Olvasónk a Gálfi-Tanasă ügyről: „magunkat jól lesz*pni”

Olvasom a Nethuszáron a hangzatos címet: „Önmagától alázkodott meg Udvarhely polgármestere a sovén román képviselő előtt” – írja portálunknak küldött levelében Ajtonyi-Csoma Győző olvasónk, aki szerint tévedtünk és egyúttal megfontolandó szempontokat gyűjt össze, amelyek értő olvasása mindannyiunkat közelebb vihet a jó megoldásokhoz. A levelet változtatás nélkül közöljük abban a reményben, hogy vitát is gerjeszthetünk az…

Olaf Scholz: Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját

A következő néhány évben Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját – jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn. A szociáldemokrata (SPD) politikus a Berlin melletti Meseberg kastélyban – a szövetségi kormány vendégházában – az energiaellátás, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazásával összefüggő kérdésekről tartott kétnapos kihelyezett kormányülést záró tájékoztatón kiemelte, hogy az SPD, a…

Jogi vélemény a klímaváltozásról? Románia támogatja

Románia is csatlakozott ahhoz a 17 ENSZ-tagállamból álló, Vanuatu által kezdeményezett koalícióhoz, amelyik felkérné a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy mondjon jogi véleményt a globális felmelegedés következményeiről – tájékoztatott szombaton a külügyminisztérium. hirdetés hirdetés A közlemény szerint a kis csendes-óceáni szigetország kezdeményezésének célja, hogy az ENSZ legfőbb bírói szerve nyújtson védelmet a klímaváltozással szemben a sebezhető…

2023 döntése: csőcselék vagy értelem?

A már-már álmosító döngicsélésnek tűnő téli politikai szünet után felpörgőben vannak az események, mintha a politikai osztály rákészült volna az idei esztendőre, ami semmilyen szempontból nem lesz egyszerű. Ha úgy tetszik, az idei lesz az az év, amire majd úgy gondolunk vissza: ekkor dőlt el minden, ami a közeljövőnket, talán már a holnapunkat is alapjaiban…

Amerikai tárgyalásmaraton a szövetségesekkel

Az amerikai alelnök és a külügyminiszter elsősorban az ukrajnai háborúról, Iránról, Kínáról és energetikai kérdésekről tárgyalt az Egyesült Államok partnereivel tartott kétoldalú megbeszéléseken pénteken és szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Fórum (MSC) keretében. Szombaton az amerikai, a német, a francia és a brit külügyminiszter felszólította Iránt, hogy térjen vissza a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel való együttműködéshez az…

2023 lesz a legveszélyesebb év – Orbán Viktor évet értékelt

Ha 2022 volt a legnehezebb, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta; a lassan már állandósult migráció mellett két új ellenség, veszély leselkedik ránk: a háború és az infláció – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. hirdetés hirdetés A kormányfő először a földrengés utáni törökországi mentés hőseit…

Napelemparkkal biztosítja energiaellátását az erdélyi Brassó

Harmincöt hektáron épít napelemparkot a közintézmények és közterek energiaellátásának biztosításához az erdélyi Brassó önkormányzata – jelentette kedden Allen Coliban polgármester. A romániai nagyváros elöljárója a közösségi oldalán számolt be, hogy az önkormányzat megnyerte az erre a célra igényelt 40 millió lejes (3,12 milliárd forint) európai uniós támogatást. „Brassó maga állítja elő, ingyen, a saját zöld…

Guterres, ENSZ-főtitkár: tömeges migráció jöhet

Hatalmas területekről való tömeges elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés gyorsulása – figyelmeztetett kedden New Yorkban, a Biztonsági Tanácsban az ENSZ főtitkára, akit a The Guardian című brit lap idézett. A klímaválság miatt a tengerek vízszintje gyorsabban emelkedik, mint az elmúlt 3000 évben összesen, és ez tragédiák sorozatát hozza majd csaknem egymilliárd emberre, Londontól Los Angelesig és…

Áder János: keep calm Debrecen, az ivóvíz jó minőségű marad

A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvízük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán – mondta el a városba tervezett akkumulátorgyár kapcsán Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett új műsorában. hirdetés hirdetés A volt köztársasági elnök a legnépszerűbb videómegosztón is elérhető műsorban Kaderják Péterrel,…

Klímasemleges távhővel fogják ellátni Bécset

Várhatóan az év végén üzembe állnak Bécsben azok a hőszivattyúk, amelyek segítségével a szennyvízből távhőt tudnak előállítani; az új eljárással kezdetben 56 ezer, 2027-re pedig több mint 110 ezer bécsi háztartást látnak majd el klímasemleges távhővel – közölte az Eurocomm-PR Budapest, Bécs külképviseleti irodája az MTI-vel. hirdetés hirdetés A tájékoztatás szerint három, Franciaországból vásárolt hőszivattyú…