Bolíviai válság: Moszkva elengedte Morales kezét

Oroszország elismerte Jeanine Ánez szenátort, a felsőház ellenzéki alelnökét Bolívia átmeneti elnökének – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságírókkal csütörtökön Brazíliavárosban. hirdetés hirdetés A diplomata rámutatott, hogy Ánez a bolíviai törvényi előírásoknak megfelelően nyerte el tisztségét, ugyanakkor kifejezte az orosz vezetés aggodalmát amiatt, hogy a politikus jelöltsége a törvényhozási szavazáson nem kapta meg a szükséges…

Gyurcsány-pártja: fizessenek a határon túli magyarok!

A Gyurcsány Ferenc által alapított és vezetett Demokratikus Koalíció újabb mélyen demokratikus, igazságos, és kicsit sem rasszista javaslattal állt elő, amivel, aligha meglepő módon ismét minket, határon túliakat célzott meg. hirdetés hirdetés Rónai Sándor a DK színeiben EP-képviselő, ilyenformán ott ücsörög az Európai Parlamentben, és azon túl, hogy fikázza a magyar kormányt sok mindent nem…

Érvénytelen voksolás? Tőkés László megelőzte a Nethuszárt!

Úgy voltam vele, hogy a napokban még rágom ezt a gittet, hogy Iohannis vagy Dancila, mert kell a vita az olvasónak, de aztán elindítok egy a kampányt, amely arról szól, hogy az erdélyi magyarok, lehetőségeik szerint, vegyenek ugyan részt az államfőválasztás második fordulójában, de szavazzanak érvénytelenül. hirdetés hirdetés Erre mit olvasok ma a Krónikában? Tőkés…

Titokban folytatják a marosvásárhelyi főtérre tervezett mélygarázs projektjét, az RMDSZ hallgat!

Emlékszünk még a marosvásárhelyi Főtér alá tervezett mélygarázs miatt kipattant botrányra? Ha nem, akkor KLIKK IDE és frissítsétek fel a memóriátokat, mert az ügy nem ért véget. hirdetés hirdetés A Marosvásárhely épített örökségét veszélyeztető tanácsi határozati javaslatot Makkai Gergely alpolgármester nyújtotta be a helyi tanács elé, ahol az azt az RMDSZ tanácsosok is megszavazták, és,…

Alegerile prezidenţiale – UDMR încurajează simpatizanţii să voteze după propria conştiinţă

UDMR îşi încurajează simpatizanţii să voteze după propria conştiinţă în turul doi al alegerilor prezidenţiale din 24 noiembrie. Decizia a fost anunţată, miercuri, de către Hunor Kelemen, preşedintele uniunii, după întrunirea Consiliului Permanent al Uniunii (CPU) de la Cluj-Napoca. hirdetés hirdetés Hunor Kelemen a declarat că în cele trei zile care s-au scurs de la…

Alapjogokért Központ: belső határainak lezárása felé halad az EU

Belső határainak lezárása felé halad az Európai Unió, míg a külső határai nyitva vannak – közölte az Alapjogokért Központ vezető elemzője csütörtökön az M1 aktuális csatornán. hirdetés hirdetés Pócza István szerint ennek fordítva kellene lennie, a belső határellenőrzés ugyanis sérti a szabad mozgáshoz való jogot. Jelenleg nyolc helyen van határellenőrzés az EU-n belül, amelyet a…

Magyar EU-biztos: csatlakozási tárgyalások megindítása Albániával és Észak-Macedóniával, Törökország távolodik az európai értékektől

Minél hamarabb meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalást Albániával és Észak-Macedóniával, az Európai Unió hitelessége forog kockán, a feltételeket teljesítő államok előtt meg kell nyitni az integráció útját – mondta csütörtök reggeli európai parlamenti (EP-) meghallgatásán az uniós biztosnak jelölt Várhelyi Olivér. Törökországról szólva elmondta: kulcsfontosságú stratégiai partnere az Európai Uniónak több téren, és ezt…

Moszkvában agyonlőtték a thai boksz háromszoros örmény világbajnokát

Ismeretlen támadó agyonlőtte Moszkvában Asot Boljan örmény thai bokszolót, a sportág háromszoros világbajnokát – közölte csütörtökön az orosz központi Nyomozó Bizottság (SZK). hirdetés hirdetés A 40 éves férfit szerdán gyilkolták meg több lövéssel az orosz főváros délnyugati kerületében, amint egy házból kilépve az autójához tartott. A támadó elmenekült a helyszínről. Boljan a profi kick-box világszövetség…

Iohannis számít a magyarokra, de az RMDSZ nem érdekli

Alighogy befejezte sajtótájékoztatóját Kelemen Hunor, amelyen elmondta, hogy őket a két jelölt közül egyik sem kereste meg, hogy az RMDSZ-en keresztül arra igyekezzen rávenni az erdélyi magyarokat, hogy támogassák az államfőválasztás második fordulójában, Iohannis a Nemzeti Liberális Párt (PNL) központi székházából üzent: számít ránk, magyarokra! hirdetés hirdetés A Maszol beszámolója szerint Klaus Werner Iohannis (csak…

Magyarok! Szavazzatok Dancilára, ez a megoldás, igen!

Most, hogy az RMDSZ olyan világos választ adott a „kire szavazzunk a második fordulóban”, mint a vakablak, a Nethuszár elmagyarázza, hogy miért kell mégis Viorica Dancilara szavazni! hirdetés hirdetés Hogy jobban megértsük, menjünk vissza kicsit az időben: a kommunista diktatúra elleni harc kirobbanását egy református magyar lelkipásztornak köszönhetjük, egy bizonyos Tőkés László nevű úriembernek, akiről…