Románia, és az ő magyarjai: veszély vagy esély előtt?

Úgy tűnhet, hogy a múlt árnyai újra visszakúsznak: a bányászjárások, az etnikai feszültségek, és az „eredeti demokrácia” szelleme mintha új köntösben, „szuverenizmusnak” álcázva térne vissza.

De talán épp most nyílik meg a lehetőség arra, amire már régóta várunk: hogy végre valóban nekilássunk egy élhetőbb, igazságosabb jogállam felépítésének. Egy olyan útnak, ahol nem csak a veszély, de az esély is ott rejtőzik minden kanyarban.

Mert igen, a pillanat súlyos, de minden válságban ott lapul a választás lehetősége. Lehetőség arra, hogy ne a gyűlölet, hanem a józanság nyerjen. Hogy ne újabb falakat húzzunk egymás közé, hanem végre kijavítsuk azokat a hibákat, amiket túl régóta hordozunk. Ez az esély most Nicușor. Egy tiszta, vállalható alternatíva. Egy remény arra, hogy nem a rombolás, hanem az építkezés felé indulunk. Mert ha nem ő, akkor jön a másik irány – a múlt mintázata szerinti lejtő. És ezt mi, kisebbségek, már túl jól ismerjük.

A történelem nem ismétli önmagát, de rímel. És most újra azt a refrént halljuk, amit egyszer már végigéltünk: gyanúsítgatások, ellenségkeresés, kirekesztés. Ez nemcsak a magyar közösség, hanem minden józan ember számára vészjelzés kell legyen. Nem tudjuk pontosan, hova vezetne egy Simion-féle fordulat, de érezzük, hogy az út vége sötét – és talán számunkra végzetes is.

Mi, a Nethuszárnál már a járvány alatt láttuk: ha hagyjuk az ostobaságot terjedni, az előbb-utóbb politikai erővé válik. Amikor az orosz invázió után saját nyelvünkön, magyarul láttuk az uszítást és a cinizmust hömpölyögni, tudtuk: ez vissza fog ütni.

Most itt van.
Megérkezett.
És velünk számol el.

A bosszúra készülő „szuverén román nép” – köztük a nyugatról csak szabadságra hazajáró honfitársakkal – már beállt a sorba. Úzvölgye, anyanyelvi jogok, gazdasági ellehetetlenítés – mindezek nem jövőbeni fenyegetések, hanem realitások lehetnek. És ha a kivándorlás válik az egyéni menekülési útvonallá, akkor mi történik azokkal, akik maradnának?

Egyedül.
Csendben.
Bunkeréletmódban.

„Családi ház eladó a Hargitán” – szokjunk hozzá az ilyen hirdetésekhez.

Szokjunk hozzá? Nem kéne, legalábbis még nem.

Mert van másik út.

Nicușor nem tökéletes, de hiteles. Nem csak a kisebbik rossz – hanem egy valódi remény. Ő egy olyan Romániát képvisel, ahol mi, erdélyi magyarok, nem kegyből, hanem saját jogunkon élhetünk. Ez nem puszta politika, hanem létkérdés, mert demokrácia és jogállam nélkül nekünk nincs jövőnk ezen a földön. Úgyhogy nem elég gondolkodni.

Május 18-án cselekedni kell. Mindannyiunknak.

Menjünk el szavazni. A múlt emléke helyett a jövő esélyére.

Felcser V. Örs

(Nethuszár)