Putyin és Trump – nagyhatalmi színjáték a hómezőn

És akkor találkozik a világ két nagyhatalmának vezetője – Alaszkában. A helyszín eléggé szimbolikus, és nem arra gondolok feltétlenül, hogy a területet potom pénzért vásárolta meg a már akkor is háborús költségek miatt csonttá szegényedett oroszoktól Amerika, és arra sem, hogy a ruszki nácik narratívájában Alaszka olyan föld, amit vissza kell szerezniük, helyi szóhasználatban „fel kell szabadítaniuk”, mert ott, Alaszkában ugyanis falvak sokaságának lakói mai napig csak és kizárólag orosz nyelven beszélnek, plusz nyögik szegények az amerikai igát, bővebb információkért tessék fellapozni bármely orosz propagandalapot.

Amiért inkább szimbolikus, az az, hogy kevés világtól jobban elzárt helyszín létezik, ahol a világ felosztását a múlt század negyvenes éveire nosztalgiával visszagondoló két őrült megbeszélheti. A hírek szerint az amerikaiak Rómát ajánlották első helyszínként, de ez Putyinnak nem tetszett, mondván Olaszország „túl barátságos” Ukrajnával szemben, és ehhez biztosan nincs semmi köze ahhoz, hogy a nacionál-ortodoxia nagyorosz változata szerint Moszkva kell legyen a harmadik Róma – és nem lesz negyedik, teszik hozzá büszkén, de a Trump–Witkoff páros nem igazán van otthon ezekben a szimbólumoknál azért hatványozottabban erős világban.

Witkoff másban sincs igazán otthon, ami elég fura egy olyan embertől, aki ingatlanügynökként élte le az életét, és elég fura egy olyan Amerikától, aki ennél azért sokkal, de sokkal tehetségesebb diplomatákat is adott már a világnak. Az elmúlt héten Witkoff háromszor is úgymond tájékoztatta az európai szövetségeseket arról, hogy mit tárgyalt Putyinnal. Mindhárom alkalommal különbözően tálalta azt a kibaszott nagy előrelépést, amit Trump harangozott be már akkor, amikor Witkoff még csak épp hogy elfele tartott a Kreml folyosóin.

Első verzió: Ukrajna kivonul a donyecki területekről, azt átadja Oroszországnak, cserébe Oroszország kivonul Zaporizzsjából és Herszonból – ezt Trump mesélte az európai szövetségeseinek.

Egy nappal később, múlt hét csütörtökön Witkoff javította az elnöki beszámolót: Oroszország arra hajlandó, hogy befagyassza a konfliktust a jelenlegi frontvonalak mentén.

Az európai vezetők némiképp zavarba jöttek ekkora hátraarc láttán, ezért egy harmadik beszélgetést kértek és kaptak Washingtontól. Ekkor érkezett az a meglepő válasz, miszerint a deal annyi, hogy Ukrajna átadja a teljes Donyecket Oroszországnak, cserébe Moszkva belemegy a tűzszünetbe.

Hát nem remek ez háromrészes minisorozat?

Mintha nem is szövetségesekkel, hanem egy szoftelleneséggel beszélgetnénk, ehhez tegyük még hozzá Vance alelnök cinikus megjegyzéseit, miszerint az ukrajnai háború Európa kertjében történik, nem náluk, és Amerika nem akarja ezt tovább finanszírozni, persze azt nagy kegyesen Vance is megengedi, hogy az USA-tól vásároljunk fegyvert, nem mintha olyan sok opciója lenne Európának ezen a téren, lévén a mindenféle moszkovita árulókkal teletűzdelt európai politikai elit, – amelyet külön sújt a konzumidióta vezetők gyávasága – négy évnyi háború után sem tudták felpörgetni a fegyvergyártást, bővebb információkért tessék érdeklődni Borrell „felmosórongy” Josep-nél, aki két éve ígérte meg azon esztendő nyarára az egymillió tüzérségi lőszert Ukrajnának.

Szóval a Trump–Putyin találkozó uralja most a mainstream sajtó háborúval foglalkozó narratíváit, mindenki találgat és elemez, de mi lépjünk egyet hátra és nézzük meg a nagyképet. Ebből pedig az világlik ki, hogy semmi értelme azon agyalni, hogy Trump mit fog dílelni Putyinnal. Jó, a globális nagypolitikára hatással lesz, ahogy maga a találkozó ténye is hatással van, de a találkozót követő harctéri és biztonságpolitikai valóságra messze nem gyakorolt majd akkora hatást, amit mi most gondolni vélünk.

Azért nem, mert a két nagyhatalom vezetője szép lassan papírsárkánnyá változtatta saját magát – nem urai a helyzetnek, erejük csak látszólagos, és nem félnek tőlük. Putyin egy két hetes „specoperáciából” csinált magának egy négy éve húzódó és szemmel láthatóan megnyerhetetlen háborút, Trump pedig a teljes bolygóval összeveszett már, hogy aztán békülni kezdjen, majd újra összevesszen, lásd a vámok kivetésének komikus tragédiáját. Senki nem veszi őket már komolyan, de egy találkozó mindkettőjük fontosságát megemeli, és a két egoista, önhitt vénembernek ennyi is elég – ráadásul a találkozó ténye is már győzelem Putyin számára, akit normális esetben két évnyi folyamatos tarkónlövéssel kéne megkínálnia a Nyugatnak abban a pillanatban, ahogy elhagyta orosz anyácska földjét, de hát ez a Nyugat sem az már, ami volt, különben az eddigi orosz tettek és fenyegetések nem úgy néznének ki, mint ma, hogy azt várjuk és elemezzük, hogy Oroszország mikor és kit fog megtámadni legközelebb. A valamikori, de nem is olyan régi Nyugat már rommá bombázta volna Moszkvát, és Belgorodtól az orosz fővárosig mindent feléget, majd utána közli az orosz vezetéssel, hogy most keménykedjetek, genyák – de hát itt elkerülés van és sunnyogás, persze mi, európai állampolgárok is pont ugyanilyenek vagyunk – felelősségvállalásból, bátorságból, morálból már régen megbuktunk, és ezt most kell megtudnunk. Ugyanúgy elkerülő mintákat alkalmazunk, ugyanúgy felmentjük saját magunkat, ahogy azt teszi Putyin, Trump és az autoriter vezetők általában.

Apropó, autoriter vezetőkről jut eszembe: Belorusszia csomagot küldött Moldovába, azaz a Transznisztriai Köztársaságba. A kamiont megállították a román rendőrök, és mivel feltűnően nem voltak rendben a szállítmány papírjai, ezért lefoglalták a rakományt. Na, és ki nem találjátok, mit mondott erre Lukasenka… A belorusz diktátor szerint, aki tömeggyilkolta, verette és bebörtönözte az ellene tiltakozókat, számon kérte Románián a szabad mozgáshoz való jog megsértését.

Ilyenek ezek a mi autokratáink: duzzogósak, fontos nekik a szabadság – hirtelen azt is elképzeltem, hogy Minszk követelni fogja a székely autonómiát Romániától, de aztán kirázott a hideg és mondtam, inkább ne.

Úgyhogy, feleim, itt állunk, másként nem tehetünk, egyre mélyebb közönnyel várjuk az alaszkai találkozót, miközben a kontinensünk összes szakértője arra készül, hogy az oroszok támadni fognak, épp csak azt nem tudjuk hol és mikor, de majd csak kiderül az első rakétabecsapódások után.

Addig pedig bőven van idő…

Van?

(Nethuszár)