Ismét Úzvölgyébe mennek a román nackók, nekünk is gondolkodnunk kéne!

Feleim az Úrban és a román valóságban, azzal a rossz hírrel érkeztem ma, hogy az etnikai feszkószítás gombján ismét tekernek egyet azok, akiik ebben annyira érdekeltek, így például a szavatokra ácsingózó politikusok, az egykori Szekuritáté emberei és a sorban nem utolsóként az orosz titkosszolgálat, amelynek keze már az első úzvölgyi botrányban is benne volt, akármennyire is képtelenek ezt elhinni a magyarul beszélő, de oroszul érző székely atyánkfiai.

Most IS Úzvölgyéről, és az ottani katonai temetőről lesz szó, mert – minő meglepetés! – ismét le- vagy összecsapni készülnek Tarnoveanuek ortodox tesói, a magyarok is mennek emlékezni, minden adott tehát, hogy elcsattanjon egy-két pofon, amely után már csak az eszkalációt kell várni, és dörzsölhetik a kezüket a háttérben megbúvó bábmesterek.

Miről is van szó?

Csíkszentmárton polgármestere bejelentette, hogy szombaton csendes megemlékezéssel, misével emlékeznek az első, illetve a második világháborúban életüket vesztett és az úzvölgyi katonai temetőben nyugvó magyar katonákra. A hír kiverte a biztosítékot az ortodox tesóknál – Istenem, ez az elnevezés, mintha az Muslim Broterhoodot látnám, és nem is biztos, hogy oly’ nagy a különbség – Mihail Tanoveanu hivatásos bajkeverő és provokátor máris arra kérte a testvéreit, hogy ők is legyenek jelen az Úzvölgyében, nehogy az Istenért valaki bántani merészelje az általuk illegálisan felállított fakereszteket. A Calea Neamului (magyarul sokszor „nemzet útja”, illetve „nép útja” fordításaként jelenik meg, amely nem biztos, hogy teljesen takarja a fogalom lényegét, a „neamului” adott esetben a tágabb értelemben vett rokonságot, más szóval nemzetséget is jelenthet) vezére persze arra kérte híveit, hogy „ne provokáljanak”, de azért mi jól tudjuk, hogy ezzel nem biztos, hogy sokra megyünk.

Ceaușescu parancsát teljesítik az úzvölgyi temető elrománosításával?

A hír maga ennyi lenne, de persze van még benne bőven, ugyanis Tarnoveanu mellé befurakodott a magyarság hargitai első embere, Borboly Csaba is, aki egyetlen egy alkalmat sem mulaszt el, hogy önmagát hősként szerepeltesse, akkor sem, ha az úzvölgyi katonatemető kataszteri elvesztésében nem kevés sara van neki is, hogy a Békás-szorost ne is említsük. Hogy jobban értsük miről is írok, olvassátok el a Székelyhon vonatkozó hírét, KLIKK IDE, a portált érdemes bekövetni Facebookon is, ők vélhetően élőben fognak közvetíteni az eseményről, ahogy azt teszik mindig.

Mihail Tarnoveanu és a román deal

A Facebookra feltöltött videójában Mihail barátunk arra kéri a dormánfalvi, moinesti, oknavásári stb., azaz az Úzvölgyéhez közel élő románokat, hogy „diszkréten” ugyan, de legyenek jelen a magyarok szombati megemlékezésén, valamint bejelenti, hogy írásban fordult a Hargita megyei csendőrséghez és rendőrséghez, hogy vigyázzanak az általuk felállított keresztekre.

És ennyiből már észre kell vennünk, akár tetszik nekünk, akár nem, hogy a Calea Neamului és az Ortodox Tetsvériség kommunikációja egyre profibb. Már ez a bevezető is kőkeményen alkalmas arra az érzelmi manipulálásra, amely a románokban azt az érzést kelti, hogy a hatóságok IS megvédik a kereszteket, de valamiért egyedül erre nem biztos, hogy képesek, ezért KELL nekik is odamenni. Etikai, erkölcsi felmentést nyújt az, amikor Tarnoveanu arra kéri őket, hogy legyenek „diszkrétek”, továbbá „ne provokáljanak”, épp csak jelezzék, ha a magyarok a románok kereszteit akarnák bántani. A kommunikációs vonal profizmusát az is jelzi, hogy ezek után történjen bármi is szombaton Úzvölgyében, Tarnoveanuék nem perelhetőek – hiszen kifejezetten az erőszakos lépések ellen beszélt a drága, há’ de nem?

