A román kormányfő új tanácsadója: ION, a robot

Nicolae Ciucă román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy új tanácsadója van – egy mesterséges intelligenciáéval felvértezett robot, amely a ION névre hallgat. Bár sokan humorosnak tartják a hírt, mi több, félvállról veszik a jelenséget, a valódi helyzet az, hogy Bukarest olyant lépett, ami a nemsokára már nem rendkívülinek, hanem megszokottnak számít majd a világban és a…

Ledobja, vagy nem dobja?

Igazán furcsa dolgok zajlanak mostanság Moszkvában, annak is főként a Kreml által dominált vidékén, ez utóbbi mondjuk teljes Oroszországot is jelentheti, de a politikai földrajz ilyetén elemzésébe most nem megyek bele, helyette nézzük, miről is van szó. Vagyis: miről is nincs szó? Azaz: mármint, illetve, tehát ésatöbbi – ugyanis ember legyen a talpán, aki megfejti…

A ruszkik feltöltötték lőszerraktáraikat, meg is bánták

Ma sok hír érkezik keletről. Itt az oroszok a lehető legnagyobb intenzitással nyomulnak a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére. A rossz időjárás miatt a föld sártengerré változott, ezért csak gyalogságot tudnak bevetni. Ennek ellensúlyozására az oroszok megduplázták a fegyenc tartalékaik felhasználását, és a tüzérségi tüzet is fokozták, mert megoldódott a Wagner erők és a Honvédelmi Minisztérium…

Az alkotás a gondolkodás végterméke – interjú Herman Levente képzőművésszel

Ez egy olyan hivatás ami folyamatosan munkára készteti az ember elméjét, árulta el a művész titkát Herman Levente képzőművész, aki beszélt még többek között az alkotás problematikájáról, a tehetségről, a kortárs és klasszikus művészetről és az alkotó-alkotás megítéléséről, ezek viszonyrendszeréről – Fodor Előd interjúja. Hogyan lettél képzőművész? Édesanyám hároméves koromtól folyamatosan gyűjtötte a rajzaimat, és…

ÚJ TERV: az oroszok ki akarják használni a légifölényüket

Az ukránok egész héten egy nagyszabású orosz támadásra készülődtek, mert az ukrán hírszerzési főigazgatóság olyan információkat szivárogtatott ki, amelyek szerint Putyin parancsot adott egy bizonyos stratégiai jelentőségű terv végrehajtására. hirdetés hirdetés Mint azt az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára megjegyezte, egy nagyszabású támadásnak éppen most lenne értelme – most értük el a háború első…

Amerikai nagykövet: Gyurcsány szerelmes Putyinba

A Magyar Nemzet cikksorozatot indított, amely Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti kapcsolatot hivatott feltárni. hirdetés hirdetés Ennek a sorozatnak a legújabb részében a WikiLeaks dokumentumok alapján írnak arról, hogy miként tekintett a Budapestre akkreditált amerikai nagykövet erre a közeledésre. A teljes cikket elolvashatjátok ITT. (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj…

Akik egy felvidéki falu szocializmusra való áttérését akadályozták

A Nemzeti Emlékezet Intézetének (Ústav pamäti národa, ÚPN) pozsonyi levéltárában számos olyan irat vár még feldolgozásra, amely a szlovákiai magyar nyelvterületre vonatkozik – de persze nemcsak azokra, írja az Új Szó hasábjain Vatascin Péter. hirdetés hirdetés Felvidéki tesóink nagyjából hasonló módon küzdenek a kommunista diktatúra sötét pillanatainak történészi megvilágításával, mint mi, erdélyi magyarok is. Az…

Új törvény: tilos reklámozni a szerencsejátékokat!

A román közéletben újabb polgári kezdeményezés söpör végig, az indítványozók azt szeretnék elérni, hogy a parlamenti törvényt alkosson arról, hogy a szerencsejátékokat ne lehessen reklámozni. A kérdés egyszerű, a megoldás is az lenne, de ez Románia, így semmi sem úgy alakul, ahogy az elsőre kinézett. hirdetés hirdetés A kezdeményezéshez egyébként olyan közéleti személyiségek is csatlakoztak,…

Bártfa egyedi zsidó emlékeit ismerteti a Ma7

Bártfa. A zsidó emlékeiről is híres Bártfa közkedvelt idegenforgalmi célpont például a vallási turisták számára. Az észak-szlovákiai település UNESCO listáján található történelmi városmagon belül három zsinagóga épült, ebből kettő máig fennmaradt. Az úgynevezett suburbiumban, iskola és fürdő is van. hirdetés hirdetés A zsidó negyed feltárása és felújítása lépésről lépésre de folyamatosan halad, annak ellenére, hogy…

509 évvel ezelőtt mentette meg Dózsa György Nándorfehérvárt

A délvidéki tesóink Délhír portálja emlékezett meg történelmünk dicső pillanatáról, videót is mellékelve a szöveghez. hirdetés hirdetés Az anyagot elolvashatjátok, ha IDE klikkeltek. (Nethuszár) Oszd meg, és ne akarj uralkodni! Share on FacebookShare on Facebook TweetShare on Twitter Share on WhatsAppShare on WhatsApp hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés