Erdő Péter: az eucharisztia a keresztények küldetésének forrása

Az eucharisztia a forrás, amelyből a keresztények élete és küldetése táplálkozik – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitó szentmiséjén. hirdetés hirdetés A bíboros a szertartás elején mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: adja Isten, hogy a kongresszus hetében „különösen is átérezzük, hogy Krisztus velünk van az Eucharisztiában, nem hagyja…

Tálib politika: megbocsájtanak Németországnak, de pénzt is kérnek ezért

Diplomáciai elismerést, pénzügyi támogatást és gazdasági együttműködést várnak a tálibok Németországtól – mondta az Afganisztánt uraló iszlamista mozgalom szóvivője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak. hirdetés hirdetés Zabihullah Mudzsáhid kiemelte, hogy az afgán lakosság támogatja a tálibokat. „Különben hogyan tudtuk volna tíz nap alatt meghódítani az országot?” – jegyezte meg. A szóvivő kifejtette:…

Talibán 2.0: amerikai állampolgárokat ejtettek túszul a reptéren

Több száz ember, köztük amerikai állampolgárok és afgán segítők kimenekítésére bérelt repülőgépeket tartóztattak fel az afganisztáni Mazari-Saríf repülőterén az Afganisztánban hatalomra került tálibok – közölte vasárnap a Daily Mail. hirdetés hirdetés A konzervatív brit lap a texasi Michael McCaul republikánus képviselő Fox News amerikai hírtelevíziónak adott interjújára hivatkozva arról számolt be, hogy legalább hat utasszállító…

Ilyen a tálib uralom bolygónk rusztikusabb részén (videó)

A tálibok nekikezdtek Afganisztán arculatának megváltoztatásához. És, bár lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy már nem azt a brutális erőt képviselik, amely a 90-es években uralta az országot, azt mindenesetre parancsba adták, hogy takarjanak el minden egykori színes falfestményt, amely a remény és a béke üzenetét hirdette a fővárosban, Kabulban. hirdetés hirdetés Forrás: Euronews Kapcsolódó: Talibán 2.0: amerikai…

Bizalmatlansági verseny: a PSD is benyújt egy kormánybuktát

A szokásosnak is nevezhető komikus végkifejlet felé közelít a legújabb romániai kormányválság. Az USR-Plus, mint a kormányzó koalíció egyik pártja bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, a szélsőjobbos AUR-al szoros szövetségben. Azonban nemtudták regisztrálni indítványukat, mivel a parlament bizottságait a PSD-s politikusok már korábbról bojkottálják, ezt pedig a vörösök akarják kihasználni, akik hétfőn benyújtják…

Több mint kormányválság: autoriter útra lépne Románia?

Semmi különös, ismét kormányválság van Romániában, olyan menetrendszerű ez mifelénk, mint angol stadionokban a huliganizmus, hogy kellően korszakos példával hozakodjak elő. De mi is történt, pontosabban, mit tudunk arról, ami történt, mi történhetett valójában, és mi várható – a Nethuszár megpróbálta a lehetetlent, összefoglalni a mai Romániát, kommentekben pedig ti is hozzászólhattok, de csak miután…

Biden Louisianában foglakozott a hurrikán okozta károkkal (videó)

Az Ida hurrikán által romba döntött Louisianaba látogatott Joe Biden. Az amerikai elnök hathatós szövetségi segítséget ígért a héten áthaladt trópusi vihar okozta károk elhárításában. Biden azt mondta, a szövetségi adminisztráció ötszáz dolláros csekkek formájában már százmillió dollárnyi gyorssegélyt osztott ki azért, hogy a háztartások úrrá tudjanak lenni a válsághelyzeten. hirdetés hirdetés Forrás: Euronews (Nethuszár)…

A FIFA-hoz fordulnak az angolok a magyar szurkolók miatt

Csak a szokásos: az angol labdarúgó szövetség a FIFA-hoz fordul, a magyar szurkolók rasszizmusa miatt. Gratulálunk, mindezt annak az országnak a focivezetése teszi, ahol a saját szurkolóik is kifütyülték a térdelő angol játékosokat, illetve, az elvesztett döntő után a fekete bőrű játékosokat hibáztatta a sportszerető nép tekintélyes része, köztük nem kevés politikus. hirdetés hirdetés Az,…

Magyarország-Anglia; így tudod online nézni a meccset

Ha bezavar a geokódolás, vagy csak nem tudod tévé elött nézni, mi több, nem jutottál ki a stadionba, akkor az alábbi módon követheted online a Magyarország-Anglia mérkőzést! hirdetés hirdetés Így tudod online nézni a meccset! KLIKK IDE! Ez a főoldal, a bal sávban a menüpontok között van egy olyan, hogy SOCCER, klikk arra, zárd be…

Bréking: Az USR szövetkezne az AUR-al!

Amint az már ismert, Florin Cîțu miniszterelnök tegnap menesztette Stelian Ion igazságügyi minisztert. Alig egy év alatt már a második olyan miniszter lába alá köt útilaput, aki a koalíciós partner, az USR-Plus berkeiből érkezik, így aztán Dacian Cioloș és Dan barna messzire hajították maguktól azokat a gyógyszereket, amelyeket eddig sem sűrűn vettek be, és az…