Az úzvölgyi botrány legfontosabb tudnivalói húsz pontban 

A videóban ugyanakkor alig burkoltan hangzik el egy fenyegetés is: amennyiben a románok úgynevezett keresztjeinek (úgynevezett keresztjeit, de jól esett ezt leírnom 😀 ) valami baja esik, akkor Csíkszentmártonban, illetve a Hargita megyei tanács épülete előtt (ez Csíkszeredát jelenti) majd tüntetéseket szerveznek, de, és itt jön a lényeg, bíróságon fogják megtámadni a magyar keresztek létét is, ugyanis, mondja Tarnoveanu, ezekre nincs meg a hadsírokat felügyelő minisztériumi hivatal, az ONCE engedélye. Tarnoveanu szerint EDDIG ugyan nem léptek, de ha lesz valami szombaton, ami nekik nem tetszik, akkor hiába az a tény, hogy nekik ugyan végképp nincs ONCE-engedélyük, ők bizony lépni fognak, és itt hangzik el az ajánlat, a román deal lényege:

„hagyjátok békén a mi keresztjeinket, mi is békén hagyjuk a tieiteket”

Igen, ravasz, és ez ebben az országban működni is fog – hiába döntött úgy a bíróság, hogy a korábbi betonkeresztek illegálisan lettek felállítva., és azokat el kell onnan vinni, hiába vitték el, a Calea Neamului jött, beborította fakeresztekkel a beton helyét, majd győztesen távozott, ugyanis a helyszínen jelen levő csendőrség az égegyadta világon semmit sem csinált, Borboly Csaba megyei tanácselnök létére pedig mindezt annyival rendezte le a helyszínen, hogy fejet hajtott a magyar hősök emlékműve előtt, aztán hazament – holott, mint a megye első embere nagyon is komoly pert indíthatott volna a csendőrség vezetője ellen (ez a minimum), amit egyébként akár Strasbourgig is le lehetne vinni, ezalatt pedig milliószor szerepeltetni a magyar kisebbség ügyét a honi és a nemzetközi sajtóban, de, ahogy a román mondás tartja, ahol nincsen, onnan az Isten sem kér, és egyelőre maradjunk ennyiben, de Borbolyra visszatérünk még.

Az úzvölgyi provokátorok I.rész: sötét figura a múltból

Szóval, az ördögi alku elhangzott Tarnoveanu szájából: mi békén hagyjuk az ő fakeresztjeiket, ők is a miénket. Hogy az övéké illegálisan lett felállítva egy olyan temetőben, ahol nem nyugszanak román katonák, az itt történetesen senkit sem érdekel, de a román valóság mégiscsak az, hogy lesz olyan magyar politikai erő, amelyik majd hajlani fog a román Faust eme ajánlatának elfogadására.

Legalább most, négy évnyi úzvölgyézés után le kéne essen az ötvenbanis mindannyiunknál, hogy ez az egész az elejétől fogva így lett megtervezve: illegális betonkeresztek, ha elveszítik a pert és el kell bontani, akkor sincs semmi baj, jönnek a fakeresztek, szintén illegálisan, közben pedig a román szélsőjobboldalon mitikus helyszínné vált Úzvölgye és az ő katonai temetője, a résztvevők igazán fontosnak és keresztényvédőnek érezhetik magukat, erről gondoskodnak a magyar katonai temetőben tartott rendezvényeikre rendszeresen kilátogató ortodox pópák is, majd a végén, amikor az eredeti állapot már kellően megváltozott, akkor, bízva abban, hogy a több éves hercehurcában a magyarok elfáradtak, fel lehet ajánlani, hogy ti hagyjátok békén a miénket, mi pedig a tiéteket. Aztán persze valahol máshol újrakezdődik mindez…

Tökéletes recept, kár, hogy valahonnan ismerős, ja, igen, hasonló módon operált Oroszország is a kicsi zöld emberkéi által a donbászi medencében még 2014-ben, tavalyra lett belőle teljes körű invázió, bővebb infókért érdeklődj vatnyik ismerőseidnél.

