A Brexit ellen tüntettek Londonban
2022. 10. 24. 10:37:55
Többezer ember tüntetett Londonban szombaton, azt követelve, hogy az Egyesült Királyság térjen vissza az EU-ba – írja a News.ro portálra hivatkozva a G4Media.
Az ország minden részéből érkező tüntetők által magasba emelt transzparenseken olyan üzeneteket fogalmaztak meg, miszerint: „A Brexit soha nem lesz működőképes”, illetve „alacsonyabb számlákért #visszalépniazEU-ba”. A tömeg a „tories out” skandálással is hangot adott elképzeléseinek, ahogy többször is pfujolás hallatszott, amikor a felszólalók arról beszéltek, Boris Johnsonnak ismét kormányfőnek kéne jelöltetnie magát.
„Hiba volt kilépni, már így is sokba került Nagy-Britanniának, és, ha nem lépünk vissza, akkor továbbnra is sokba fog kerülni… [A Brexit] ideológiától vezérelt akció volt, és nem arra találták ki, hogy segítse Nagy-Britanniát. Jobb nekünk az EU-n belül, mert így hosszú távon szenvedni fogunk, mert tudunk venni és eladni az európai piaciokon, amely a legnagyobb piacunk.” – fejtette ki az 57 éves winchesteri, helyi hatóságoknál dolgozó Joshua Allotey.
És íme egy hosszabb videós összefoglaló is:
FORRÁS: G4Media, The Guardian
(Nethuszár)