Erősítés: plusz kétezer amerikai katona Lengyelországba

Az Egyesült Államok napokon belül mintegy kétezer katonával erősítheti meg lengyelországi kontingensét – jelentette be szerdán Pawel Soloch, a lengyel nemzetvédelmi iroda (BBN) vezetője. hirdetés hirdetés A közszolgálati rádió első csatornájának adott interjúban Soloch felidézte John Kirbynek, az amerikai védelmi minisztérium szóvivőjének múlt hétfői bejelentését, amely szerint az Egyesült Államok készenlétbe helyezett 8500 katonát, hogy…

Izrael egy éven belül elkészítheti rakétaelhárító lézerfegyverét

Naftali Bennett miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael már egy éven belül elkészítheti védelmi rakétaelhárító lézerfegyverét – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál. hirdetés hirdetés „Izraelt lézerfalak fogják védeni” – hangsúlyozta Naftali Bennett kedden, a Tel-avivi Egyetem biztonságpolitikai tanszékének (The Institute for National Security Studies, INSS) évente megrendezett nemzetközi konferenciáján, ahol emellett…

Peking tiltakozik: ők nem is tipornak emberi jogokat

Peking tiltakozását fejezte ki a japán parlamentnek a kínai emberi jogi helyzettel kapcsolatos aggályait tartalmazó határozata ellen, és provokációval vádolta Tokiót. hirdetés hirdetés Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője újságírói kérdésre a külügyminisztérium weboldalán közzétett írásos válaszában úgy foglalt állást: az említett emberi jogi kérdések Kína belügyei, a kínai szuverenitással és az ország területi egységével…

Peking 2022: Elindult az olimpiai fáklyafutás, robotok is váltanak

Szerdán reggel elindult a koronavírus-járvány miatt alaposan lerövidített, mindössze három napig tartó olimpiai fáklyafutás Pekingben. A lezárások miatt nem lehetnek nézők az utak mentén. hirdetés hirdetés A láng a fővárosból, az olimpiai erdei park déli kapujától indult, és három fő versenyközpontot – a pekingi, a jencsingi és a csangcsiakoui zónát -, valamint a Nagy Fal…

VIDEÓ: Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatója

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására Moszkvába látogatott. A magyar kormányfő látogatása azért is érdemel kiemelt figyelmet, mert az eszkalálódás előtt álló orosz-ukrán konfliktusban Orbán Viktor a békéltető, közvetítő szerepében léphet fel. hirdetés hirdetés A tárgyalások után közös sajtótájékoztatót tartottak, az erről készül videót pedig alább lehet megtekinteni: Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala…

VIDEÓ: igy kezdődött a Putyin-Viktor találkozó

A Ruptly közvetítésével az Orosz Hírek Facebook-oldal tette közzé az alábbi videót. hirdetés hirdetés A felvételeket élőben rögzítették, a Putyin-Viktor találkozó elején, amikor a két fél üdvözölte egymást. Ami különösen érdekes: az orosz elnök megemlítette, hogy tárgyalásaik során megosztja az orosz-ukrán feszültség kapcsán Nyugattal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos tapasztalatait – ez egyébként azt is jelenti, pontosabban…

A Soós PolgárMetál bemutatja: énekek a Primöriáról

Ahogy azt egyrészt sejteni lehetett, másrészt a helyi román politika ördög ügyvédjét eljátszó ismeretlen szereplője jelezte, Marosvásárhelyen nem járt le a hangfelvételek korszaka, tegnap újabb albumot adtak ki Soós PolgárMetál Műveknél, ezzel, ha többet nem is, de gyakrabban adnak ki lemezt, mint a Metallica. Gratulálunk, győzött Vásárhely! hirdetés hirdetés A Székelyhon számolt be arról, hogy…