Putyin szerint Ukrajna emberi jogokat sért

Putyin szerint Kijev „szisztematikusan és széles körben” folytat emberi jogokat megsértő politikát az orosz kisebbség ellen – idézi a BBC az orosz elnököt, amely adó szerint az orosz elnök nem mutatott fel erre vonatkozó bizonyítékokat. hirdetés hirdetés Khm, a magyar és a román kisebbség is tudna erről mesélni, ha az oroszokat már senki nem hallgatja…

LESZ HÁBORÚ!

A Donyecki Népköztársaság (DNK), valamint a Luganszki Népköztársaság (LNK) képviselői bejelentették, hogy evakuálják a régió lakosságát. hirdetés hirdetés Az oroszbarát erők és az ukránok immár második napja vívnak tűzpárbajt, amit még nem illik háborúnak nevezni, de valójában ez már az – nagy valószínűség szerint mindkét fél megsértette már úgy a tűzszünetet, mint a Minszki Egyezményt,…

Román konzervatív pólust hozna létre az AUR

A Basescu-féle PMP-vel fuzionálna az AUR, de ez csak egyik, korántsem a legfontosabb fejezete azoknak a politikai kísérleteknek, amelyek egy „konzervatív pólus” létrahozását célozzák. Ha nem is tűnik úgy elsőre, sőt, másodikra sem, hogy nagy siker lenne eddig, de egységesülőben van a román szélsőjobb, és ebben a képletben az AUR csak egy szereplő – fajsúlyos,…

Az amcsik szerint még mindig van idő….

Ukrajna orosz megtámadása alapértékeket sértene, de még mindig van idő diplomáciára, és az Egyesült Államok és szövetségesei fel lesznek készülve, függetlenül attól, hogy Moszkva milyen utat választ  – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pénteken Varsóban. hirdetés hirdetés A Pentagon vezetője pénteken Varsóban Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszterrel egyeztetett. A tárgyalásokat követő sajtóértekezleten hangsúlyozta: a NATO…

Danyilov: nincs nagyszabású hadművelet Ukrajna ellen, de vannak provokációk

Ukrajna elleni nagyszabású orosz katonai műveletet nem látunk, de vannak provokációk, amelyek arra kényszerítenek bennünket, hogy viszonozzuk a tüzet – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy tévéműsorban. hirdetés hirdetés A tisztségviselő megjegyezte, hogy provokációk már eddig is folyamatosan történtek. Ugyanakkor „merész és masszív provokációnak” minősítette a csütörtökön történteket,…

Moszkva várja az amerikai védelmi miniszter hívását

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken telefonon megbeszélést fog folytatni amerikai hivatali partnerével, Lloyd Austinnal – közölte az orosz katonai tárca. hirdetés hirdetés A megbeszélést Moszkva szerint az amerikai fél kérte. Sojgu és Austin legutóbb múlt pénteken vitatott meg telefonon „kölcsönös érdeklődésre számot tartó biztonsági kérdéseket”. Az orosz védelmi tárca pénteken arról adott ki tájékoztatást,…

Hadászati gyakorlatot tart szombaton az orosz hadsereg

Ballisztikus és manőverező robotrepülőgépek indításával járó gyakorlatot terveznek szombatra Vlagyimir Putyin elnök irányításával a hadászati elrettentő erők – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint a gyakorlaton az orosz légi- és űrerő, a déli katonai körzet, a hadászati rakétaerő, az Északi Flotta és a Fekete-tengeri Flotta erői és eszközei vesznek részt – közölte…

Horvát államfő: elég volt a NATO bővítéséből

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) bővítése más értelemben támadás, amíg én vagyok Horvátország elnöke, ellenezni fogom a szövetség további bővítését – jelentette ki Zoran Milanovic horvát államfő újságíróknak pénteken Zágrábban. hirdetés hirdetés Kiemelte: aki támogatja a NATO Ukrajna bevonásával történő bővítését, az Horvátország érdekeit veszélyezteti. „Mivel a NATO-ban vagyunk, holnap valaki odaküldheti az embereinket” -…

Eldőlt, hivatalos: Putyin háborúzni akar!

Oroszország továbbra is azt kéri az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől (azaz NATO-tól), hogy a kelet-európai országokból vonja vissza csapatait és az odatelepített fegyverzetet. Moszkva kimondta: amennyiben az Amerikai Egyesült Államok nem teljesíti az orosz követeléseket (Putyini megfogalmazásban: nem fogadja el Moszkva garanciákra vonatkozó kéréseit), akkor a katonai válaszlépés is szóba jöhet. hirdetés hirdetés Moszkva karácsonykor…

Orosz védelmi tárca: több katonai alegység visszatért állandó állomáshelyére

Hosszú szállítást követően visszaért helyőrségébe az orosz fegyveres erők több alegysége, amely az utóbbi időben hadgyakorlaton vett részt – jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője csütörtök délután kiadott közleményében. hirdetés hirdetés Konasenkov szerint a nyugati katonai körzet logisztikai támogató egységei Kurszk megyében való gyakorlatozást követően csütörtökön 700 kilométeres menetet teljesítettek, és…