Peszkov szerint a NATO szakszerűtlen

Rövidlátó és szakszerűtlen a NATO–vezetés, ha mellőzi Vlagyimir Putyin orosz elnök arra vonatkozó figyelmeztetését, hogy ne mérjenek mélységi csapást nagy hatótávolságú precíziós nyugati fegyverekkel Oroszország területére – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak. hirdetés hirdetés „Ilyen hivalkodóan törekedni arra, hogy ne vegyék komolyan az orosz elnök kijelentéseit, abszolút rövidlátó és szakszerűtlen lépés”…

EP: Ukrajna támadhat katonai célpontokat Oroszországban

Az Európai Parlament azt kérte az uniós tagállamoktól: tegyék lehetővé, hogy Ukrajna a nyugati országoktól kapott fegyverrendszereket használhassa legitim katonai célpontok támadására Oroszországban. Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 131 ellenében és 63 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a jelenlegi korlátozások feloldása nélkül Ukrajna nem tudja teljes mértékben gyakorolni az önvédelemhez való jogát, és…

Moszkvában tárgyalt az orosz ész az észak-koreai külügyminiszter

A kétoldalú kapcsolatok alakulásáról tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter észak-koreai kollégájával, Csve Szonhivel – közölte kedden az orosz diplomáciai tárca. hirdetés hirdetés A tájékoztatás szerint a moszkvai találkozón a miniszterek véleménycserét folytattak arról, hogy miként fejleszthetők tovább a kétoldalú kapcsolatok „az átfogó stratégiai partnerség elért szintjének megfelelően”. Az észak-koreai külügyminiszter azért érkezett Oroszországba, hogy Szentpéterváron…

Felszabadítás: karddal végeztek ki egy fegyvertelen ukrán katonát a ruszkik

Az ukrán rendfenntartók nyomozást indítottak, miután a Telegramra olyan fotók kerültek ki, amelyeken az látható, hogy az orosz fegyveres erők tagjai karddal leszúrnak egy fegyvertelen ukrán katonát – közölte kedden az ukrán főügyészség hivatalos honlapján. hirdetés hirdetés A közlemény szerint a Donyeck megyei ügyészség vezetésével indult vizsgálat a háborús törvények és szokások megsértésének gyanújával, amelyet…

Szakértő: Ukrajna már megkaphatta az engedélyt az orosz területek elleni csapásokra

Miközben a The Wall Street Journal éppen ma hozta ki a nyugati hírszerzési adatokra hivatkozással, hogy az orosz–ukrán háború katonai áldozatainak a száma elérte az egymillió embert (mindkét oldalon, halottak + sebesültek), jelenleg a közbeszédet meghatározó kérdés továbbra is, hogy megadják-e Ukrajnának az engedélyt a nyugati nagy hatótávolságú rakéták használatára – kezdi gyorselemzését Anton Bendarjevsy.…

1,5 millióra emeli az orosz hadsereg létszámát Putyin

Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete. A december 1–jétől hatályba lépő elnöki döntés a fegyveres erők állományát 2 389 130 főben állapítja meg, amiből másfél millió a katona. hirdetés hirdetés Az előző vonatkozó rendelet, amelyet az újabb semmisnek nyilvánít, a létszám 2…

Kijev behívta Kurszkba az ENSZ-t és a Vöröskeresztet

Az ukrán külügyminisztérium az ENSZ–hez és a Nemzetközi Vöröskereszthez fordult azzal a kéréssel, hogy csatlakozzanak a humanitárius válaszintézkedésekhez Oroszország kurszki régiójának azon területein, amelyek jelenleg az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt állnak – tájékoztatott a tárca a honlapján hétfőn. hirdetés hirdetés A minisztérium szerint Ukrajna betartja a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok összes…

Egy hét alatt közel ezer bomba hullott Ukrajnára

Oroszország egy hét leforgása alatt mintegy harminc darab különböző típusú rakétát, több mint nyolcszáz irányított légibombát és csaknem háromszáz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a Facebookon. Az államfő helyszíni fotókból összeállított videofelvételt is közzétett a csapások következményeiről. „Ukrajnának erős támogatásra van szüksége partnereitől emberéletek megmentése érdekében, az…

Sikorski: Ukrajna jogosult a nyugati fegyverek használatára

Ukrajna jogosult a nyugati fegyverek használatára a háborús bűntettek megelőzése végett – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön Varsóban, az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel közös sajtókonferencián. Blinken az előző napi kijevi látogatása után utazott Varsóba. A sajtóértekezleten újságírók arról is kérdezték az amerikai diplomácia vezetőjét, Ukrajna kapott-e már engedélyt arra, hogy az oroszországi célpontok…