Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból – közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook–oldalán. A közlemény szerint erről azon a megbeszélésen esett szó, amelyet Ivan Vihivszkij, az ukrán országos rendőrfőnök Berlinben folytatott Holger Münch–hel, a német Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal elnökével. „Az Oroszország háborús…

Iohannis: sürgősen növelni kell Ukrajnai európai katonai támogatását

Klaus Iohannis szerda este Brüsszelben kijelentette, hogy sürgősen növelni kell Ukrajna összehangolt európai katonai támogatását. Kijelentését az államfő az Európai Tanács ülése előtti sajtótájékoztatóján az ukrán polgári és energetikai célpontok elleni orosz légicsapásokkal indokolta. hirdetés hirdetés Közölte, hogy az EU–csúcson napirenden lesz a közel–keleti helyzet is, és az ülésen kérni fogja Irán Izrael elleni támadásának…

Hollandia újabb három harci repülőgépet küldött a romániai F–16–os kiképzőközpontba

Hollandia újabb három F–16–os harci repülőgépet küldött szerdán a romániai 86–os Borcea légitámaszpontra, ahol tavaly ősszel létrehozták – a NATO–tagálamok és az ukrán hadsereg pilótáit is felkészítő – Európai F–16–os Kiképzőközpontot (EFTC). A holland légierő által a kiképzőközpont rendelkezésére bocsátott három vadászgép átadására Kajsa Ollongren holland és Angel Tilvar román védelmi miniszter is megérkezett a…

Analógia ’56: a Nyugat magára hagyja Ukrajnát

Ukrajna egyre inkább egy olyan állapot irányába tart, amelyet a mainstream média és a politikai, illetve katonai vezetők eddigi nyilatkozatai – inkább: fogadkozásai? – alapján vereségnek nevezhetünk. Akkor is, ha valójában nem az, illetve nem teljesen az lesz. Nézzünk csak néhány olyan jelet, amelyek arra utalnak, hogy a Nyugat immár belemenne az oroszok által eddig…

Orosz rakétatámadás érte Csernyihiv városát, többen meghaltak

Orosz rakétatámadás érte szerda reggel az észak–ukrajnai Csernyihiv városát, legkevesebb nyolcan meghaltak, 18–an megsebesültek – közölte a Telegramon Olekszandr Lomako polgármester, hozzátéve, hogy az orosz fél „szándékosan célzott polgári infrastruktúrára”. „Oroszország sajnos folytatja terrortámadásait a polgári személyek és a civil infrastruktúra ellen, ahogy ezt a mai, csernyihivi támadás is bizonyítja” – szögezte le. Csernyihiv Kijevtől…

Mégiscsak újraindul az amerikai támogatás?

Az amerikai képviselőház republikánus elnöke közölte, a héten szorgalmazni fogja az Izraelnek és Ukrajnának nyújtandó további segélyeket. Mike Johnson jelentős politikai nyomás alatt áll, két hónapja ül egy 95 milliárd dolláros kiegészítő csomagon, mert pártja erősen megosztott Kijev további segítését illetően. hirdetés hirdetés Forrás: Euronews (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare…

Családi házat nácitlanítottak a ruszkik Harkivban

Az orosz erők csapást mértek a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Veszele Lipecka falura szombat este, egy családi ház romba dőlt, a romok alól két holttestet emeltek ki – közölte a Harkiv megyei kormányzói hivatal vasárnap a Telegramon. Az ukrán légierő arról számolt be, hogy vasárnapra virradó éjjel az oroszországi Kurszki területről indított tíz Sahid csapásmérő…

Nagy összegű pótlékot kaphatnak a fronton harcoló ukrán katonák

Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amelynek értelmében 70 ezer hrivnya (654 ezer forint) pótlékot kapnak azok a katonák, akik legalább 30 napig részt vettek harci műveletben a háborús fronton, illetve ellenséges vagy ideiglenesen megszállt területen – jelentette be pénteken Denisz Smihal miniszterelnök. A kabinet módosította a katonáknak és rendőröknek, valamint családtagjaiknak hadiállapot idején nyújtott…

Évekkel korábban hadrendbe állhat az új lézerfegyver

A tervezettnél öt évvel korábban, már ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel szerelhetik fel a brit királyi haditengerészet hajóit – közölte pénteken a londoni védelmi minisztérium. Grant Shapps, a tárca vezetője nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Ukrajna ennél is korábban, még a teljes kifejlesztés előtt kaphatna ebből…

Több mint 150 ezer tartózkodási engedélyt adott ki ukrajnai menekülteknek Románia

Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112–t – tudatta a román bevándorlási hivatal (IGI). Az MTI–hez pénteken eljuttatott közlemény szerint márciusban két ukrán állampolgár kért menedékjogot a román hatóságoktól. Az ukrajnai…