Boldog márciust mindannyiunknak!

Lejártak az idei március 15-i ünnepségek is, a magyarnyíló tavaszból már „csak” a fekete márciusra való emlékezés maradt, és máris térhetünk vissza az egyáltalán nem ünnepi magasztosságú szürke romániai hétköznapokba.

Egyezzünk meg: a 15-i ünnepségek szépek voltak! Erdélyben az idén mintha a románok is letettek volna korábbi kényszeres ellenérzéseikről, mi több, ha nem is ünnepeltek velünk együtt – ami azért erős furcsa lenne, egyezzünk meg –, de tevőlegesen segítettek abban, hogy jól érezzük magunkat itthon március idusán.

Brassóban, a Cenk oldalában elhelyezett, Hollywoodra hajazó BRASOV táblát piros-fehér-zölddel világították meg. Nagyváradon gyönyörű fáklyás- és huszárruhásmenet. Kolozsváron a villanyoszlopokra került fel egy piros-fehér-zöld színekben megkomponált „Minden magyar ünnepe” zászlócska, az Egyetemisták Házát – közismertebb nevén Studház -pedig piros-fehér-zöldben világították meg tiszteletünkre.

Jól esett!

Székelyföldről már ne is beszéljünk:

ünnepségek, lovashuszárok, Udvarhelytől Csíkszeredáig, Sepsitől Szovátáig – mintha Magyarországon lettünk volna.

És mégis van szomorú kivétel: a fekete március néven ismertté vált magyarellenes pogrom helyszínén, a Székely Szabadság Napjának és a legnagyobb lélekszámú magyarságnak otthont adó Marosvásárhelyen néma csend honolt. A Poklos-parti településen húsz évnyi Florea-vezetés után került vissza magyar kézbe a város vezetése, de ezt idén sikerült alaposan eltitkolni úgy a helyiek, mint a szélesebb erdélyi közvélemény előtt.

A Székely Szabadság Napjáról már írtam korábban, a város vezetése átlátszó kamuindokokra hivatkozva kizárta a szervezőket az egyeztetésekről, nem engedélyezte a felvonulást az úttesten, csak a járdán. A résztevők számát valószínűleg alaposan befolyásolhatta mindez, sokan egyenesen hátbaszúrásként élték meg, és alig maroknyian gyűltek össze végül, hogy autonómiázzanak egy sort, majd átnyújtsák petíciójukat az ispán titkárának. Március 15-én pedig a Székely Vértanúk emlékművénél tartott valamiféle rendezvényt az RMDSZ, mintha még mindig 1990-ben élnénk: koszorú, beszéd, himnuszok, tapsoljunk, menjünk haza – nem csoda, hogy ez sem a legnépszerűbb rendezvények egyikeként vonul majd be a város történelmébe.

Úgyhogy, így állunk:

szerteszét ünneplünk, ahol a legtöbben vagyunk, ott hátba szúrjuk egymást, mert Albi barátom örök igazságát idézve: magyarok vagyunk, tartsunk szét!

Ha már az oroszok verték le negyvennyolcas forradalmunk és szabadságharcunk, akkor említsük meg egy-két szó erejéig, egyúttal nyugtassunk meg mindent pufajkást, hogy a cár idén is győzött. Putyin úgy húzta be a nyolcvan százalék feletti végeredményt, hogy őt már csak Ceaușescu előzi a listán. (Az 1985-ös romániai választások számokban: 99,7 százalékos részvétel mellett az egyetlen induló párt 97,73 százalékot szerzett. Van ahova még fejlődni…)

Igaz, Ruszijában mindenhol is szavazhattál, még a játszótereken is, online is, mindezt pedig teljes három napon át. Akadt némi zavar az űrben, él még a dicső orosz ellenállás, egyesek vörös festéket öntöttek a szavazóurnákba, még többen Navalnij nevét írták fel a szavazólapra, de összességében az sem tudott változtatni az eredményen, hogy Navalnij feleségének, Julianak hívására vasárnap délben egyszerre, egy időben több ezer orosz jelent meg a szavazóhelyiségek közelében. Az eredmény attól még betonbiztonságú – ez nem ítélet, hanem vádirat, de apróságokra most (sem) adunk. Putyin marad, és készülhetünk a háborúra.

