Ismét téma a regionalizálás: beolvasztják Székelyföldet?
2023. 04. 25. 01:36:01
Régi-új lemez került fel a politikai lejátszólistákra: a regionalizáció. A Nethuszár régi olvasói persze nem hökkennek meg ezen – anno, k.e. (értsd: kovidjárvány előtt) írtunk már a kérdésről, ahogy aztán a kovid ideje alatt is előkerült a téma, majd a székely aláírásgyűjtés idején nemegyszer hivatkoztunk erre a kérdésre, és az általunk írt cikkekre (lásd a kapcsolódó anyagokat a cikk alján!), ezzel igazolván, hogy a nemzeti régiókért folyatott, és a Székely Nemzeti Tanács által elindított aláírásgyűjtés, avagy európai polgári kezdeményezés az egyik legjobb politikai lépésünk – tartalmát tekintve mindenképp – amivel az utóbbi évtizedekben a nemzetközi közösség elé kiálltunk.
Könnyű dolgunk viszont nem lesz: a román politika, pontosabban a haladóbb szellemiségű politikusok egy csoportja ismét elővette a regionalizáció kérdéskörét. Igen, tudom, közelednek a választások, alig egy év van hátra, és kell a duma, csakhogy Románia adminisztrációs reformjának elmaradásából fakadó hátrányok mára már eurómilliárdokban mérhetőek.
Hogy jobban értsük: miközben minden posztkommunista állam reformálta, a gazdasági, történelmi stb. valósághoz igazította (sok esetben: igazította vissza) a kommunista diktatúrák idején nyakunkra erőltetett területi-közigazgatási adminisztrációt, addig Romániában ez elmaradt.
Volt Traian Basescunak egy elképzelése, ami nem is volt rossz, leszámítva azt, hogy nem tartalmazta a magyar szupermegyét, helyette a székelyföldi magyarságot egyetlen nagy óriásmegyébe (a jelenlegi Centru régió, azaz: Hargita, maros, Kovászna, Brassó, Szeben és Fehér megyékből jött volna létre, ebben a szupermegyében a magyarság aránya messze az ötven százalék alatt maradt volna) szórta volna szét, de ez a reformálás akkor nem jött össze a tengerészkapitánynak.
Most viszont újra napirendre került a kérdés, nem is akárhogyan. A Román Kereskedelmi és Ipari Kamara (Camera de Comerț și Industrie a României – CCIR), valamint hét másik, egyenként is több száz személyt vagy vállalkozást tömörítő szervezet tette közzé a területi-adminisztratív reform iránti sürgős óhaját, megfejelve egy olyan javaslattal, ami könnyen törvénnyé is válhat. A CCIR által javasoltakról ugyanis sok minden elmondható, csak az nem, hogy hülyeség lenne. Nem is az, de lássuk egyszer a medvét:
- a megyék számának lecsökkentése a jelenlegi 41-ről 15-re (plusz Bukarest)
- a községi besorolásnak újratervezése: minimum 5.000 lakos
- a városi besorolásának újratervezése: minimum 10.000 lakos
- minden decentralizált intézmény a fenti adminisztratív forma alá kerüljön
Ahogy arról korábbi cikkeinkben már írtunk, de érdemes felfrissíteni emlékezetünk: vannak állami intézmények, amelyek megelőzték korukat és már az újnak számító adminisztratív, vagy jelenlegi fogalmainkkal élve régiós beosztásra váltottak: az ANAF (2021) és a SRI (2019) – talán ők már akkor tudtak valamit?
Változások és esélyek
Milyen változásokat hozhatnak ezek a lépések? Például: Tusnád nem lesz város többé, ahogy Erdőszentgyörgy sem, de a legújabb, nem túl fényes népszámlálási adataink alapján Szováta is meginog, könnyen visszaminősülhet községgé. Ami viszont ennél is jobban kéne foglalkoztassa szakértőinket, ha még vannak olyanok, az az, hogy mi lesz Hargita, Maros és Kovászna megyék sorsa? Hova tagozódnak majd be? Lesz-e esetleg, ki lehetne harcolni egy különálló magyar szupermegyét a három megye összevonásából?
