Jó hír: újraépül az Aranykakas, mutatjuk milyen lesz

Két és fél évnyi bürokratikus huzavona, avagy engedélyeztetési eljárások után a Marosvásárhelyen Aranykakaskánt ismert legendás, és legendásan tönkrement műemlék-épület sorsa végre rendeződni látszik – tájékoztat a tulajdonos Romur S.A. a cég hivatalos Facebook-oldalán. hirdetés hirdetés A Bürger-házat, ismertebb nevén Aranykakast 2015-ben vásárolta meg a Romur S.A, a cég igazgatója akkor úgy nyilatkozott, hogy felújítaná, s…

Fegyverbe, Románia! Bárki vehet magának pisztolyt, puskát – döntött a szenátus

Elmúltál 18 éves és még nem voltál életfogytiglanra ítélve? Akarsz magadnak egy pisztolyt, hogy biztosan sikerüljön az érettségid? Semmi baj, a román törvények szerint nemsokára különösebb gond nélkül vásárolhatsz magadnak halálos fegyvereket, és nem, ez nem a sorozat, vagy a Mel Gibson főszereplésével készült hollywoodi film címét jelenti, hanem a kőkemény romániai valóságot – A…

Levél Kárpátaljáról: bőröndömön ülök itthon

Korábban hírt adtunk az ukrajnai eseményekről, most egy kicsit más szempontból írnám le a helyzetet. Ukrajnáról ugyan semmivel sem tudok többet, mint bárki más, aki nem járt még Ukrajnában, mivel magam sem voltam még ott, de Kárpátalján élek, amit 27 éve Ukrajnához csatoltak. Nem olyan sok ez, szovjetek tovább voltunk, aztán az is elmúlt. hirdetés…

Apa, kezdődik! II. rész: összeül az ENSZ, Ukrajna bevezeti a hadiállapotot, Kijevben megtámadták az orosz nagykövetséget

Amint arról tegnap éjjel a Nethuszár is beszámolt, komolynak számító incidens – hogy azt mondjuk csata – zajlott le a Kercsi szorosban az ukrán és az orosz hadihajók között, melynek során az oroszok előbb tüzet nyitottak, majd el is foglaltak három ukrán hadihajót. hirdetés hirdetés Még akkor éjjel összehívta a védelmi tanácsot az ukrán államfő,…

Apa, kezdődik! Orosz–ukrán összecsapás a tengeren, elfoglalt hadihajók – mikor lesz már vége?

Bár pár nappal ezelőtt már izmoztak egyet az oroszok, amikor egyik hadihajójuk szándékosan nekiütközött az ukránok egy, amúgy nemzetközi normák szerint előre bejelentett útvonalon haladó hajójának, de akkor még azt hihettük, hogy sok volt az orosz néplélek által amúgy mélyen megvetett pia a fedélzeten, szinte láttuk is magunk előtt a ruszki Piszkos Fredet, ahogy az…

Röviden Ukrajnából: hadiállapot, Kárpátalján Orosz Ildikót börtönnel fenyegetik!

Nyögvenyelősen, egy napi parlamenti vitatkozgatás után Ukrajna bevezette a hadiállapotot, adja hírül a Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai napilap, címlapon hirdetve, hogy mindez KÁRPÁTALJÁRA NEM ÉRVÉNYES, aminek csak örülni tudunk, komolyan fennállt annak a veszélye ugyanis, hogy a hadiállapot kihirdetésével egyidejűleg lezárják a határokat, ami érzékenyen érintette volna beregszászi barátnőnket, – akit a Nethuszár olvasói is…

Bukaresti katedrális-szentelés: egy pap felgyújtotta magát (videóval)

Nagy nap ez a mai, végre felszentelik a nyolc éve épülő Népi Megváltás (Catedrala Mântuirii Neamului) Katedrálist Bukarestben. Az eseményen több tízezer görög-keleti (ortodox) hívő vesz részt, akik a templomon kívül eső képernyőről követik az ünnepi misét, ugyanis a belső 2000 férőhely a VIP vendégeknek van fent tartva, mint pl. Viorica Dancila kormányfőnek. hirdetés hirdetés…

Meglepetések nélkül: ahogy azt a Nethuszár megjósolta, Mezei János lett az MPP elnöke

Vajúdtak a hegyek, és megszülték az új MPP-elnököt, akit már egy hónapja bemutattunk az olvasóinknak – a Nethuszár szellőztette meg először, hogy elnökcserére készül a Magyar Polgári Párt, az ok: Bíró Zsolt nem bírja egyszerre ellátni parlamenti képviselői és pártelnöki feladatait, ahogy ezt is akkor megjósoltuk. hirdetés hirdetés A Székelyhon számol be az MPP közhelyekben…

Késel néha a villanyszámlával? Ha nem teszel le garanciát, akkor ülhetsz a sötétben

Úgy látszik a százéves évforduló alkalmából az Országos Energiaszabályzó Hatóság (Autoritatea Nationala de Reglementare in Domeniul Energiei – ANRE) úgy döntött megneveli ezt a sok prosztó bunkót, aki lakja ezt az országot, és csak úgy fogyasztja az áramot bele a mindenbe, anélkül, hogy időben fizetne, elvégre Romania lucrului bine facut, ahogy azt mondta Iohannis, mielőtt…

Gáz van, babám! Amerikai-német-lengyel-orosz feszedezés a piacon

A gázpiac hatalmas biznisz – ahogy azt jól értesül kőműves cimbim mondotta volt Nélu bá’nak a monostori Ruptu’ nevű késdobáló könyvtárban, és nem is sejtette, hogy mennyire igaza van, volt, lesz. hirdetés hirdetés A The Economist adta hírül, hogy az amerikaiak, tudjátok, akik minden sarkon védik a demokráciát, nos, ők aláírtak egy gázszállításról szóló szerződést…