Éhes a kis gömböc: a kormány a magánszféra megcsapolását tervezi

Kiakadt a romániai vállalkozások jövőjével, helyzetével foglakozó Romanian Business Leaders nevű szervezet, amiért az állam ismét, immár sokadjára a magánszféra megcsapolásával próbálja betömni a költségvetésben keletkezett űrt – az RBL egyenesen fiskális viharról beszél, amelynek pont a közepén vagyunk, amikor a kormány egymás után szellőztet meg intézkedéseket, ezek célja pedig a 20 milliárd eurós deficit…

Méra World Music: elérhető a teljes program!

A sajátos zenei élmények mellett egyedülálló nappali programkínálattal érkezik a Méra Világzenei Csűrfesztivál! Az idei zenei line-up különösen sokszínű világzenei térképet varázsol a hagyományőrző erdélyi település fesztivál-csűrjébe. A dél-amerikai ritmusoktól, az ír dallamokon, autentikus cigányzenén, és balkán fúvósokon át a hagyományos népzenéig Aki járt már Erdély világzenei fesztiválján biztosan tudja, hogy ez nem az a…

Magyarok mentettek életeket az ukrán fronton!

A magyar civilek által indított, az ukrajnai fronton harcoló kárpátaljai testvéreinket segítő céllal indult Kárpátaljai Sárkányellátó osztotta meg a Fegyától (Fegyir Sándor, polgári nevén Sándor Ferenc a lövészárkok professzoraként ismertté vált ukrán hadsereg magyar katonája) érkező hírt. hirdetés hirdetés A ruszki Shaded iráni drónokkal támadták ismét azt az egységet, ahol a magyar katonák is szolgának.…

Csűrkóstoló: igazi világzenei csemegék érkeznek Mérába

Egyezzünk meg abban, aki egyszer a Szarka-telekre betette a lábát, amikor ott épp a világzenei csűrfesztivál zajlott, akkor olyan nincs, hogy még egyszer ne jönne el. Aztán még egyszer. És megint. Így megy ez évről-évre ezen a családias, az elfeledettnek hitt békés hippi időket megidéző, igazi csemegének számító rendezvényen. hirdetés hirdetés Idén augusztus 3-án, a…

Viktor-válasz az „úgynevezett” Székelyföldre, avagy mit felejtenek el bírálói

A román közvéleményben alaposan kiverte a biztosítékot Orbán Viktor miniszterelnök kissé odapörkölős megjegyzése, miszerint a magyar kormány sosem állította, hogy Erdély vagy Székelyföld román közigazgatási egység lenne. Akinek volt füle a hallásra, az persze nagyot nevetett ezen, talán a miniszterelnök maga is viccesnek szánta a megjegyzését, de a román felháborodáson túl van itt kérem egy…

Kárpátaljai oldalt törölt a Meta!

Mély szomorúsággal, ugyanakkor a konzumidiotizmus legnagyobb közösségi médiás támogatójától elvárt módon, különösebb meglepetés nélkül vettük tudomásul, hogy a Facebook törölte az „Egy kárpátaljai hang” nevű oldalt. Frissítés: némi névmódosítás után új oldalt indítottak az Egy kárpátaljai magyar hang szerkesztői – ITT TALÁLJÁTOK – kedveljétek, kövessétek, hírüket osszátok meg, és ne akarjatok uralkodni! Az oldal egyik…

Tusványos legfontosabb eseménye: Orbán-Ciolacu találkozó Bukarestben

Tusványos talán legfontosabb eseménye zajlott le tegnap, amikor Orbán Viktor miniszterelnök találkozott Marcel Ciolacu román kollégájával. Az eset amúgy nem meglepő, igazság szerint logikus és előre látható lépésnek is nevezhetném, különösen úgy, hogy már 2021-ben erről írtam, az akkor még csak diplomáciai fagypontnak tűnő orosz-nyugati viszonyokat taglalva. A román liberális média zászlóshajója, a G4Media két…

A SRI tábornoka szerint… [VIDEÓ/RO]

A StakeBord Academy-n Anton Rog hírszerző tábornokkal készült beszélgetés felvétele. Ebben a beszélgetésben hangzik el az a beismerés, ami a SRI és a választási kampányok közötti kapcsolatot tárgyalja, amikor is a hírszerző szolgálat jeles képviselője beismeri, hogy bizony, bizony belematatnak a közösségi médiás megjelenésekbe. Az esetről, és az ehhez kapcsolódó kontextusról bővebben is írtunk –…

Román hírszerző tábornok: belenyúlunk a választási kampányokba + KONTEXTUS

A StakeBorgAcademy által szervezett és online is közvetített beszélgetések legutóbbi vendége nemcsak érdekes figura, hanem olyan dolgokat is megosztott – hacsak nagyon apró részleteket is – a romániai belpolitikai valóságról, amelyek egyszerre lehetnek megnyugtatóak és fölöttébb idegesítőek. Anton Rog a Román Hírszerző Szolgálat tábornoka, valamint a Centrul National Cyberint, a hírszerzés kibervédelemmel foglalkozó intézetének igazgatója…