Előzmények, összefüggések vázlatosan:
A korábbi reform-buzdulás idején, 2010-2011 környékén még nyolc szupermegyéről lett volna szó, ezek megfeleltek volna az akkori és jelenlegi uniós régióknak – ebben az esetben Hargita, Maros és Kovászna megyék maradtak volna a jelenlegi Centru régióban, ami az új megye lett volna, együtt Brassó, Szeben és Fehér megyékkel – az akkori reform jóformán azért is bukott el, bár Basescu nagyon szerette volna, mert az RMDSZ „vérre menően” ellenezte, a román politikum pedig nem akarta a magyar megye létrehozását megengedni, lenyelni, jóformán belpolitikai okokból – Victor Ponta akkoriban vádolta meg naponta Basescut magyarbarátsággal, alig egy évvel később pedig a kormányrendelettel megalapított magyar orvosi egyetemre hivatkozva buktatta meg az utolsó jobboldali kormányt, hogy kezdetét vegye a szocialista ámokfutás, ami aztán Dragnea és Dancila királykodásában csúcsosodott ki, jó pár évet elrabolva életünkből és fejlődési lehetőségeinkből. Mindezt azért érdemes legalább ennyire sarkítva megismerni, tudni, mert számolni kell azzal: a román politikum tanult akkori hibáiból!
Egyrészt mindenki előtt világos, hogy Románia sok, irgalmatlanul sok pénzt bukott a területi-adminisztratív reform, a regionalizálás elmaradása miatt, elég, ha a megnézzük miként aránylik a lehívható és a valóban lehívott pénzek aránya: alig több mint felét sikerült megszerezni annak a pénznek, amit Románia megszerezhetett volna, ha nem engedik el akkor a reformot – persze nem csak ezen múlott, de a politikai elit érzi, tudja, hogy ez a játék a zsebére megy, másrészről pedig az is egy szempont lehet, hogy az uniós szigorításoknak köszönhetően véget érni látszik az ingyen pénz korszaka, egyre kevésbé lehet majd játszani a számokkal és trükközni a könyveléssel.
Mindehhez tegyük azt is hozzá, hogy a két ősellenség, a PSD, illetve a PNL jelenleg együtt kormányoznak, méghozzá, hosszú évek kormányválságai után nem is rosszul, igaz, nem is túl jól, de legalább stabilan – ha azt nézzük, mennyire komplex és nehéz időket élünk, akkor még elégedettek is lehetnénk a jelenlegi kormánykoalícióval, amelynek az RMDSZ is tagja.
Mindezek a tényezők összességében, de külön-külön is abba az irányba hatnak, hogy a román politikai elit végre meglépje az adminisztratív reformot – ha nem most, akkor mikor, adja magát a fentiek után a kérdés, és ezzel a politikai osztály is tisztában van.
Mindez nem holnap történik majd meg, de a 2024-es, azaz jövőre esedékes parlamenti választások után a téma – érzésem szerint – már nemcsak mioritikus elképzelésként kerül majd napirendre, főleg, ha a nagykoalíció továbbra is megmarad, amire nem kevés esély van.
Hogy nézne ki a magyar szupermegye, és van-e rá esélyünk?
A Basescu-féle koncepció óta történt némi előrelépés, és ez számunkra kedvező: a korábbi nyolc szupermegye helyett most 15 új megye alakulna, ami teret nyit a földrajzi spekulációknak – a jelenlegi negyvenegy megye helyett tizenöt azt jelenti, hogy nagyjából, ismétlem!: nagyjából három megye összevonásából alakulna egy új nagyobb megye. A cél egyébként az lenne, hogy az így létrejövő közigazgatási egység elérje az uniós régiós státusz minimumának számító 800.000-es lélekszámot, erről is írtunk már korábban, bemutatva a NUTS szerepét és fontosságát, KLIKK IDE az akkori anyagunkért!
Miért is kéne aláírd a nemzeti régiókért indult polgári kezdeményezést? Íme a Nethuszár válaszai
A csak Hargita és Kovászna megyék összeolvadásából ez a létszám nem hozható ki, Maros megyével együtt viszont már igen – ebben az esetben, a 2018-as adatok alapján:
Kovászna (226,879) + Hargita (331,809) + Maros (593,024) = 1.151.712 lakosú új megye, ami már megfelel az uniós régiós követelményeknek, és a népszámlálási adatok miatt sem kell túlaggódjuk magunkat, legalábbis nem ebből a szempontból. Amennyiben csak a történelmi Székelyföldet néznénk, így könnyen előállhatna az a szitu, hogy Udvarhelyről elköltözik a kedvenc autószerelőnk, mondjuk Kolozsvárra és bukjuk a régiós besorolást, mert nincs meg a létszám, magyarán, a történelmi Székelyföld lakossága ehhez túl kevés.
