Csehországban ellopták Kadirov lovát :D

Csehországban elloptak egy angol telivért, a versenyló értéke mintegy 16 600 euró (mintegy 6,3 millió forint) – közölte kedden a cseh rendőrség, amely egyben a lakosság segítségét kérte az ügy kivizsgálásában. hirdetés hirdetés A 16 éves versenyló a Prágától észak-nyugatra fekvő Krabcice településen lévő méneshez tartozott – mutatott rá Pavla Kofrová rendőrségi szóvivő. A Jezdci.cz…

Shalom Groszvardajn: jesivát alapítanak Nagyváradon

Zsidó vallási vezetőket képző intézményt alapítanak Nagyváradon, ahol a legalább száz fős romániai zsidó közösségeknek képeznek előimádkozókat – írta kedden a Maszol.ro. A partiumi városban létrehozandó oktatási intézményben nem kifejezetten rabbikat képeznek, hanem úgynevezett előimádkozókat, akik jogosultak a közösségi ima vezetésére – nyilatkozta az erdélyi magyar hírportálnak Felix Koppelmann, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke. hirdetés…

Irodalmi szociográfiák írására jelentetett meg pályázatot a Petőfi Kulturális Ügynökség

Pillanatfelvétel a magyar vidékről címmel kortárs irodalmi szociográfiák írására jelentetett meg pályázatot Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. és a Petőfi Kulturális Ügynökség. hirdetés hirdetés Júniusi megalakulása óta a kormány azon dolgozik, hogy a területi szemlélet ismét hangsúlyosan megjelenjen a döntéshozatalban – mondta el a pályázat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a területfejlesztési miniszter. Navracsics…

Háborús bűntett az ukrán hadifogoly kivégzése

Háborús bűntettnek nevezte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője hétfőn azt, hogy az országa elleni háborút folytató oroszok agyonlőttek egy foglyul ejtett, fegyvertelen ukrán katonát. hirdetés hirdetés Az orosz katonák maguk készítettek egy videofelvételt a hadifogoly agyonlövéséről, amely gyorsan elterjedt az interneten. A felvételen az látható, hogy a fegyvertelen ukrán katona az mondja: „Dicsőség…

Meghosszabbítaná atomrektorainak üzemidejét a belga kormány

A belga kormány, miután tavaly tíz évvel meghosszabbította két legújabb atomreaktora üzemidejét, az áramellátás érdekében meghosszabbítaná legrégebbi, még üzemelő rektorai, a Tihange 1, valamint a Doel 1 és 2 üzemidejét is – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn. hirdetés hirdetés A beszámoló szerint a belga kormány arra kérte a belgiumi atomerőműveket üzemeltető…

Ruszijá tizenöt kamikaze drónt indított Ukrajna ellen

Az ukrán légierő lelőtt 13-at abból a 15 iráni gyártású kamikaze drónból, amelyeket az orosz erők hétfőre virradó éjjel indítottak Ukrajna ellen – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban. hirdetés hirdetés „Az orosz erők északi irányból drónokat indítottak. Ezek Sahíd–136 típusú, iráni gyártású kamikaze drónok voltak. 15-öt indítottak, és ebből 13-at a…

A lengyel költségvetési hiány a tervezettnél alacsonyabb lett tavaly

Lengyelország költségvetési hiánya a tervezettnél sokkal alacsonyabb lett 2022-ben, 997 milliárd forintnak felel meg, az államháztartási hiány pedig a bruttó hazai termék mintegy 3 százalékát tette ki – közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn Varsóban. hirdetés hirdetés Morawiecki egy, a pénzügyi stabilitásról szóló konferencián ismertette a legfrissebb adatokat. Közlése szerint a tavalyi költségvetési hiány 12,4…

„Inflációellenes negyedévet” hirdetett a francia kormány

A francia kormány megállapodott a nagy áruházláncokkal az élelmiszeráraknak „a lehető legalacsonyabban tartásáról” júniusig; az „inflációellenes negyedév” keretében a szupermarketek szabadon választhatják meg azokat a termékeket, amelyekre ársapkát tesznek – jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter hétfőn. hirdetés hirdetés Az intézkedés, amelyet a forgalmazók a törvény által meghatározott legalább 10 százalékos árrésükből finanszíroznak,…

Már a hatvanas évekbeli páncélosokat is bevetik a ruszkik

A nehéz páncélozott harcjárművekben elszenvedett veszteségek miatt az orosz hadsereg hatvan évvel ezelőtt gyártott T–62-es harckocsikat is bevet Ukrajnában – áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében. hirdetés hirdetés A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint reális lehetőség, hogy az orosz fegyveres erők elit harckocsizó alakulata, az első harckocsizó gárdahadsereg egyes egységeit…

Merényletet hiúsított meg az FSZB és egyéb blablák

Megpróbálta a gépkocsijában felrobbantani Konsztantyin Malofejevet, a Cargrad orosz médiacsoport vezetőjét, egy, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ellenőrzése alatt álló orosz szélsőséges csoport – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). hirdetés hirdetés Az FSZB szerint a meghiúsított merényletet Gyenyisz Kapusztyin szervezte meg, aki annak az Orosz Önkéntes Hadtest elnevezésű csoportnak az alapítója, amely…