Már az is eléggé érdekes volt, ahogy a neves, fiatal, és még fiatalabb egykori és mai oktatók felidézték, hogy miként is sikerült visszahozni a sír széléről az igazi mérai táncot, hogy a legényes története az nem is olyan egyszerű, s nem épp folytonos, viszont mindannyiunk örömére ma él, lélegzik, és eisze erősebb, mint valaha a mérai néptánc, amelynek közösségépítő erejével aligha versenyezhet bármi más ebben a posztfészbúkos korban.

A mérai néptánc múltjáról és jelenéről folyatott beszélgetés után pedig a mérai gyerekek adtak ízelítőt abból, amiről korábban a felnőttek beszélgettek, hogy ezt a esőbe torkolló vasárnap délutánt a Kárpát-medence-szerte híres Ordasok táncosai zárják egy élvezetes tánc- és nótaműsorral. A mérai csűr csűrig volt, de ennél többet már csak azért sem írok, hogy vegyétek a fáradtságot, és látogassatok ki Mérába.

Na jó, egy történetet megosztok, amit ott hallottam: még a derűs és vidám nyolcvanas években történt, hogy az épp csak bimbódzó mérai tánccsoportot meghívták az akkori egyetlen tévéstúdió adásába, a híres “Cantarea Romaniei”-be (magyarul: Megéneklünk Románia). Hát, ők vitték azt, amit a legjobban tudtak, és fagyos blokklakások, a vég nélküli sorban állások és az éhezéstől a tévé elé menekülni is alig tudó nyomorgatott lakosságnak előadták a “nincsen kenyér, nincsen só” népdalt (helyi változatban: nincsen kenyér, nincsen sajt), miután a tánccsoportjuk vezetője izzadtan, és némiképp idegesen kérdezte a táncosokat “ti bé akartok záratni?”. Szerencsére különösebb gond nélkül megúszták, mondjuk ez abban a korban volt, amikor egy rossz helyen, és rossz időben elmondott viccért évekig lehetett mocsarat lapátolni a Deltában.

Nézzetek képeket, amint a gyerekek kisujjból ropják azt, amit mi már aligha tudunk eljárni, és menjetek ki Mérába – hamarosan kezdődik a Mérai Világzene Fesztivál!