Nethuszár Európa Bajnoki jegyek! A készlet erejéig!

Mivel a Nethuszár hamarosan kerek évfordulóhoz érkezik, ezért elhatároztuk, hogy akciós áron értékesíteni fogunk Európa Bajnoki jegyeket, hiszen számunkra az dupla öröm, ha valakit boldoggá tehetünk ilyen nagyszerű dolgokkal. Európa Bajnokság van, ezért is gondolkodtunk aktuális ajándékokban. Tisztában vagyunk a helyzet komolyságával, ahogyan Voksán Virág is tisztában volt 2016-ban, az EB-n. A szerkesztőség a következő…

Zamatolás, cincegés, míveskedés – műhelytitkok fesztiválja Mákón

A pandémia miatt megnyomorított tavaly nyár után már igazán alig vártuk, hogy beinduljon az erdélyi fesztiválszezon – Mákófalván pedig az Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület, a Bokréta Kulturális Egyesület, valamint a helyi református egyházközség el is kezdi – családosoknak kiemelten ajánlott hétvégi rendezvényük, de magányosok, párkeresők, kicsik és nagyok, lányok, fiúk és minden genderek nyugodtan kilátogathatnak…

A stílus maga az ember: hullazsákot vitt felszólalására a szenátorasszony (VIDEÓ)

Miközben az ország és a kontinensünk az Európa-bajnokság lázában ég, addig a román belpolitikában sem álltak le a dolgok, mert ez az ország a lét paradoxonának földi kivetésülése, itt mindig történik valami, ezért aztán sosem történik semmi. Szerintem még senki nem fogalmazta meg ilyen jól Románia lényegét, kivéve a „Romániában élünk és ez lefoglalja minden…

Német kapituláció, ukrán hajrá – kialakult az EB nyolcas mezőnye (videó)

A keddi játéknap azt is jelentette, hogy lezárult a labdarúgó Európa Bajnokság nyolcaddöntője és kialakult a legjobb 8-as mezőny. Bár a mérkőzések színvonala nem volt olyan magas, mint a hétfői élet-halál mérkőzéseken, a taktikai harcok nem maradtak el és a fanatikusok számára ugyanolyan izgalmakat tartogatott. hirdetés hirdetés Vitathatatlan: a figyelem központjába a Mannschaft került, hiszen a…

Svájc készen állt a hősi halálra…aztán továbbjutott (Videó)

A 2020(21)-es labdarúgó Európa Bajnokság langymeleg csoportmeccsei után úgy látszik végre felpörögtek a csapatok. A hétfői horvát-spanyol mérkőzés 8 gólt hozott, és 3-5-ös spanyol továbbjutást, azonban a legnagyobb gálát minden tekintetben az esti Franciaország-Svájc hozta el.  hirdetés hirdetés A nyílt sisakos mérkőzésen nagyon lendületesen estek egymásnak a csapatok, senki nem akart betömörülni. A világbajnok alakított…

Egy korszak vége – alighanem ez volt Cristiano Ronaldo utolsó EB-je

2004-ben még viszonylag gyerekfejjel követtem az Európa Bajnokságot, ahol az egyáltalán nem gyenge portugál válogatottnál kitűnt egy 20 éves fiatal srác sebességével, technikájával és forrófejűségével.  hirdetés hirdetés Akkor Portugália a csoportkörben és a döntőben is elvérzett a fegyelmezetten védekező görögökkel szemben, hogy aztán 12 év múlva, már sokszoros aranylabdásként és számos trófea birtokosaként, immáron az…

Elhasalt a francia regionális választásokon a Nemzeti Front

Bár a francia regionális választások első fordulójában komoly esélyesként indult öt régióban, mégsem sikerült egyiket sem behúzni. A szebb napokat is megélt Nemzeti Front mindent (is) okol a vereségért, csak saját magát nem.  hirdetés hirdetés Komoly vereséget szenvedett Marine Le Pen Nemzeti Frontja a franciaországi regionális választások második fordulójában. A párt az első fordulóban még…

Isten ujja a Puskás Arénára mutatott és a hollandoknak mennie kellett

Nem tudom, hányan voltak a magyarok közül, akik már csak bosszúból is a cseheknek szurkoltak tegnap, de nekik mindenesetre szép napjuk lehetett: a rasszizmus miatti tiltakozásként pályáról való levonulást belengető holland válogatott végül nemcsak a pályáról, hanem az Eb-ről is le- és elvonult, miután a csehek gyönyörű játékkal kettő-nullra megeresztették őket. hirdetés hirdetés A holland…

A Carpathian Brigade ’09 szervezett szurkolói csoport közleménye: „számunkra az EB véget ért!”

A magyar válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade ’09 közleményt adott ki a Puskás Arénában mai napon megrendezendő holland-cseh mérkőzéssel kapcsolatban. Alább olvasható a közlemény teljes szövege, kérjük a szurkolókat, hogy vegyék figyelembe és terjesszék minden fórumon! Köszönjük! hirdetés hirdetés Aki nem értené, az itt elolvashatja az előzményeket – lényeg, hogy könnyen elképzelhető, hogy…

Provokáció készül a Puskás Arénában? Erre kell majd figyelni! Frissítve a CB’09 közleményével

Amint arról a nemzetközi sport- és politikai sajtó beszámolt, a hollandok csapatkapitánya leszögezte: amennyiben rasszista bekiabálást hallanak a pályán, akkor levonulnak. hirdetés hirdetés Frissítés: A magyar válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade ’09 közleményt adott ki a mai mérkőzéssel kapcsolatban, amelyet IDE KLIKKELVE olvashattok el. A Carpathian Brigade ’09 szervezett szurkolói csoport közleménye: “számunkra…