A ruszki külügy ismét blablázott egyet
2023. 01. 31. 09:50:13
Washington konfrontatív irányvonala kontraproduktív, és súlyos negatív következményekkel jár – figyelmeztette Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn Lynne Tracy-t, az Egyesült Államok új moszkvai nagykövetét, amikor a diplomata átadta neki megbízólevelének másolatát.
Az orosz külügyminisztérium honlapján közzétett tájékoztatás szerint a két fél megvitatta az orosz–amerikai viszony néhány aktuális kérdését. A közlemény szerint ez a viszony az utóbbi időben Washington hibájából erősen megromlott. A nagykövetnek elmondták, hogy elvárják tőle az orosz törvények és szokások, valamint a fogadóország belügyeibe való be nem avatkozás elvének szigorú betartását.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Zvezda katonai tévécsatornának kijelentette: Tracy „nagyon fontos feladata, hogy ne rontsa tovább a kétoldalú kapcsolatokat”, ahogy azt minden hivatali elődje tette. Emlékeztetett rá, hogy minden Michael McFaul nagykövettel kezdődött, aki „olyan emberként vonult be a történelembe, mint akit szó szerint szégyenszemre kirúgtak innen”. „Aztán valahogy a továbbiakban sem ment ez jobban” – folytatta Zaharova.
A külügyi szóvivő szerint az orosz fél mindent megtett Tracy biztonságos Moszkvába érkezése érdekében, miközben az orosz közvélemény elégedetlen és dühös a Washington által követett irány miatt. A TASZSZ szerint a külügyminisztérium épülete előtt mintegy félszázan tiltakoztak az amerikai politika ellen a nagykövet bemutatkozó látogatása idején. Plakátjaik az Egyesült Államoknak az ukrajnai konfliktusban játszott szerepét, a NATO Kijevbe irányított harckocsiszállításait, és az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantását kifogásolták.
Az amerikai nagykövetség Telegram-csatornáján megjelent közlemény szerint az új misszióvezető különös figyelmet fordít majd a Washington és Moszkva közötti párbeszéd fenntartására, az Oroszországban fogva tartott amerikai állampolgárok érdekeinek védelmére, és a két ország népei közötti kapcsolatok támogatására példátlan feszültség időszakában. Lynne Tracy az első nő, aki valaha is betöltötte az amerikai misszióvezetői hivatalt az orosz fővárosban. Beszéli a fogadóország nyelvét, és már korábban is dolgozott Moszkvában: 2014 és 2017 között a nagykövetség helyettes vezetője volt.
Tracy a közelmúltig az Egyesült Államok örményországi nagyköveti posztját töltötte be, 2012-2014 között Közép-Ázsiáért felelős államtitkár-helyettes, 2010-2011-ben pedig a türkmenisztáni diplomáciai misszió helyettes vezetője volt. A pakisztáni Pesavar amerikai konzulátusának munkatársaként a RIA Novosztyi hírügynökség szerint Tracy megkapta a külügyi tárca „hősiességért” járó kitüntetését, miután túlélt egy fegyveres támadási kísérletet. Szolgálatot teljesített még Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Afganisztánban is. Az előző oroszországi amerikai nagykövet, John Sullivan feleségének súlyos betegsége és halála miatt távozott szeptemberben idő előtt a posztjáról, amelyet közel három évig töltött be.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)