Európa éppen ezt teszi:

Macron küldene katonákat Ukrajnába, a finnek ezt nem tartják elvetendő ötletnek, a többi kontinensünkön fekvő ország pedig habozik, elutasít, ellenkezik. Ezzel együtt mintha tényleg elmozdulnánk a holtpontról, legalábbis eléggé ambiciózus fegyvergyártást terveznek beindítani az Unió korifeusai, Románia fel is ült erre a vontra, és Ciolacu büszkén jelentette be: nálunk épül majd Európa legmodernebb lőporgyára. Lőpor nélkül meg a rakéta sem úgy repül, ahogy kéne, így aztán Románia stratégiai fontossága mellé odakerül a lőpor is a Fekete-tenger mellé.

Ha már Ciolacu: a kampány is elindult. Döcögősen ugyan, mert némi hárábábúrá után az Egyesült Jobboldal Szövetséget mégse tudják kiütni a versenyből, de a Binom szempontjából már szinte minden jól alakul: közös lista az EP-n, és immár közös jelölt indul a bukaresti főpolgi székért. A közös jelölt személye adhat némi aggódnivalót: Cătălin Cîrstoiu kórházigazgató ugyanis eléggé erősen érintett a Colectiv egyik égési sérülésektől szenvedő fiatalemberének halálában, bővebben olvassátok el Vlad Voiculescu négy évvel ezelőtti posztját.

Mindenesetre a jel aggasztó, a Binom akár a Dragnea-rezsim legsötétebb figuráit is visszahozhatja, mert, a mellékelt ábra szerint, ezt már semmiféle társadalmi felháborodás nem kíséri. Eddig tartott a #rezist, gyászbeszédet mond felettük a Romania TV és az Antena3.

Azt viszont tegyük hozzá:

Cătălin Cîrstoiu neve alig ismert a szélesebb közönség előtt, így esélye arra, hogy június kilencedikén este nyertesként térjen haza, hát, hogy is mondjam csak, nem túl acélos. Viszont lehet nem is ez a feladata: a főváros vezetése ugyanis minden politikai pártnak fontos pozíció, így aztán akár a PSD, akár a PNL kezére kerüljön, a konfliktus a binom két alkotóeleme között szinte borítékolható. És miért ne maradjon akkor Nicusor Dan? – gondolhatták a pártstratégák, Ciolacu pedig lépett is, a PSD alig titkolt főpolgi-jelöltesélyesét átsorolta az EP-listára, és két legyet ütött egy csapásra: egyben tartja a koalíciót és megszabadul pártbeli ellenfelétől. Firea mehet Brüsszelbe, onnan még Bogdan Rareș hangja is alig ér el hazáig, hát még az övé…

A román lakosság mindeközben készülődik a tavaszra:

máshol ilyenkor virágokat ültetnek, veteményesebe futkároznak stb. nálunk sztrájkszezon kezdődik. Az egészségügyi dolgozók már tapogatóznak, mi lenne ha?-jelleggel, a lottótársaság alkatozottjai dettó, ahogy a postások is holnap figyelmeztető-jelleggel tartanak egy napos sztrájkot. Hamarosan kibújnak a gazdák, a budzsétárok pedig már túlterheléses munkavégzéssel tiltakoztak egy sort, de a sztrájk itt is benne van a pakliban.

Lassan lejár március, kezdődik a bolondok hónapja és még midig hátra van az év nagyobbik fele, ezalatt pedig „csak” annyit, de azt tényleg el kéne érni, hogy ne kezdjünk el egy világháborút.

Boldog márciust mindenkinek!

Felcser V. Örs

(Nethuszár)