Merénylet Japánban: Shinzo Abe egykori kormányfő életét vesztette
2022. 07. 08. 19:26:23
Japán sokk alatt! Abban az országban, ahol tilos a lőfegyverviselés, ma délben lelőtték Shinzo Abe egykori miniszterelnököt, aki Japán történelmének leghosszabb ideig hivatalban levő kormányfője volt. A japán NHK tévé munkatársai szerint Shinzo Abe már erősen vérzett, amikor a földre rogyott, egy gyanúsított pedig már őrizetben is van. Az egykori kormányfőt helikopterrel szállították a kórházba, de élletét már nem sikerült megmenteni. A Nara Egyetem Kórháza szerint a golyó elég mélyen fúródott be Shinzo testébe ahhoz, hogy elérjen a szívéig.
Shinzo Abe volt Japán történelmének leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnöke (2006-2007, majd 2012-2020), 2020-ban vonult vissza kormányfői pozíciójából, akkor egészségi okokra hivatkozott. Ráadásul köztudott volt, hogy Shinzo gyógyíthatatlan betegséggel küzd, az ellene való merényletet így még inkább érthetetlenné teszi.
Felvételeken a merénylet:
Japán most sokkhatás alatt áll.
Abban az országban, ahol elvileg a fegyverviselés is tilos, hogy történhetett meg ilyesmi? Az elkövetőről annyit tudunk eddig, hogy a Japán Tengerészeti Önvédelmi egységek tagja, és a fegyvert házilag készítette el, legalábbis a Fuji TV szerint.
A világ is siratja Shinzo Abet – egymást érik a gyásztáviratok, részvétnyilvánítások. Magyarország miniszterelnöke, dr. Orbán Viktor a magyarok barátjának nevezte az elhunyt egykori kormányfőt, Macron francia elnök, Erdogan, török államfő, Jair Bolsonaro brazil elnök, Izrael kormánya, Thaiföld vezetése, Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, de még az a tetű, mocskos Lavrov is képes volt egy annyira, hogy részvétét fejezze ki Japánnak, a tokiói orosz nagykövet pedig elítélte a támadást, valamint szintén részvétét fejezte ki. Putyin egyelőre hallgat, de a kínai kommentfalakat ellepték a viccesnek gondolt, kárörvendő bejegyzések.
Japánban pedig épp választási kampány zajlik, a merénylet hírélre gyakorlatilag az összes párt felfüggesztette kampánytevékenységét, egy emberként állnak országuk mellé, és ítélik el a merényletet.
Shinzo Abe 67 éves volt.
Isten nyugtassa!
(Nethuszár)