Természetesen a kérdés komplexebb ennél:
semmi sem garantálja, hogy Hargita és Kovászna megyék Marossal együtt alkotnának majd egy új és önálló régiót, nem kizárt, hogy Kovászna, teszem azt Brassóhoz, Hargita és Maros pedig Fehérhez kerül, vagy hasonló koncepciók mentén bontják majd meg az egységes székely tömböt, illetve Hargita és Kovászna együtt, de más megyével, nem Marossal fennálló kombináció is sötét jövővel bír. Míg a Hargita, Maros, Kovászna kombó egyértelmű és hosszú távon is biztosítható magyar többséget jelentene, addig minden más variációban csak romlana a magyarság aránya az új megyében. Például: csak Brassó megyének egymagában több lakosa van, mint Hargita és Kovászna megyéknek együtt (szintén 2018-as adatok) – azt hiszem elég érthető, hogy miről beszélek.
Kis erdmagyar geopolitika, és az eljátszott esélyeink
És akkor mennyi esély van erre a magyar szupermegyére? A válasz bonyolult, de egyszerű: a semminél alig valamivel több… Sajnos. Hogy jobban értsük: a román politikai elit előtt két szemponthalmaz lehetséges.
Az egyik, hogy lesz magyar szupermegye, de erre ők felkészülnek, más szóval, odadobnak sajátjaink elé. Azaz: marad a szupermegye magyarokkal, Bukarest de facto leveszi rólunk a kezét, mi pedig oldjuk meg gondjainkat a Péter Ferencekkel, Borboly Csabákkal, Gálfikkal és a hasonlóan magasan képzett, szellemi horizontjukban kellően korlátozott vezetőkkel. Persze ezt most a cinizmus mondatja belőlem, de itt a második szempontrendszer. Köztudott, hogy Románián belül a magyarok, és különösen a székelyek jelentik a leginkább putyinista közösséget – erről a Nethuszár elsőként írt a magyar sajtóban, elérhető ITT.
Putyin ötödik hadoszlopa lett az erdélyi magyarság? Egy felmérés eredményei
Komolyan gondolja azt bárki, hogy a román politikai elit, benne a hírszerzéssel, katonai vezetőkkel stb. engedni fogja azt, hogy egy, az országgal ellenséges, háborúban neki hátat fordító kisebbség önállóan éldegéljen az állami központi irányítástól erősen független saját területén?
Csak szólok, a területi-adminisztratív reformnak van egy nemzetbiztonsági, katonai-védelmi arca is: nem mindegy hova kerülnek a vasúti csomópontok, nem mindegy, hol, mely szupermegyék területén keresztül vezetnek az autópályák, hol vannak és hol lesznek repülőterek stb. Minden, amit az ukrajnai háborúból tanulunk, azok szempontként jelennek meg egy ilyen reform idején, ha tetszik nekünk, ha nem.
És ebben a kontextusban a magyar szupermegye az ország nemzetbiztonságára leselkedő veszély – igen, mindig is azok voltunk, de eddig jórészt csak légből kapott vádak alapján, amelyeket a román politikai elit jelentős része nem is vett komolyan. Használta a magyar kártyát, amikor kellett pár plusz szavat, de nem gondolt úgy ránk, mint komoly veszélyforrásra.
Az erdmagyar putyinistáknak ezt sikerült tönkretennie, és ez a majdani területi-adminisztratív reform vitája idején nagyon komoly ellenérvként fog előkerülni román részről. Hogy mit fogunk mi erre felelni, és mindezek ellenére hogyan fogjuk kialkudni a magyar szupermegyét, az a következő évek legnagyobb politikai kihívásának számít, és ehhez már nem elégséges az, hogy az RMDSZ bent legyen a román parlamentben – olyan embereket kell bevinnie a listán, akik értik, tudják, ismerik a csíziót, hogy így fogalmazzak, ugyanis olyan képviselőkkel, mint Kulcsár Therza József, aki a román parlament képviselőjeként Gagauziába jár felmondani az orosz leckét és szítani a feszültséget a románoknak oly’ fontos Moldovai Köztársaság területén, nos, ilyen képviselőkkel biztos, hogy nem lesz magyar szupermegye.
Összegezve: a népszámlálás előzetes eredményei és a várható területi-adminisztratív reform olyan problémák elég állítja az erdélyi magyarságot, amelyek megoldása eldöntheti a következő évtizedek erdélyi magyar életét, hogy azt ne mondjam, sorsdöntő választások/változások/válaszok ezek. Nem segíti a helyzetet, hogy mindezeket a döntéseket egy olyan korban kell meghoznia az elmúlt évek válságait (járvány, háború) sorban elbukó értelmiségi elitünknek, amikor a csőcselék hedonista érzelmei szinte minden területen felülírják a rációt – nem divatos ma a mély és árnyalt gondolkodás, ahogy a hosszú távú tervezés sem.
Ahogy mondani szokták, innen szép győzni.
Ugye?
Kapcsolódó:
Miért is kéne aláírd a nemzeti régiókért indult polgári kezdeményezést? Íme a Nethuszár válaszai
(Nethuszár)
