtámogatást szerezni bármiféle Ukrajnát hosszútávon támogató projekt mellé. Amit ma meglépett Trump, azzal nemsokára az európai államok vezetői is szembesülnek: vagy felfüggesztik, letekerik az Ukrajnának nyújtott támogatásokat és a megspórolt pénzt jóléti intézkedésekre fordítják, vagy olyan pártok kerülnek hatalomra, akik leállítják az Ukrajnának nyújtott támogatásokat és a megspórolt pénzt jóléti intézkedésekre fordítják.

A legnagyobb baj azonban az európai kockázati tényező!

A fentieken túl van egy hatalmas, szavakkal le nem írható fenyegetés az Ukrajnának nyújtott európai támogatások mögött. Tekintve, hogy Európa saját fegyvergyártása még az önvédelemre sem elég, tekintve, hogy Amerika támogatására nem biztos, hogy számíthat a kontinens, így azzal a helyzettel kell szembesülnünk, hogy az európai fegyverraktárak kiürítésével kontinensünk meztelenné válik! Amennyiben pedig az európai fegyverellátás sem lesz elég az orosz előrenyomulás megállításához – és miért lenne elég, ha az amerikaikkal együtt sem sikerült eddig? – akkor előállhat az a helyzet, hogy az oroszok áttörik az ukrán frontot, utána pedig egy védtelen, fegyvermentes, ellenállásra képtelen tér nyílik meg előttük, akár Amszterdamig is elmasírozhatnak. Persze kicsit túlzó a fenti kép, de maga a probléma lényege egyáltalán nem az. És az is igaz, hogy nem muszáj saját fegyverkészleteinket átadni az ukránoknak, az Unió megpróbálhat vásárolni Dél-Koreától, Japántól, esetleg akár Amerikától is valamiféle jogi csel keretében, de egyrészt megint másoknál költjük el az eurónkat, másrészt ezt sem Trump, sem Putyin nem nézné ölébe tett kézzel – így aztán megint ott vagyunk, hogy az európai készletek fogynak, a stratégiai védekezési vonal meginog, és a bizonytalanság még nagyobbá válik.

Mindezek alapján egyre gyakrabban jutok arra a következtetésre, hogy azonnali tűzszünetre van szükség! Nem holnap, hanem ma! Mert ezzel lehet a legtöbb ukrán katona életét megmenteni, ezzel lehet fenntartani egy jövőbeni helyzetváltoztató politika esélyét, ezzel lehet megmenteni Ukrajnát és Európát. Azt az Európát, amelynek szintén időre van szüksége, hogy újradefiniálja önmagát, de erről majd egy következő cikkben…

-örsh-

(Nethuszár)