Testvériség a spájzban: hogyan keveredett orosz szál az úzvölgyi botrányba?

Tarnoveanu azonban nem áll meg itt, a videóban a románokkal, a román hadsereggel szemben ellenséges katonáknak, hadseregnek nevezi a magyar katonákat, ami mondjuk történelmileg helyes is, de Tarnoveanunak itt nem a törileckák online népszerűsítése a célja, hanem a hangulatkeltés, értsd: ők ellenségek, nem hősök! Ez utóbbit egyébként egy későbbi (tegnapi) posztjában szintén kifejti:

Kiemelt rész magyarul: pedig csak a román katonák a hősök, az osztrák–magyar hadsereg katonái nem, ők harcban elesett katonák

Akkor mit csinálhatunk?

Tudjuk, hogy provokálni akarnak, tudjuk, hogy a végső cél az, hogy elcsattanjon az a bizonyos pofon, utána lehet majd eszkalálni a szituációt. Ebből kifolyólag logikus és felettébb kívánatos lépés, hogy NEM ülünk fel erre a vonatra, NEM csattan el az a bizonyos pofon, mert nem engedjük.

Ideje lenne viszont kissé tágabb perspektívában is rápillantani erre az úzvölgyi történetre, és felidézni, hogy arról a faluról beszélünk, amelynek valamikor, nagyszüleink idejében még saját fűrészüzeme volt, módos életet biztosítva a település nagyjából ezer lakójának, hogy aztán a rendszerváltás után 12 lakosa maradjon. Lehetett volna újra virágzó településsé fejleszteni Úzvölgyét? Minden bizonnyal. Az uniós tagságunkból fakadó eurómilliós pályázatok (gazdaságtörténeti szempontból helyes fogalommal írva: ingyenpénzzel) szinte biztosan meg lehetett volna tartani lakóit, de nem ebbe az irányba indultunk el, így aztán 2017-ben az utolsó magyar is elköltözött abból a faluból, ahol addigra már évek óta nem volt sem áram, sem egyéb alapvető közszolgáltatás, sem a faluba vezető járható út Csík felől – az élet egyszerűen élhetetlenné vált egy székely határtelepülésen, a 21 században, az ingyenpénzek korszakában.

Ez pedig igazán arra kéne sarkalljon minket, hogy feltegyük a kérdést magunknak, de elsősorban Hargita megye élén húsz éve vagy több is talán regnáló Borboly Csabának, hogy tulajdonképpen mit csinál ő, azon kívül, hogy naponta eljátssza a közösségi médiában a tiktokrambót, illetve nagyokat mond a tusványosi táborban, hogy aztán forgalmi nélküli iskolabuszokat engedjen útnak Úzvölgyébe a csendőrség és a román államkassza legnagyobb örömére?

Hogyan lehet az, hogy az emberiség, Európa, és Kelet-Európa történelmének legnagyobb volumenű fejlődési korszaka idején egy székelyföldi faluban még mindig nincs áram, még mindig nincs járható út, a mentőautó vagy a hűtőszekrény luxus? Fel kell tennünk ezeket a kérdéseket, különben Úzvölgye megismétlődik, újra és újra. Más helyeken, más szereplőkel, de a természet ősi törvénye, amit egy élőlény, jelen esetben a székely ember magára hagy, azt egy másik élőlény előbb-utóbb belakja – jelen esetben a románok.

Ha továbbra is szőnyeg alá seprést játszunk, akkor nem is érdemlünk mást!

Felcser V. Örs

(Nethuszár)