Boldog márciust mindannyiunknak!

Lejártak az idei március 15-i ünnepségek is, a magyarnyíló tavaszból már „csak” a fekete márciusra való emlékezés maradt, és máris térhetünk vissza az egyáltalán nem ünnepi magasztosságú szürke romániai hétköznapokba. Egyezzünk meg: a 15-i ünnepségek szépek voltak! Erdélyben az idén mintha a románok is letettek volna korábbi kényszeres ellenérzéseikről, mi több, ha nem is ünnepeltek…

Kényszerleszállást hajtott végre Lengyelországban egy amerikai drón

Kényszerleszállást hajtott végre az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec katonai repülőterén egy gyakorlatozó, MQ9 Reaper típusú amerikai drón – erősítette meg keddi sajtóértekezletén Ireneusz Nowak vezérőrnagy, a lengyel légierő főfelügyelője. A lengyel fegyveres erők főparancsnoksága keddre virradóra közölte, hogy egy, a lengyel légtérben gyakorlatot végző amerikai drón biztosított, nem lakott területen landolt. A kényszerleszállás az előírásokkal összhangban történt…

Hazahozzák Cătălin Cherecheşt

Romániába hozzák kedden Cătălin Cherecheşt; Nagybánya volt polgármestere egy zárt rendszerű börtönben fogja letölteni büntetését – jelentette be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter. Gorghiu közölte, „Cătălin Cherecheş szökevényt” szárazföldi úton hozza a német rendőrség a határig, ahonnan átveszik a román határőrök. A volt elöljáró 21 napot fog tölteni a rahovai börtönben karanténban és megfigyelés alatt, majd…

A Binom EP-listáján indul majd Gabriela Firea

Gabriela Firea a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közös európai parlamenti jelöltlistáján lesz – közölte kedden Paul Stănescu, a PSD főtitkára. Stănescu azt is elmondta, hogy a PSD részéről Gabriela Firea, a PNL részéről pedig Sebastian Burduja vezeti majd a fővárosi helyhatósági választásokat előkészítő kampányt. hirdetés hirdetés A PSD főtitkára úgy…

Év végéig marad az élelmiszer-ársapka

Elfogadta kedden a képviselőház az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó sürgősségi kormányrendeletet, azzal a módosítással, hogy az intézkedés érvényességét 2024. december 31-éig hosszabbítja meg. Az egyes élelmiszerárak túlzott növekedésének megakadályozását célzó 2024/5-ös kormányrendelet március 31-ében szabta meg az intézkedés hatályát, ezt módosították most december 31-ére. A módosítást a PSD, a PNL és az AUR javasolta, és…

Szerdán sztrájkolnak a postások

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő postások – jelentette be kedden Mircea Bulacu, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) alelnöke. A News.ro hírportál által idézett érdekképviseleti vezető szerint a román posta alkalmazottainak kétharmada minimálbérből él. A szakszervezet havi 400…

Mégis indulhat a választásokon az ADU

Helyt adott a román legfelsőbb bíróság (ICCJ) kedden az érintett ellenzéki pártok óvásának, és úgy döntött, hogy az általuk létrehozott Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) részt vehet a június 9-i európai parlamenti és helyhatósági választásokon. Az ADU-t tavaly decemberben hozta létre három ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Traian Basescu volt államfő által…

„Újra élünk” mottóval emlékezik a holokausztra az EMIH

Nagyszabású, egész éven átívelő programsorozatot szervez az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség a magyar holokauszt 80. évfordulójára, az „Újra élünk” mottó a büszke és cselekvő zsidóság mindent túlélő értékeit állítja a középpontba – írta a szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. hirdetés hirdetés Hangsúlyozták: felelősséget éreznek azért, hogy nyolcvan évvel a…

Helyreállítanák csíkszeredai a Mikó-vár egykori védműrendszerét

Helyreállítanák a csíkszeredai Mikó-vár egykori védműrendszerét, hogy visszakapja eredeti, középkori arculatát a székelyföldi város legfőbb műemlék épülete – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Korodi Attila. Hargita megye székhelyének polgármestere Karda-Markaly Arankával, az erődítményben működő Csíki Székely Múzeum igazgatójával és Darvas Lóránt régésszel közösen ismertette a tervet. A sajtótájékoztatót a Mikó-vár hátsó udvarán tartották, ahol már elkezdődött…

Franciaország továbbra is „kíméletlenül” fellép az antiszemitizmussal szemben

Emmanuel Macron francia államfő a zsidó közösség képviselői előtt ígéretet tett arra, hogy az állam a korábbihoz hasonlóan, „ugyanazzal a határozottsággal” és „ugyanazzal a hajthatatlansággal” folytatja a küzdelmet az antiszemitizmus ellen, amely az országban a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i izraeli terrortámadása óta erősödik. hirdetés hirdetés „Bármikor, amikor az antiszemitizmus legkisebb nyoma is megjelenik,…