Emléktábla–avatással emlékeztek Bolyai Farkasra Marosvásárhelyen
2025. 02. 11. 16:50:05
Emléktábla–avatással emlékeztek Bolyai Farkasra Marosvásárhelyen, a matematikusról elnevezett iskolában hétfőn, a születése 250. évfordulója alkalmából szervezett többnapos emlékünnepség részeként.
Hajdu Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója beszédében úgy fogalmazott: a jelentős alkalom összeköti a múltat és a jelent, és egyúttal előrevetíti a jövőt is. Hétfőtől két emléktábla is emlékeztet arra, hogy Bolyai Farkas munkássága és a róla elnevezett iskola része nemcsak Marosvásárhely, hanem az erdélyi és a magyar kultúra örökségének – mondta, hangsúlyozva: Bolyai Farkas „szellemi öröksége a mai napig él, és hatással van életünkre”, annak szellemében nevelkednek a mai diákok is. Felidézte, hogy a matematikus a tudomány mellett a református egyház elkötelezett szolgája volt. „Ő nem csupán a tudomány terén hozott felfedezéseket, hanem példaértékű módon alakította a közösségi és vallási életet is” – húzta alá. Kifejtette: az idősebb Bolyai nem csupán tudós, hanem szellemi vezető is volt, tudta, hogy a tudás és a vallás összefonódása alapvető a jövő nemzedékek fejlődése érdekében. Az évforduló alkalmából az épületben működő Bolyai–líceum és a Református Kollégium történetének legfontosabb eseményeiről is megemlékeznek – mondta, kiemelve a két iskola felelősségét Bolyai Farkas örökségének megőrzésében és továbbadásában.
Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke emlékeztetett arra, hogy az idei évet az ifjúság évévé nyilvánították, és a nyitóeseményen mintegy 900 fiatal vett részt, ami azt bizonyítja, „van értelme dolgozni, mert van itt jövő”. Megfogalmazása szerint az egyházkerület az ifjúság kérdéseire koncentrál, és igyekszik egy olyan jövőt felkínálni, „amely élhető, szép és méltó Erdély örökségéhez”. A református egyház „iskolaegyház”, és mindig „az eljövendőre” tekint, de ehhez vissza kell tekinteni a múltba is – mondta.
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere Bolyai Farkas életét és munkásságát méltatta, rámutatva: nemcsak Marosvásárhely, hanem az egyetemes tudomány számára is fontos örökséget hagyott. Elmondta, hogy a város közössége büszkén emlékezik rá, hiszen nemcsak ő élt és alkotott itt, fia is ebben a szellemben nőtt fel.
„Az egész életműve tanítás volt” – mondta az idősebb Bolyairól. A két iskolának otthont adó épület felújítására utalva közölte: ez „a szellemi tér újragondolása is”, mely méltó az iskolák küldetéséhez. Arra biztatta a diákokat, hogy a Bolyaikhoz hasonlóan merjenek új utakat keresni, merjenek gondolkodni.
Oláh–Gál Róbert matematikus, Bolyai–kutató úgy fogalmazott: a mai világ kihívásai közepette „a Bolyaiak munkássága és helytállása világítótorony a mi erdélyi művelődéstörténetünkben”. Az emlékhelyre Kolumbán Vilmos József püspök mondott áldást.
Marosvásárhelyen háromnapos emlékünnepséggel emlékeznek Bolyai Farkas születésére a kerek évfordulón. Vasárnap, születése napján életének fő helyszíneire a Marosvásárhely–Domáld–Bólya–Nagyenyed útvonalon szerveztek kirándulást. Hétfőn a marosvásárhelyi református temetőben megkoszorúzták a tudós sírját, a Teleki Tékában pedig Lázok Klára, a Teleki–Bolyai Könyvtár vezetője mutatja be Bolyai múzeumban őrzött tárgyi emlékeit. Délután Miholcsa Gyula Bolyai Farkas című filmjét láthatják az érdeklődők. Kedden emlékkonferencia kezdődik az iskola és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karának közös szervezésében Bolyai Farkas életéről, munkásságáról. A résztvevők a Bolyai Múzeumba is ellátogatnak, és a tervező vezetésével megnézik a Horváth Sándor matematikus által tervezett és 2002–ben felállított Pszeudoszféra emlékművet.
Az iskolában megtekinthető Kása Zoltán Bolyai Farkasról készített fotókiállítása, és az Edunium Egyesület által létrehozott Bolyai–műhely tevékenységeibe is be lehet kapcsolódni. Ez a Bolyaiak sokoldalúságát láttatja: azt, hogy tehetségük a matematika mellett a zene, az irodalom, az üdvtan és a vívás területén is megmutatkozott. A kedd délutáni záróünnepségen átadják az Alma Mater és a Bolyai Farkas Díjakat.
FORRÁS: MTI
Borítókép: az új emléktábla, kép forrása: Erdélyi Református Egyházkerület Facebook-oldala
(Nethuszár)