Az ukrán főügyészség eljárást indított ukrán hadifoglyok kivégzésének gyanújával

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az ügyészség vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy gyanú szerint ukrán hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák a Zaporizzsja megyei Robotine közelében – közölte hivatalos honlapján kedden a főügyészi hivatal. A közlemény szerint kedden terjedt el az interneten egy videofelvétel, amelyen az látható, hogy az orosz hadsereg katonái három fogságba esett…

Pesszimista és belefáradt a háborúba Európa lakossága

Az Európai Külkapcsolatok Tanácsa által több országra kiterjedő felmérésre alapozott tanulmány szerint kontinensünk lakossága megfáradt, Ukrajna győzelmét illetően pesszimista, alig 10 százalék gondolja úgy, hogy Ukrajna győzhet, mi több, a kontinens lakosságának többsége kockázatként tekint a bevándorlókra… hirdetés hirdetés A dokumentumot a teljes körű orosz invázió második évfordulója előtt publikálták, ebből pedig elég világosan kiolvasható:…

Cseh vezérkari főnök: a háború kimenetele előrejelzi, milyen világban fogunk élni

Az ukrajnai háború kimenetele előrejelzi, milyen világban fogunk élni a jövőben – jelentette ki Karel Rehka cseh vezérkari főnök a hadsereg parancsnoki értekezletén kedden Prágában. A hadseregtábornok szerint Csehország továbbra is minden eszközzel támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát, és folytatja a fegyverszállításokat is. Karel Rehka hangsúlyozta: meg kell erősíteni a cseh hadsereg harcképességét, a…

Varsóban bekérették az orosz nagykövetet Alekszej Navalnij halála miatt

Bekérették kedden a varsói orosz nagykövetet a múlt héten börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető ügyében – közölte a lengyel külügyminisztérium. A tárca honlapján közzétett közlemény szerint Szergej Andrejev nagykövetnek elmondták: Lengyelország felszólítja Oroszország vezetését, vállaljon felelősséget Navalnij haláláért, és végezzen „teljes körű és átlátható vizsgálatot” a halál okainak és körülményeinek megállapítása végett. hirdetés…

Navalnij-gyilkosság: Belgium bekérette Oroszország nagykövetét

Hadja Lahbib belga külügyminiszter bekérette Oroszország belgiumi nagykövetét, és Belgium nevében független vizsgálatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála okainak átlátható és tárgyilagos megállapítása érdekében – tájékoztatott a belga külügyminisztérium kedden. A belga külügyi tárca az MTI–hez eljuttatott közleményében azt írta, a külügyminiszter nevében a kétoldalú ügyekért felelős főigazgató tájékoztatta az orosz nagykövetet arról,…

Moszkvában terroristának minősítették Lindsey Graham amerikai szenátort

Felvette a szélsőséges és terrorista tevékenységet folytató személyek listájára Lindsey Graham amerikai szenátort kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring). Graham tavaly, amikor Kijevben járt, egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala által közölt videó szerint kijelentette: „Oroszok halnak meg… Még sohasem költöttük a pénzt ilyen szerencsésen.” hirdetés hirdetés Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden közölte,…

Donyeck és Avgyijivka környéki előrenyomulásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Donyecknél és Avgyijivkánál (oroszul: Avgyejevka) kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben négy frontszakaszon tíz ukrán rohamot és ellentámadást vertek vissza – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint négy–négy ukrán ellentámadás a kupjanszki és az avgyijivkai frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél a harcérintkezési…

Kijev az EU-tól várja a megoldást a lengyel gazdák blokádjára

Tájékoztatták az Európai Bizottságot az ukrán hatóságok az ukrán–lengyel határzárral kapcsolatos helyzetről, és határozott választ várnak – jelentette ki Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök–helyettes és gazdasági miniszter kedden az X közösségi portálon tett bejegyzésében. A tárcavezető szerint a lengyel gazdák lépései aggodalomra adnak okot. „A gabonának egy tehervonatból a vágányokra öntése és az utasforgalom akadályozása a…

Putler felszabadít: ez maradt Avdijivkából

Avdijivka – a megismételt Mariupol, a huszonév után ismét bekövetkező Szarajevó. A szláv háborús doktrína mementója – ez utóbbiról sokszor írtunk, lényege, hogy annyi embert kell elpusztítani és annyi anyagi kárt kell okozni, hogy az illető nép, ország soha többet, de legalábbis generációk hosszú során keresztül ne tudjon talpra állni, így bosszút sem tud állni,…

Navalnij édesanyja Putyinnak: adjátok ki fiam holttestét, hogy eltemethessem

Alekszej Navalnij édesanyja azzal a kéréssel fordult Vlagyimir Putyin elnökhöz, hogy legyen szíves és „késedelem nélkül” adja ki fia holttestét. Az ismert orosz ellenzéki aktivista csapatának tagjai pedig annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy Navalnij földi maradványait azért rejtegeti a hatalom, hogy eltüntethesse a gyilkosság nyomait – írja az AFP-re hivatkozva a G4Media. hirdetés hirdetés…